Mátyás király huszárjai, korabeli német és olasz írók szerint: nemes ifjak és urak által vezényelt tizedeket, századokat és ezredeket képeztek, és fürge, apró, de rendkívül kitartó és edzett lovakon, másfél ember hosszúságú kopjákkal, szablyákkal és fokosokkal harcoltak. Öltözetük igen jól cserzett bőrökből készült. Sarukat viseltek, melyekre a sarkantyúkat szíjakkal csatolták fel; fejüket csúcsban végződő, orrvédő rúddal ellátott sisak, vagy pedig vastag nemezből vagy báránybőrökből készített kucsmákkal, felső testüket némelyek sodronyinggel, mások a vállra vetett báránybőrökkel bélelt, cserzett bőrökből készített rövid felsőruhával (mente) s egy e fölött viselt farkasbőrrel védték. A nyilazó magyar lovasokat nem hívták huszárnak, hanem jászoknak. Mátyás király huszárcsapatai a jobbágytelkek után kiállított, telek-katonák, tehát nem zsoldba fogadott kóborlók, hanem földműves családok fiai voltak.

A SZABADSÁGHARC LOVASSÁGA

„Az 1848. márciusi vívmányok nyomán született meg a nemzeti őrseregről szóló törvénycikk, mely a részvételt ugyan némi vagyontól vagy jövedelemtől tette függővé, mégis a magyar állampolgárok zömét nemzetőri szolgálatra kötelezte. Nagy volt a lelkesedés, az egész országban megkezdődött az összeírás. A vármegyék és városok sovány pénztárcája és a készletek hiánya nem tette lehetővé, hogy minden nemzetőrt az előírt fegyverrel és öltözettel lássanak el. Nagy volt a tarkaság és bizony sokan csak szűrben, ingben-gatyában vonultak fel, egyetlen fegyverük az egyenesre kovácsolt kasza volt. A lovasságnál sem volt ritkaság, hogy a lovas nemzetőr kard helyett fokossal hadakozott.

A gyalognemzetőr fekete csákót, sötétkék zsinóros, búzavirágkék atillát kapott, szürke pantallóval. A lovasok csak piros csákójukkal különböztek a gyalogságtól, továbbá pantallójuk alsó részét fekete bőr borította (ugyanolyan, mint a huszároké), azon kívül piros zsinórokból font huszárövet is hordtak. A lószerszám és a szerelvény olyan volt, mint a császári-királyi hadseregben.

Sok vármegye az előírástól többé-kevésbé eltérő egyenruhát csináltatott nemzetőreinek. Így a jászkunok gombos dolmányban, kék magyar nadrágban és ragyogó csizmákban pompáztak; csákó helyett pörge kalapjuk volt. Teljesen szabályosan öltözködtek a pesti és a győri lovas nemzetőrök.

1848 júliusában az összeírt nemzetőrség létszáma közel 442 000 fő, de csak 40 000 lőfegyver (puska, karabély, pisztoly) volt birtokukban.

Az ország megsegítésére az új magyar kormány hazaszólította az óriási Habsburg-birodalom területén állomásozó fiait.

.Az osztrák-magyar hadsereg 12 huszárezrede közül az 5. és 7. ezred Itáliában harcolt, Magyarországon csak az 1. császár-, a 2. Hannover-, a 3. Ferdinánd- és a 11. székely határőr huszárezred állomásozott. A magyar kormány többszöri felszólítására az osztrák hadügyminisztérium vonakodva bár, de hazaengedte Galíciából a 10. Vilmos-ezred felét. Csehországból a 9. Miklós-ezredet és Bécsből a 4. Sándor-ezredet. A haza hívó szavára lassanként hazaverekedte magát Galíciából a 6. Württemberg-ezred, melynek egy százada Lenkey János századossal elsőnek szökött haza még júliusban. Novemberben a 8. Koburg-ezred szökött haza, és Csehországból is hazaindult a 12. Nádor-ezred 700 huszárja, de csak 260 érte el a magyar határt. A Honvédelmi Bizottmány igyekezett a csonka ezredeket régi létszámukra feltölteni.

A huszárság továbbra is megtartotta fekete-sárga zsinóros ruháját, csupán nemzetiszín rózsa került a csákóra. A német vezényszót is megtartották, mert az öreg huszárok ehhez voltak szokva.

