Hungarikumok
2013.04.08. 13:39
Magyar őshonos juhfajták
A Magyar Racka eredete
Feltételezik, hogy a vadjuh mintegy 30 változata közül öt volt meghatározó szerepű a domesztikációban:
Muflon (Ovis musimon)
Arkal (Ovis vignei arkal)
Argali (Ovis ammon argali)
Hójuh (Ovis ammon nivicola)
Kanadai vadjuh (Ovis ammon canadiensis)
Anatómiai és morfológiai összehasonlító tanulmányok alapján a jelenlegi fajták őseinek az európai muflont, a Kaspi-tengeren túl élő Ovis vignei arkal, végül a közép-ázsiai argali juhcsoport bizonyos fajait szelídítette meg. Ezen fajok tisztavérben, vagy keresztezésekben adták az alapot, melyet az ember tenyész-tevékenysége és a környezet száz meg száz változatba alakított tovább. A gazdasági állatok közül elsőnek a juhot háziasították Mezopotámia északi részén a Kr.előtti 8000 körül.
Minden valószínűség szerint az európai muflon vére csörgedez ...
Skandinávia, Izland, Shetland, St. Kilda és Észak-Oroszország rövidfarkú parlagi juhainak, továbbá a lüneburgi hangajuhnak, a lapályjuhoknak (fríz, roquefort stb.) ereiben. Az arkaltól származtatják az összes hosszúfarkú juhfajtát: így nemcsak az ókori kínaiak, az arabok, az egyiptomiak, a perzsák (asztrakhán), a nomád kirgizek és tatárok zsírfarkú juhait, hanem a merinókat, a rackákat, a cigájákat, továbbá az angol (norfolki), olasz (bergamói, páduai), svájci (wallisi, frutigi), délnémet (rhön, thüringiai stb.) parlagi juhokat is. Az argali-juhcsoportból származtatják a középázsiai, faroktövükön hatalmas zsírvánkost viselő, ú.n. zsírfarkú juhokat, melyeket a tatárok tenyésztenek s amelyek Arábiába és Afrikába is eljutottak. Valószínűleg argali-eredetű a feketefejű szomáli és a madagaszkári juh is.
Kr. előtti 3–6. évezredekben Európa közepén élt „cölöplakók” maradványai közt a házi juh csontvázára is ráakadtak. A cölöplakók juha (Ovis aries palustris) aprótestű, laposhomlokú, lapított és rövidszarvú, hegyesfülű, hosszúfarkú, durva szőrzetű volt. Minden valószínűség szerint a juh ázsiai domesztikációs teréről jött át Európába, tehát ovis Vignei-származék, mert a régi kőkorszakban Európában vadjuh nem élt. Legközelebb állnak hozzá Svájc legelzártabb kantonjának, Graubündennek némely tájfajtái (Bündnerjuh, Nalpserjuh).
Ugyanezen időben már az egyiptomiak is tenyésztettek hosszú- és pödröttszarvú, csüngőfülű, sörényes juhokat (Ovies aries palaeoegypticus). Tenyésztettek juhot Kr. e. 3–4 ezer évvel az asszírok, babiloniak, perzsák és zsidók - az ő juhaik ugyancsak az Ovis vignei arkaltól származó kövérfarkúak voltak.
A domesztikáció hatása alatt...
A házijuh egyes fajtáinál a farokcsigolyák száma nőtt (16–24). A szarvak csökevényesebbek lettek, sok fajtánál az anyák, másokban a kosok se növesztenek szarvakat; ismét másoknál sajátságos szarvalak (pörgeszarv) vagy sokszarvúság jelentkezett. Tökéletlenebb lett a hallószerv s ezzel párhuzamosan lelógó lett (bergamói, szomáli stb.) vagy csonkult, sőt egészen eltűnt (afrikai juhok) a fülkagyló. A szőrköntös finomult, tisztán pehelyszálas bunda is kialakult s a kosok torokélén az úgynevezett szakállsörény egyáltalában nem jelentkezik. A szőrzet színe változatos és az albinizmusra hajló.
A honfoglalás korában...
Két egymással rokonsági fokban álló, de különböző külső megjelenésű juhfajta élt: az egyik az ősibb jegyeket magán viselő rackajuh, melynek dugóhúzószerűen V-alakban pödrött szarvai voltak/vannak. Ez kisázsiai származású juhfajta, mely jó gyapjú- és tejtermelő képességű, igénytelen állat. Egyedülállóan nemes és száraz fejét, nemes küllemét és színét a magyar állattenyésztők ízlésének, kitűnő szemének és jó állattenyésztő érzékének köszönheti. A rackajuhnak két alfaja fejlődött ki: az alföldi- vagy más néven hortobágyi, és az erdélyi racka. Később a keresztezések során ennek több alfaja vált ismertté.
