„A címzett ismeretlen” című, 1935-ben készült zenés filmvígjáték (írta Bús Fekete László és Székely István, rendezte Gaál Béla) egyik első jelenetében a Magyarországon először járó negédes osztrák ifjú (Ernst Heinz Häussermann) csinos postáskisasszonnyal (Ágai Irén) találkozik a vonaton. Teri egy balatonföldvári szállóba kíséri a portásnak készülő Tonit, aki magyartudását próbálgatván – mintegy barátkozásképpen – az 1912-es kiadású, a Magyarország földrajzával foglalkozó fejezetet: „Magyarország magas hegyektől, a Kárpátoktól van körülvéve. Társországa Horvát-Szlavonország. Legnagyobb tava a Balaton-tó, és hozzá tartozik még az Adriai-tenger egy kis része is Fiume kikötővárossal.” Teri halvány mosollyal az égre néz és fölsóhajt: „So war’s, so wird’s sein!” – Így volt, így lesz!

„Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása - a közönség már indult kifelé a foyerba, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkon fordult és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr alakja jelent meg. Templomi csend lett, s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a Magyar Felvidék újra egyesült az Anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye-és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét”- tudósít a Pesti Napló 1938. november 3.-i száma.

Hűen illusztrálja ez a két momentum a két világháború közötti Magyarország irredenta kultuszának magas szintű manifesztálódását. A magyarságra leírhatatlan fájdalmat zúdított a trianoni békediktátum. A határon kívül rekedt magyarság millióinak sanyarú sorsa, a menekültek és az elszakított nemzetrészeken maradók szenvedései, megaláztatásai, a velük szembeni fokozódó atrocitások kollektíve és individuálisan is szembefordították a magyarságot a gyűlölt szerződéssel.

A hazafias emlékművektől a „Nem, nem, soha!” feliratú szódásszifonon át az irredenta frizuráig valósággal elárasztották a megcsonkított ország lakóit az emlékeztető rítus hétköznapi tárgyai. A „Mindent vissza!”, a „Nem, nem soha!”, a „Csonka Magyarország-nem ország, egész Magyarország-mennyország!” és hasonló szlogenek a hétköznapi élet részeivé váltak. Szinte nem tűnt el úgy nap, hogy iskolákban, ünnepségeken vagy gyűléseken ne hangzott volna el Trianon-ellenes szólam.

Az iskolai oktatásban maximálisan érvényesült Nagy-Magyarország területi integritásának szelleme. Az irredenta rituális elemek az iskolai nevelés szerves komponensévé váltak, Kornis Gyula szavaival: megteremtették az irredentizmus leghatékonyabb pedagógiáját. Móricz Zsigmond krisztusi öt sebére hajazva állapítja meg például egy tankönyv: „(...) négy nagy nemzeti tragédia előzte meg Trianont: Augsburg, Muhi, Mohács és Világos. A nemzetet mindegyiknél a végpusztulás fenyegette, de mindegyikből volt feltámadás.”

„Soha olyan megrázó gyűlése nem volt a magyar nemzet törvényhozó testületének, mint a mai, amelyen a nemzetgyűlésnek, - a pillanat kényszerítő nyomása alatt, - tudomásul kellett venni a történelem legnagyobb igazságtalanságát, amelyet a trianoni bölcsek „békeszerződésnek” neveztek el. Az Országházban komor ünnepélyességgel folyt le a gyűlés. Olyan volt az összkép, mint egy temetés, amelyen mindenki elsírja a bánatát és az élethez való rendíthetetlen ragaszkodás tiltakozik az elmúlás gondolata ellen. A képviselőházban csaknem teljes számmal s csaknem valamennyien fekete ruhában jelentek meg.” (...)  (Budapesti Hírlap, 1920. november 14.)

Az iskolai ünnepségek lebonyolításának visszatérő eleme volt a revansista írások és zenei művek ismertetése, de 1920 karácsonyán például gyűjtést szerveztek az iskolákban a Területvédő Liga javára. Herczeg Ferenc, a Revizionista Liga elnöke mellett az irredentizmus kevésbé illusztris személyiségei is megfordultak az iskolákban.

A Trianon-ellenes hangulat részét képezte a hétköznapi életben használatos kellékek irredenta szimbólumokkal való ellátása - Kneisl Márton például az 1940-es évek elején „revízió” márkanéven hozta forgalomba az első magyar kétdobrendszerű sokszorosítógépet. A Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság szlogenje pedig a következő volt: „Magasból akarja látni Erdélyt? Repülőgépről teheti!”