Görgey Artúr tábornok fel-dunai hadtestét november 18-án Mosonból Győrbe irányította. Fedezetüket a 9. Miklós- és a 10. Vilmos-huszárezred látta el. Délután nyugat felől ellenséges lovas tömeg bontakozott ki, és oldalba akarta kapni a Győr felé haladó csapatokat. Görgey azonnal ütegeket vetett az ellenség elé, majd parancsára unokafivére, Görgey Kornél, a 9. Miklós-huszárok századosa négy század Vilmos-huszárral ragyogó lovasrohamot intézett az oldalazó lovasság ellen. A zárt rendben előretörő századoknak az ellenség nem tudott ellenállni, és visszafordult. Ez volt a szabadságharc első nagyobb szabású lovas összecsapása.

A tápióbicskei csata 1849. április 4-én úgy kezdődött, hogy Klapka György tábornok, az I. hadtest parancsnoka azt a téves hírt kapta: Tápióbicskén nincs ellenség. Ezért csak egy gyenge dandárt küldött a falu ellen, ahol ötezer határőr gyilkos tüze fogadta őket. A magyar dandár nemcsak visszafordult, hanem magával ragadta a támogatására küldött csapatokat is, mire fejvesztetten visszaözönlött az I. hadtest gyalogsága. Hogy a helyzetet megmentse, Klapka rohamra küldte hadtestének lovasdandárját: négy század Koburg-huszárt és az egész 1. császár-huszárezredet. Utóbbiak a szembejövő horvát felkelő huszárezreddel akadtak össze, egy siralmas gebéken lovagló ezreddel, akiket a nép csak Jézus-Mária-huszároknak csúfolt. A császár-huszárok parancsnoka, Sebő Alajos őrnagy a roham elején összetalálkozott a horvát huszárokat vezető báró Riedesel őrnaggyal, ezzel a hatalmas termetű osztrák tiszttel, aki a hadsereg legjobb vívójának számított.

Az első összecsapásnál az osztrák a kezén sebesítette meg Sebőt, aki másodszorra halálos csapást mért Riedeselre. Ekkor a horvát huszárok már eszeveszetten menekültek.

A csatát az időközben megérkező Damjanich János tábornok hadteste döntötte el, a győzelem főleg a híres 3. fehér tollas és a 9. veres sapkás honvédzászlóalj érdeme volt.

A császár-huszárok régi egyenruhájukat hordták, fekete-sárga zsinórozással, csákójukat nemcsak piros-fehér-zöld kokárda díszítette, hanem peremét piros szalaggal is körülövezték. Tisztjeik a császári színek helyett piros zsinóros atillát és mentét csináltattak, hogy jobban hasonlítsanak a honvédekhez. (A mentét a honvédseregben csurapénak nevezték.)

Mivel a lovas nemzetőrség száma az előirányzottnál kevesebb lett, a magyar kormány megkezdte lovas szabadcsapatok felállítását. Az elsők között volt a Szalag László miniszteri titkár toborozta Hunyadi-csapat, melynek ereje egy gyalogzászlóaljra és egy lovasszázadra rúgott. Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848 októberében elhatározta a lovas szabadcsapatok huszárezredekké történő felfejlesztését. Mivel 12 régi huszárezred volt, a hat új a 13-tól növekvő sorszámot kapta. Közöttük a legjelentősebb a 13. Hunyadi-huszárezred lett, melynek népszerűségét az is növelte, hogy nem a megszokott zsinóros öltözetet hordta, hanem pörge kalapot, pitykegombokkal kihányt Viktória-dolmányt. Kezdetben karikás ostort is használtak. Rásuhintottak az ellenségre, az ostor sudara annak testére vagy nyakára csavarodott, és így lerántották a nyeregből.

Igazi fenegyerekek voltak, számtalan ütközetben vettek részt; 1849. február 28-án a mezőkövesdi lovas harcban saját parancsnokukat is árulónak nevezték és összevagdalták, mert megkegyelmezett régi bajtársának, egy osztrák tisztnek.

Utolsó fegyvertényük 1849. július 17-én Vácott volt. A Hunyadi-huszárezrednek jutott az utóvédharc. A város utcáiba beszorult magyar hadoszlopokat megmentették a Konstantin nagyherceg nevét viselő cári ulánusezred megsemmisítő támadásától. Már négy ágyút is elfoglaltak a cáriak. Négy század Hunyadi-huszár nemcsak a szorongatott gyalogságot szabadította meg, hanem kiverték a városból az ulánusokat, és a zsákmányolt ágyúkból hármat visszafoglaltak. Ezzel megszűnt a városban a torlódás. A feltartóztatott szekerek elindultak és a magyar sereg is folytathatta visszavonulását.

