Koldusboton, törött mankón

Jövünk búcsút járni,

Szűzmáriás magyaroknak

Kopott unokái.

Éjfél van a Duna táján.

Magyaroknak éjszakáján

Nincs más, ki virrasszon.

Baráttalan, testvértelen,

Hozzád ver a veszedelem,

Boldogságos Asszony!

Megcsúfolták, megpöködték,

Ami bennünk szép volt,

Kilencfelé hasogatták,

Ami rajtunk ép volt;

Tépett testünk megtapossák,

Ragadozók ragadozzák

Édes-kevesünket,

Koporsónkat faragdálják.

- Eléd sírjuk, magyar árvák,

A mi keservünket.

Idegenek megnevetik

Drága magyar szónkat,

Idegentől kéregetjük

Kenyerünket, sónkat.

Magyar kezek szántogatnak

Régi rögön új uraknak

Néped hegye-völgyén.

Más arat, hol mi vetettünk:

Jövevények, szolgák lettünk

Úr-apáink földjén.

Boldogasszony, ezer évig

Édesanyánk voltál,

Eleink ha hozzád sírtak,

Hozzájuk hajoltál:

Száz ostorral ostorozzon,

Csak ez egyért, Boldogasszony,

A jó Krisztust kérd meg:

Négy-víz parton, három-hegyen

Mindörökké magyar legyen

A máriás ének.

Kép: mek.oszk.hu/01000/01065/html/

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.