A másik típus is teret hódított, melynek vízszintesen álló, széles ívekben vízszintesen csavarodott szarvai voltak és a nőstényeknél a szarvatlanság is előfordult. Később ezt nevezték „ősi magyar juhnak", bár Európában mindkét ősi juhfajtát „magyar fajtának" nevezik. A magyar juhok származását illetően mint általában minden jellegzetesen magyar állat eredetét illetően - a legmegbízhatóbb Hankó Béla nézete, aki szerint „az egyenes állású (V-alakú) erősen pödrött szarvat viselő juh őseinkkel jött a Kárpát-medencébe, és a mai napig itt maradt". Ehhez Bökönyi Sándor hozzáteszi, hogy „mind a racka, mind a pödrött szarvú magyar juh azonos származású, egyazon csoportba tartozó". Az ősrackák a Kr. előtti IV. évezredi Egyiptomból és Mezopotámiából ismertek; ezek a durva szőrű, erősen csavart, vízszintesen álló szarvú ősrackák ezer év alatt eljutottak Anatóliába, Perzsiába, a türkmen sztyepvidékre és a Kaszpi-tó mellékére. Őseink vagy Belső-Ázsiából, vagy Közép-Ázsiából vagy akár a Kaszpi-vidékéről hozták magukkal. A honfoglalás kori juhaink hozzáértő fajnemesítés eredményei. Juhainkat tervszerű kiválasztással nemesítették.
Őseinknél a juh a ló után a legfontosabb háziállat volt. A rackajuh jellegzetesen magyar állatfajta. Olyan legelőkön is megél, ahol más állat elpusztulna, igénytelen, kitartó és szívós. Gyapja durva, így finom posztók készítésére nem alkalmas, de elsőrangú anyag a nemezkészítéshez. Bundája nem nagy zsírtartalmú, mert az eső, a szél és az állandó szabad levegőn való tartózkodás kiszárítja. A juhtartással kapcsolatos összes szavunk ősi török eredetű (kos, ürü, toklyó, gyapjú stb.).
Ma Magyarországon...
Három olyan, csak nálunk őshonos juhfajta létezik, amelyet - mint nemzeti értéket – mindenképpen meg kell őriznünk. Ezek egyike a legősibb fajtának tekintett magyar racka. A másik kettő ugyan máshonnan került hozzánk, de a későbbi évszázadok során mindkettőt nálunk tenyésztették és nemesítették tovább: ez a cikta és a cigája. Az őshonos állományokat a 18. század végétől erőteljesen teret hódító merinó juh szorította háttérbe, elsősorban kiváló gyapjútermelő-képességének köszönhetően. A régi vegyes hasznosítású fajták felett eljárt az idő, gazdasági jelentőségüket elvesztették, ezért egyedszámunk folyamatosan csökkent. Már-már a végleges eltűnés veszélye fenyegetette a hagyományos magyar fajtákat, amikor központi segítséggel, az állami génmegőrzési program keretében, ugyan kis létszámban, mégis sikerült a megmaradt állományt fenntartani, s így megmenteni a későbbi korok számára.
Cigája
A cigája egy régi, önálló fajta, az ősi kis-ázsiai fajtakör maradványa. A fajta közvetlen a keleti vadjuh, vagy az arkal leszármazottja. A juh fajon belül (Ovis domesticus) a hegyi juhok csoportjába, azon belül is a cigája juhok csoportjába tartozik.
A Balkánról Oláh- és Moldvaországon, Erdélyen át húzódott fel a Kárpátok északi hegyláncáig, került be a magyar Alföldre az 1700-as évek során. E kifejezetten hármas hasznosítású és alapvetően a hegyi juhok csoportjában nyilvántartott fajta nagyon jól alkalmazkodott Magyarország eltérő földrajzi és éghajlati adottságaihoz. Állománya, vándornyájak csoportjában, télen egészen a Fekete-tengerig eljutott, és a következő év májusában már a bárányokkal megszaporodva legelt ismét otthon.
Manapság hazánkban alapvetően kétféle cigája változatról beszélhetünk: az egyik az őshonos (ún. génrezerv, termelésre irányuló szelekció nélkül), míg a másik a tejtermelésre szelektált.
A cigájának országonként több színváltozata létezik. A hazai őshonos változat feje és a lába fekete, kávésbarna színű. A bárányok színe világosabb-sötétebb homokszürke (barkás), de a bunda később, rövidebb-hosszabb idő alatt, felveszi a fehér színt.
A kifejlett anyák súlya 50-55 kg, marmagasságuk 65-70, törzshosszuk 75 cm. A kosok nagyobbak és nehezebbek. Egy részük sötét, másfél körívet leíró, csigaszerű szarvakat visel, de suta kosok is akadnak. Az anyajuhok szarvatlanok, s csak kisebb részük hord satnya, sarló idomú szarvakat („kecskeszarv").