1849 augusztusától Komárom várát áttörhetetlen gyűrűbe fogták az osztrák orosz csapatok. Klapka tábornok, a védelem lelke megtudta, hogy a környező falvakba előretolt magyar előőrsöket kozák osztagok nyugtalanítják. A tábornok szemtől szembe kívánta látni a híres kozákokat, ezért szeptember 5-én törzskarának néhány tisztjével és három század 14. Lehel-huszárral kilovagolt Heténybe. Csomortányi Lajos őrnagy, a huszárok parancsnoka két századot a közeli erdő rejtekébe vezényelt, egy századdal pedig megállapodott a falu mellett, és járőröket küldött ki.

Nemsokára Ógyalla felől hatalmas porfelhő támadt, amelyből egy mintegy 300 főnyi kozákcsapat bontakozott ki. Amint észrevették a huszárjárőröket, néhány kozák előrenyargalt, és a huszárok felé lőtt. Klapka parancsot adott a huszárszázadnak a látszólagos visszavonulásra, mire a kozákcsapat azonnal utánuk iramodott. Amint a falu mellé értek, kitört az erdőből két századával Csomortányi őrnagy, hogy oldalba és hátba támadja a kozákokat. Ugyanekkor a Hetény felé visszavonuló huszárszázad is megfordult, és szembetámadta az ellenséges lovasokat. A harc rövid volt, és a kozákok menekülésével végződött, de a Lehel-huszárok hetet levágtak, tizenhét kozákot pedig foglyul ejtettek.

Egész délután csend volt, azonban estefelé erős orosz lovas tömegek tűntek fel, mire a huszárok a zsákmányolt pikaíkkal, handzsárokkal és puskákkal feldíszítve hazavonultak a várba. Ez volt az 1848-49-es szabadságharc utolsó lovas összecsapása.

Az 1767-ben előírt egyenruházati "főszínek" 1849-re többször is változtak. A kék színnek egy új árnyalata tűnt fel, a búzavirágkék. Az új színt az eredetileg világoskék színeket hordozó 12. Nádor-ezred kapta 1803-ban és a 6. ezred 1811-ben. Később a papagáj zöld is megszűnt, így a 4. és a 8. huszárezred ruhája is sötétzöld lett. Így tehát háromféle kék és egyfajta zöld huszárruha létezett, az öltözet szabása nem sokat változott.

A 12 régi huszárezreden kívül az 1848-49-es; szabadságharc tartama alatt hat új huszárezred szaporította a honvédsereget, melyek szervezete és fegyverzete ugyanolyan volt, mint a régi ezredeknél, csupán külsejük volt eltérő. Ahol a régi huszárok - akik becsülettel végigharcolták a magyar ügyet - a császári névjelet hordták, oda az új huszároknál a magyar címer került csákóra, tarsolyra.”

EZREDEK 1683-1768 KÖZÖTT

„Az 1712-tõl 1814-ig terjedő korszak a huszárság hőskorának tekinthető. Ez alatt az évszázadnyi időszak alatt csaknem minden európai országban létrejöttek huszárezredek, mindenütt kialakult a huszár viselete, korszerűbbé vált felszerelése.

