A makói vöröshagyma egy vöröshagymafajta, melyet Makó térségben termesztenek. A makói vöröshagyma hungarikum, és ezért csak az ezen a területen ültetett hagymára használható ez a kifejezés.

A népi nemesítés magas iskolájának eredményeként született meg a makói vöröshagyma-fajta. A világ hagymatermesztésének túlnyomó többségében a magot vetik el. Makón mint száraz éghajlatú területen, szükségmegoldásként született meg a dughagymás eljárás. Ez ugyan ellenkezik a hagyma faji természetével, hiszen a növény már a második évben magot akar hozni, de a hagyományos makói vöröshagyma az itteni természeti adottságok közepette egy nyáron nem képes kellő nagyságúra növekedni, ezért a tenyészidőt egy évvel meg kellett toldani.

Minden makói hagymakertész egyben hagymanemesítő is volt. Gondosan megválogatta hagymáját; ezt sohasem bízta másra. Nemcsak az eltarthatóságot tartotta szem előtt, de azt is, hogy ne legyen kopasz; a héjazata legyen erős és több rétegű, bronzvörös színű. Nézték a hagyma alakját, a nyak jól záródását is. A makói vöröshagyma kisparaszti termékként alakult ki, de minden termelő saját ízlésének megfelelően válogatta ki. Ez az egyöntetűség rovására is ment.

Kétéves termelési mód esetében az apró virágmagból (az ún. feketemag), sűrű magvetéssel kisméretű hagymát, ún. dughagymát állítanak elő, ez lesz a következő évi kifejlett áruhagyma termelésének alapanyaga (szaporítóanyaga).

Az augusztus közepére beérett dughagymáról eltávolítják az elszáradt szárrészt (söprés), ezt követi a felszedés, rostálás (földtelenítés), utóérlelés, beszállítás és a nagyság szerinti osztályozás. Az osztályozott dughagymát ritka szövésű zsákban kell az ősz folyamán tárolni, majd novemberben a hőkezeléssel kezdődik a speciális makói termesztési eljárás. A hőkezelés megakadályozza a virágrügy kialakulását, így a második évben nem jelenik meg a hagymatestet értéktelenné tevő magszár. A hőkezelés során a tárolási 3-5°C-ról 12 nap alatt fokozatosan felmelegítik a dughagymát 30-32°C-ra, mérettől függően 30-60 napig ezen a hőmérsékleten tartják (közben 10 napig 32-35 °C-ra melegítik) majd fokozatosan visszahűtik a kiültetési 10-14°C hőmérsékletre. Az áruhagyma (étkezési hagyma) előállítása a második évben történik.

A betakarítás augusztus második felében történik (kiemelés, renden szikkasztás, felszedés, beszállítás) azt követi a raktározás illetve az értékesítés.

A makói ősfajta a kisebb méretű, kemény fejű, élénk, világos színű kelet-európai hagymák családjába tartozott. Erdei Ferenc szerint „a mainál sokkal egyöntetűbb, kistermetű, élénk színű, kemény és alakjára nézve nem telten gömbölyű, hanem inkább szikárabb, „vállasabb” hagyma volt.” Az ősi makói vöröshagymát minden bizonnyal magról termesztették, és az itteni természeti adottságok miatt apró maradt. A magot nem sorba vetették, hanem – miként a vetőgépek elterjedése előtt – kapával, rónára. A nagyobbakat elfogyasztották, az aprókat viszont elduggatták; így alakulhatott ki fokozatosan a dughagymás termesztési mód. A kisméretű dughagyma nem tartalmaz elég tápanyagot ahhoz, hogy elvetve magszárat (bördőt) hozzon, de a belőle termesztett étkezési hagyma sem túl nagy. A makói termesztési eljárás titka a nagyobb méretű dughagymák hőkezelése (szárítása).

1889-ben írta a polgármester-helyettes: „A makói hagymának – úgy mondják – nincs párja, mert míg igen nagyra megnő, a mellett színe, íze, szaga és ereje kitűnő.”

A 19. század végétől a termőképesség fokozására bevontak a termesztésbe nagyobb testű hagymákat. Rozsnyai István hagymakertész 1983-ban emlékezett rá, hogy nagyapja az 1880-as években kocsival hagymát vitt a Bánságba, és valamelyik helység piacán nagyon szép dughagymát látott, nyomban megvásárolta, és attól kezdve azt termesztette. Nem tudta megnevezni a helységet, talán Pancsova lehetett. Közismert, hogy a 20. század elején sokan termeltek Makón Zita hagymát is. Mindenesetre a behozott fajták keveredtek, kereszteződtek a meglévő hagymával. Az itteni szárazabb éghajlat és a helyi termesztési mód hatására a századfordulóra kialakult a makói tájfajta vöröshagyma. Az új változatnak megnövekedett a mérete, csökkent bördősödési hajlama, rövidült tenyészideje. A makói vöröshagyma elveszítette alak-egyöntetűségét. Ennek ellenére valamennyi változatot jellemezte a többrétegű, jól záródó, bronzvörös héjazat, a fehérszínű, acélos hús és a kifogástalan tárolhatóság.