A „Nem, nem, soha!” feliratú szódásszifon mellett létezett irredenta hamutál, a történelmi Magyarország kontúrjával ellátott díszdoboz, kirakójáték, „Szerezzük vissza Nagy-Magyarországot!” társasjáték, kártyapakli, lottójáték, Trianon-ellenes ceruza, írófüzet, gyertyatartó, asztali óra, revíziós pengő, falvédő és megannyi praktikus kellék. 

Hatalmas kampányuk volt a Magyarország védelmére kelt külföldi politikusoknak és közéleti személyiségeinek. A legismertebb talán Lord Rothermere, aki 1927. június 21-én, a Daily Mail című orgánumban publikálta híres, „Magyarország helye a Nap alatt” (Hungary's place in the sun) című írását. „Két fiam esett el a háborúban, - mondotta az egyik nyilatkozatában. - Nemes ideálokért áldozták fel az életüket, nem azért, hogy egy dicső nemzettel igazságtalanul bánjanak.”

Kevésbé ismert a „spanyol Rothermere”, Don Antonio Sancho spanyol főpap, akiről a Kis Újság 1929. május 26-i száma emlékezik meg. „Don Antonio Sancho pálmai nagyprépost (canonino magistrol), az ízig-vérig katolikus Spanyolország egyik legkiválóbb egyházi férfija, D. Ringer Lili zongoraművésznő felvilágosításainak hatása alatt szívvel és lélekkel a magyar igazság szolgálatába szegődött. Amikor pedig tanulmányai alapján meggyőződött róla, milyen szörnyű igazságtalanság jutott az ártatlan magyar népnek osztályrészül, akkor elhatározta, hogy páratlan népszerűségét, szavának rendkívüli súlyát, értékes összeköttetéseit a trianoni igazságtalanság elleni hathatós küzdelemre fogja felhasználni.”- kürtölte világgá a lap a nagy hírt.

Öröm az ürömben: a Trianonnal kapcsolatos vicceknek is nagy keletjük volt a korszakban. Íme, az egyik vicc:

„A román tanfelügyelő iskolalátogatóban jár egyik udvarhelyi iskolában. Váratlanul érkezik, és amikor belép, a táblán a következő felírás fogadja: „Talpra magyar!” Dühbe gurul, s ráordít a gyerekekre, mondják meg azonnal, ki írta azt a táblára. A gyerekek makacsul hallgatnak. Erre ravaszkodni kezd a tanfelügyelő és húsz lejt ígér annak a gyereknek, amelyik megmondja, ki írta a táblára a „Talpra magyart”! A pénzt ki is teszi. Feláll az egyik székely gyerek s megkérdi:

-Hát aztán biztos, hogy odaadja az úr azt a pénzt?

-Biztos hát!

-Hát akkor tartsa ide, hogy én is fogjam egyik felét. Akkor megmondom.

A tanfelügyelő odanyújtja a húsz lejest, a nebuló kikapja a kezéből, szippant egyet, és nagy bátran kivágja:

-Petőfi Sándor írta!”

Vagy egy másik: „Erdélyben, mióta oláh megszállás alá került, a különféle lelkibajok közül a három legsúlyosabbat így definiálják:  Ha valaki lop, az - kleptománia. Ha valaki gyújtogat, az - pirománia. Ha valaki lop, gyújtogat, hazudik, öl és rabol, az - Nagyrománia!”

Irredenta plakátok, kiadványok:

Szabadság tér - Irredenta szobrok

Irredenta szobrok: Budapesten, a Szabadság tér északi részén elhelyezett szobrok népi elnevezése, a trianoni békével elszakított magyar területeket jelképezik. Országos gyűjtésből a Területvédő Liga állíttatta, 1921. I. 16-án leplezték le. Alkotói: Nyugat (Nyugat-Magyarország): Sidló Ferenc, Észak (Felvidék): Kisfaludi Stróbl Zigmond, Kelet (Erdély): Pásztor János, Dél (Délvidék): Szentgyörgyi István szobrászok. - 1945: a Magyar Fájdalom szobrával együtt a térről eltávolították.