Elsőként a huszár lováról kell említést tenni. Huszárlónak továbbra is nem az istállóban, hanem a pusztán, füves sztyeppén nevelt, fürge, melegvérű ló vált be, tehát az arab fajokkal keresztezett magyar, lengyel, orosz ló volt a legalkalmasabb a huszárnak. Az ilyen ló jól tűrte a fagyot és a forróságot, átúszta a folyót, felkapaszkodott a hegyre is, és kitartó volt a hosszan tartó attakban is. Maga Napóleon is elcsodálkozott azon, hogy a orosz dragonyosdandár lovai olyan hosszú vágta után sem fulladtak ki, amilyenben a francia lovak mindig használhatatlanokká váltak. A huszárló hátára rendszerint kis termetű ember került; a nehéz megtermett lovas ritkán volt alkalmas huszárnak.
A lószerszám és a huszárfelszerelés mind egységesebbé és korszerűbbé vált. A XVIII. század végén már bizonyos előírások szabályozták a fegyverek és az egyenruha színét, sőt méretét és anyagát is. Az 1751-es öltözködési szabályzat szerint a kucsma tíz hüvelyk; a dolmánynak olyan a hossza, hogy az öv alól egyhüvelyknyi látszódik ki belőle. A dolmány gombolása-zsinórozása hatsoros, a huszáregyenruhára összesen 30 rőfnyi (Kb. 20 méter) zsinórt kell verni.
A császári huszárruha színének eredetileg a kéket szánták. Az 1677-ben keletkezett előírás azonban a sötétkéket és a sötétzöldet jelöli meg alapszínként; a nadrág színét az ezredtulajdonosokra bízták. A huszár-körköpeny színe fehér. A hosszú utakon az egyenruhát azzal kímélték, hogy a nadrág és a csizma fölé egy vászonból szabott nadrágot (sarivari) húztak. Mind a francia, mind pedig a német huszároknál gyakran változott az egyenruha színe. Mivel azonban a huszár sokszor teljesített előörsi szolgálatot, az akkoriban oly divatos fehér, máskor gyöngyszürke vagy skarlátszínű posztóból csak ritkán készítettek huszárruhát. A porosz huszárezredek öltözetét fekete posztóból készítették, volt azonban huszárezred is, amely zöld vagy vörös színű mentét és dolmányt viselt. A francia Bercsényi-huszároknál hosszú ideig égszínkék volt a nadrág, a mente és a dolmány színe. A zsinórozás a poroszoknál általában fehér, a franciáknál pedig leginkább vörös színű volt.
A legszebb és legdíszesebb huszárviseletnek a magyar nemesi testőrség egyenruháját tekintették: zöld dolmány, piros nadrág, mindkettő sűrű ezüst sújtással, sárga csizma, medvebőr süveg kócsagtollal, párducbőr kacagány és fehér körgallér. Ennek a testőrségnek a mintájára szerveztek huszár testőrséget más országokban is. A huszárok sűrűn zsinórozott vitézkötéses dolmánydivatját vették át a francia svalizsérok, Napóleon guide-csapata és az angol. tüzérek
Itt említjük meg, hogy a magyar huszároknál már 1767-ben csákó váltotta fel a kucsmát, s 1802-ben sima csizma, zsinórozás nélküli kényelmes zeke kerül a dolmány mellé. Utóbbit a tisztek csak laktanyai szolgálatban viselhették.
A fegyverzetben a kardon kívül csak a karabélynak és a pisztolynak volt jelentősége.
A franciáknál előfordult a mousqeton, egy kartácsszerű lőfegyver, amelyet csak minden 11. lovas kezelt. Az angol lovasságnak pedig a napóleoni háborúk utolsó szakaszában lóra szerelhető "rakétakilövő állványa" volt - a géppuska előfutára.
A huszárcsapat figyelmeztető- és hívójeleit eleinte dobolták. A huszárdobos a nyereg elé szíjazott dobokon verte a jelt ébresztőre, gyülekezőre, rohamra. (Ez a régi huszárszokás csak az angol királyi lovasságnál maradt fenn napjainkig.) Később - elsősorban a magyar huszárezredeknél - trombitaszóval adtak jelt a támadásra. A csata utáni hívójel ugyancsak trombitán hangzott fel, ennek dallama cseng vissza mindmáig a Rákóczi-induló kezdő ütemeiben.
A régi huszárezredekben minden kompániának (századnak) volt lovas zászlaja, nemzetközi szóval : estandartja, sőt dobzászlaja is. Később, mikor a kompániákat kettesével svadronokba (ezred negyede = kvadráta: svadron) sorolták, már csak a svadronoknak volt zászlajuk; a végén csupán az ezrednek. Ez a huszár-estandart - miként a többi lovas zászló is - jóval kisebb méretű volt, mint a gyalogos alakulatoké: mindössze akkora, hogy lovon is könnyen lehessen hordozni.
A huszár-szakirodalom a XVII. században, a huszárháborúk idején bontakozott ki nagyobb mértékben. Idetartoznak a II. Frigyes által kezdeményezett kisháborús (partizán) kézikönyvek és A. H. Guilbert fontos stratégiai műve, amelyet még a nagy forradalom előtt írt, s amelynek a lovasság feladatairól vallott úttörő elveit, így a gyorshadviselést, Napóleon vitte át a gyakorlatba.
A huszár-szakirodalom a szabályzatok kiadásával kezdődött. A legrégibb magyar nyelvű, nyomtatásban is megjelent 1722-es Lovas Regulamentum nagyjából a német szabályzat fordítása, amelynek viszont a kor legjobb szabályzata, a francia lehetett a mintája.
Ennek a korszaknak a huszáralakulatai számukat tekintve növekedést, a többi csapatnemhez viszonyított arányukat tekintve csökkenést mutatnak 1716-ban a császári haderő magyar része egy gyalogos és öt huszárezredből tevődött össze. A századfordulóra ez a mintegy hatezer katonát számláló haderő csaknem a tízszeresére növekedett, elsősorban az új gyalogos alakulatok jóvoltából. 1815-ben a császári haderő 52 lovasezredéből 12 volt huszárezred. A porosz huszárregimentek száma 16; a 100 ezrednyi francia lovasságból 16 ezred volt huszár. Az angol seregnek mindössze 4 huszárezrede volt ekkoriban. Volt még huszáralakulata a holland, a nápolyi, a svéd, a dán és a spanyol királyságnak is.”