A makói hagyma tulajdonságait az 1935. évi hagymakiállításkor jellemezték. Szakértőkből álló bizottság 1935. október 25–26-án megállapította, hogy a makói vöröshagyma tájfajta; sokféle „vér” keveredik benne, de a makói természeti körülmények és a termelési eljárás annyira egyöntetűvé tette, hogy minden más hagymától megkülönböztethető. A bírálók növénytani és kereskedelmi szempontból megállapították a makói vöröshagyma lényeges jegyeit: világos vagy sötétebb, de mindenesetre élénk hagymavörös szín; több és szorosan tapadó héj; begömbölyödő és vékony szárban végződő nyak; kicsiny gyökérfelület; kerekded alak, melynek legnagyobb szélessége a hossztengely közepénél alább nem esik, és a hagyma hosszúsága legfeljebb 1/6 résszel haladja meg a szélességét; a hagyma nagyságának nincs fajtameghatározó jelentősége. A hagymabemutatón „úgy találtuk – állapította meg Erdei Ferenc –, hogy a töméntelen változat közt van két jellegzetesen elkülönböző és sűrűn föllelhető változat, amely most már a makói hagyma két fő családjának tekinthető. Az egyik – talán ez hasonlít jobban a régi makóihoz – kisebb termetű, világosabb héjú, soványabb alakú, jellegzetesen kigömbölyödött fölső részű és „vállas” hagyma, s ezt az Erdeiek kezén találtuk elsősorban; a másik nagyobb termetű, nagyjában gömbalakú, vaskosabb hagyma, ezt viszont a Rozsnyaiak kezén találtuk elsősorban. Az első inkább keleti és a déli hagymák hatását, az utóbbi inkább a nyugatiakét mutatja. A látottak után az előbbit Erdei-féle, az utóbbit Rozsnyai-féle változatnak neveztük A bizottság a két változat jellemzését is rögzítette.

Erdei-féle vöröshagyma: Az Erdei-féle vöröshagyma határozott és szilárd jellemvonásokat mutat, a makói fajta energikusabb és jellemzőbb változatának tekinthető. Jellemvonásai: világos hagymavörös szín; kevesebb és finomabb héj; tökéletesen behúzott és elvékonyodott nyak; kicsiny és finom gyökérzet; jellegzetes fölül szélesedő alak; belső tulajdonságai közül legnevezetesebb a rövid tenyészidő, mely azonban tartósságának nincs hátrányára.

Rozsnyai-féle: sötétebb hagymavörös szín; vastagabb, zártabb és többrétegű héj; vastagabb és kevésbé benőtt nyak; erőteljes gyökérzet; alul és fölül egyformán fejlett, korongszerű alak, mely kereszt és hossztengely irányában egyaránt szimmetrikus; hosszabb tenyészidejű, nagyra fejlődő változat, föltehető, hogy kereszteződés útján jött létre, már azonban állandó és kialakult változat.

Kétszázötven éve még szőlőültetvények álltak Makó határában. Voltaképpen a szerencsés véletlenek összjátékának köszönhető, hogy a hagyma kivált a többi kerti növény közül, és futott be világhírű karriert. A fajta annyira híres, hogy a külföldi nemesítők is makói jellegűként reklámozzák saját hagymájukat.

A hagyma az évszaknak megfelelően négy formában kerül a piacra: tavasszal, mint gyönge zöldhagyma; később mint fejes, háztartási, csomózott hagyma; nyár elején, mint vágott, félig érett áru; nyár végétől mint érett, téli eltartásra is alkalmas hagyma kerül forgalomba. A makói hagyma mind exportra, mind a belföldi piacra mint téli hagyma jön számításba. A nemesítésben ezt a célt tartották szem előtt. Legyen tehát kitűnő küllemű, erős, színes héjú, kemény, tömött fejű, minél bőtermőbb és minél tovább eltartható.

Forrás: new.mako.hu/voroshagyma

kulinarisvilag.hu/hun/cikkek/hungarikum+makoi+hagyma

hu.wikipedia.org/wiki/Mak%C3%B3i_v%C3%B6r%C3%B6shagyma

Kép:sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Mako_monografia_sorozat/pages/monografia_3/004_c_gazd_hagyma.htm

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.