A középnagy, szikár fej többé-kevésbé domború profilvonalban határolódik: az orrhát az anyákon enyhén, a kosokon erősebben domború. A szemek nagyok, sötétek és igen élénkek. A fülek általában vastagabb húsúak, rövidek és vízszintesen hordottak. A nyak közepesen izmolt és ráncmentes. A vállak jó kötésűek, a mar közepesen széles és izmolt. A hát és az ágyék egyenes, aránylag hosszú és közepesen izmolt. A far enyhén lejtős, közepes hosszúságú, szélességű, izmoltságú, néha rövid, esetenként csapott. Csontozatuk erőteljes. A végtagok aránylag hosszúak és mérsékelten izmoltak. A tőgy jól fejlett. A cigája bőre, nyálkahártyája (fogíny) és a nyelve palaszürke, ilyenek a körmök is. A bunda alatt vagy hiányzik, vagy csak hígabb változatú pigment létezik. A cigáják bőre viszonylag vékony és rugalmas, gyengébb a curkánok és merinók bőrénél. A gyapjas cigája bőr juhászbunda, közönséges bőrbekecs, ködmön készítésére ennél fogva kevésbé alkalmas. A gyapjú színe fehér, néha tűzdelt. A cigája bundáját bélállomány nélküli pehelyszálak alkotják. Ezek a szálak fodrosak, hullámosak, fürtös szerkezetűek; ez így finomabb harmadrendű posztógyapjúnak minősíthető. A gyapjúszál simulékony, néha lüszter fényű. A fürtmagasság az anyákon 5-8, a kosokon 6-10 cm. Az anyák nyírósúlya napjainkban 2,8 kg, a kosoké 3,5 kg. A jól kezelt hegyi cigája bundájának rendementje 36-60% között alakul. A fajta gyapjúval való benőttsége jó, a tömöttség viszont nem kielégítő.
A cigája sokak szerint elsősorban tejhasznú juh. Az anyákat hagyományosan a három hónapos szoptatást követően még négy hónapig naponta kétszer fejik. A kifejt tej anyánkénti átlagos mennyisége 40-60 liter. Az újszülött bárányok nagyok, s anyjuk jó tejelése következtében - különösen eleinte - igen jól fejlődnek. A cigája hízékonysága figyelemre méltó, ugyanis felülmúlja más parlagi juhok hízékonyságát. A fajta húsa nagyon finom, porhanyós, jó ízű, nem faggyúszagú.
A cigája rendkívül edzett, ellenálló fajta. Szaporodásával kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a rackához hasonlóan szintén csak ősszel üzekedik. A természetes fedeztetési idény augusztustól novemberig tart. Nem szapora fajta, szaporulata 120-130% között alakul, tehát az ikerbárány előfordulása viszonylag ritka.
Cikta
A cikta juh hazánkba a török uralmat követő betelepítések nyomán érkező németajkú lakossággal került be.
A cikta tolna-baranyai sváb juh néven túlélte a divat és a politika hullámait, és megőrződött a jövő számára. Érdekes, hogy eredeti hazájában, Németországban kipusztult; a fajta ottani regenerálása hazai egyedek visszaszállításával vette kezdetét.
Marmagasságuk 58-60 cm átlagosan. Az anyák testsúlya 25-45 kg, a kosoké 45-55 kg között változik. Méreteit tekintve kisebb juhfajták közé sorolható. Az anyák szarvatlanok, a kosok egy része hord csak könnyű csigás szarvakat. Az állatok teljesen fehérek. A szaruanyag viaszsárga, bőrük pigmentmentes. Csontozatuk finom. A fej keskeny. A fül tölcsérszerűen sodrott, vékony, hegyes, vízszintesen álló. Farkuk a csánkig ér. A cikta kevertgyapjas juh, a gyapjúval való benőttség nem jellemző. A szálak éves növekedése körülbelül 20 cm. Ezért gyakran kétszer nyírják az állatokat. A nyírósúly az anyáknál gyenge 2, a kosoknál 3 kg körül alakul. A felszőrök jelenléte miatt a rendement magas, 65%-os.
A szaporodásbiológiájára az aszezonalitás és a mérsékelt ikerellés a jellemző. Két szaporítási ciklusa van: szeptember-november és február-április. A tapasztalatok alapján az anyajuhok 10-15%-a nem ellik le egy-egy adott évben, ugyanakkor a fajta egyedeinek 30-40%-a képes aszezonálisan elleni. Sűrített elletési technológiával legfeljebb 20-25% ikerellés mellett, de nagy évjárati különbségekkel 115-160%-os szaporulatot lehet elérni.
A cigája juhok esetében a tenyészet munkájának célja, hogy az eredeti cigája fajta-meghatározástól gazdasági és egyéb megfontolások következtében eltávolodott állomány helyett egy ősibb, küllemében parlagibb képet mutató és tulajdonságokat hordozó, mostoha körülmények között is életképesebb cigája fajta maradjon fenn.
A csak hazánkban létező cikta juh állománya viszont az elmúlt évtizedekben olyan vészesen lecsökkent, hogy mára a genetikailag életképes mennyiséget sem éri el, így ennél a fajtánál az elsődleges tenyésztési feladat az állomány növelése, az előnyben részesítendő küllemi és belső tulajdonságokra való szelektálásra csak egy biztonságosnak mondható egyedszám elérése után kerülhet sor.
Forrás: magyarracka.hu/eredet.php
magyarracka.hu/oshonos_fajtak.php#cikta
mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/oenellatas/2060-a-magyar-racka-eredete
mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/oenellatas/2061-magyar-shonos-juhfajtak
Kép: apaczai.elte.hu/~14clb/hortobagy.html
|