ÚJ EGYENRUHÁK A CSÁSZÁRI-KIRÁLYI
HUSZÁREZREDEKBEN

„A sokféle és tarka huszáröltözet helyett 1767-ben négy fő színt állapítottak meg: sötét- és világoskéket, sötét- és világoszöldet (utóbbinak papagájzöld volt a hivatalos neve). A kék ezredeknél az egész egyenruha, tehát a dolmány, a mente és a nadrág egyszínű volt, a zöld ezredeknél ez csak a dolmányra és a mentére vonatkozott, a szűk magyar nadrág a világoszöld huszároknál skarlátpiros, a sötétzöldeknél karmazsinvörös lett. Ugyanis magyar huszár sohasem hordott zöld nadrágot.

A régi huszárdolmány ujjainak színes hajtókái is elmaradtak, és a különböző színű zsinórzat egységesen feketével átszőtt sárgára változott, mely a német-római császárság fekete-arany színeit jelentette. A színes leffentyűs, mosómedveprémes kalpagot a hengeres, fekete posztócsákó váltotta fel, fekete-sárga kokárdával és tollforgóval. 1772-ben néhány huszárezred színes csákót kapott.

Csak a tisztek és őrmesterek hordhatták tovább a kalpagot 1778-ig. Valamennyi sabrak (nyeregtakaró) és tarsoly egyformán piros lett, eltűnt róluk az ezredtulajdonos családi címere, és helyébe fekete-sárga zsinórból az uralkodó, Mária Terézia királynő nevének kezdőbetűi kerültek. A sárga gombos ezredek tisztjei arany, a fehér gombosoké ezüst zsinóros öltözetet viseltek.”

PARANCSKÖZLŐ HANGSZEREK

„A huszárezred kompániákra tagozódott, melyeknek parancsnoka a százados volt, parancsait egy trombitás közvetítette. Az ezrednél a trombitás feladatát az ezred üstdobosa látta el.

Az üstdob keleti eredetű hangszer: vörösrézből, néha ezüstből készült félgömb, melyet mindig párosan használtak. Az első nyeregkápától jobbra-balra függtek a ló két oldalán, és eltérően voltak hangolva. Az üstdob fémtestét kívül színes és díszes posztó- vagy damaszttakaró fedte, melyet üstdobzászlónak neveztek; ezeket a zászlókat az uralkodó, néha az ezredtulajdonos kezdőbetűje díszítette.

Az üstdobok az ezred féltve őrzött büszkeségei voltak, ugyanolyan tisztelet övezte azokat, mint a zászlót. Elvesztésük nemcsak nagy szégyent hozott a csapatra, hanem azt is jelentette, hogy az ezred üstdob nélkül maradt, mert az ellenség által elragadott hangszert, a zászlóhoz hasonlóan nem volt szabad pótolni, hacsak nem zsákmányoltak helyébe másikat.

Az üstdobos megbecsült őrmester volt, kivételes előjogokkal. Mivel mindkét kezét lefoglalta a dobok verése, lovát a kengyelekhez erősített kantárszárakkal irányította. A trombitásokhoz hasonlóan nem a többi huszár zsinóros ruháját hordta, hanem németes kalapot és kabátot, szablya helyett egyenes pallost. Azért különbözött a többiektől, hogy amikor roham után gyülekezőt vertek, a szétszóródott legénység az ő feltűnő és eltérő alakja köré csoportosulhasson.

Az üstdobokat 1767-ben megszüntették, helyébe minden lovasezred egy törzstrombitást kapott, őrmesteri rendfokozattal.”

„HUSZÁRSÁG KÜLHONBAN
- Anglia
- Franciaország
- Poroszország
- Oroszország
- Svédország
- Amerikai Egyesült Államok”

 Itt pedig egy csodálatos történet tekinthető meg:

Forrás:

www.magyarhuszar.hu: az idézőjeles írások forrása.

hu.wikipedia.org/wiki/Husz%C3%A1r

Kép: mek.niif.hu/01900/01905/html/index138.html

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.