A Szabadság tér az előző megszállás (Habsburg-elnyomás) híres-hírhedt Újépületének (Neugebäude) lebontásával kezdett kiépülni a századfordulón. A gyűlölt Újépület (ebben párhuzamot mutat a jelenleg ott lévő emlékművel) például Batthyány miniszterelnök kivégzésének volt a helyszíne, így a lebontását követően a térre futó utcák mind az 1848-49-es szabadságharcunkra vagy azok hős mártírjaira emlékeztető nevet kaptak. Vécsey, Aulich, Kiss tábornokok, az északról jövő Honvéd és a délről érkező Október 6-a utca erről mesélnek, akárcsak a Tőzsdepalota (ma MTV székház) előtt álló, alig ismert emlékmű.

1921. január 16-án - bár nagyon hideg volt- mégis több mint nyolcvanezer ember szorongott a téren megtartott szentmisén, amely után felavatták az úgynevezett irredenta szobrokat.  A Védő Ligák Szövetsége Kertész K. Róbert akkori miniszteri tanácsos, a Kultuszminisztérium művészeti ügyosztálya vezetőjének javaslatára, Urmánczy Nándor elnökletével határozta el az elszakításra ítélt országrészeket jelképező irredenta szobrok elkészítését és felállítását, hogy művészeti alkotásokkal is erősítse az egybetartozás gondolatát. A szövetség megrendelésére így a Felvidék (Észak) szobrát Kisfaludi Strobl Zsigmond, Alpokalja (Nyugat) szobrát Sidló Ferenc, a Délvidék (Dél) szobrát Szentgyörgyi István és Erdély (Kelet) szobrát Pásztor János szobrászművészek készítették el.

 A művészeti alkotások felállításának az volt a célja, hogy erősítse az elszakításra ítélt országrészek egybetartozásának gondolatát. A szobrok igazságot követeltek!

Az elcsatolt országrészeket, az égtájak szerint megjelenítő szobrok a kor legjobb szobrászainak alkotásai voltak.

Az avatóünnepségen az összes törvényhatóság küldöttje részt vett, karöltve a hazafias egyesületekkel és az ország minden részéből összesereglett emberekkel. Ugyanekkor szentelték fel Észak, Kelet, Dél, Nyugat zászlóit és az országos irredenta zászlót, amelyet a Szent István Bazilikában őriztek - az országos zászló állandóan a szentélyben, az oltár mellett állt. Feltámadáskor 1928-tól minden évben az Ereklye és Országzászló Nagybizottság elnöksége a Bazilika irredenta-körmenetében vitte az Országzászlóhoz.

1928. augusztus 20-án a Szent István-napi ünnepségek betetőzéseként a nemzet adakozásából fölavatták az Ereklyés Országzászlót. Zászlója félárbocon hirdette a magyar nemzet fájdalmát elveszett országrészei miatt. Maga a zászló egy nemzeti színű lobogó volt, rajta a magyar nagycímerrel és az „Így volt - így lesz” felirattal. Az Országzászló talapzatába összegyűjtötték az ország összes vármegyéjének, községeinek, megszállott törvényhatóságainak, nevezetesebb történelmi helyeinek egy kis földjét és a világháború külföldön fekvő magyar katonai temetőinek sírjairól küldött földet. Az ereklyetartó zárókövére az alábbi feliratot vésték: „Tudd meg óh ember, e helyen Nagy-Magyarország vérrel, könnyel és verejtékkel megszentelt földjén állasz.” Az Ereklyés Országzászló Nagybizottsága megszervezte az Országzászló őrszolgálatát, majd 1930. májusától kezdődően minden vasárnap és nagyobb ünnepeken rendszeres, zenés őrségváltást tartottak. Az Országzászló őrségei képviselték a magyar társadalom állandó helytállását az irredenta gondolatért.

Maga az Országzászló a közhiedelemmel ellentétben nem a szovjet emlékmű helyén állt, hanem ott, ahol most egy rózsaágyás található.

Felállítása után a téren rendezték a Trianon ellen szervezett társadalmi tiltakozó gyűléseket is. 1931-ben felállították az első vidéki Országzászlót, majd azt követően öt év alatt további 240-et a megcsonkított hazában. (Minden magára adó település épített ilyet a revíziós eszme életben tartására.)

Az Ereklyés Országzászló főhomlokzata a Honvéd utcára nézett. Ezen az Árpád-, az Anjou- és a Corvin-család címere és a magyar nagycímer volt látható. Egyik oldalán Urmánczy Nándornak, a Területvédő Liga elnökének, az Országzászló(k) felállítása kezdeményezőjének kedvenc jelmondata, egy Mussolini idézet („I trattati di pace non sono eterni.”, azaz „A békeszerződések nem örökké valók.”) mellett ott állt lord Rothermere Daily Mail-beli cikkének címe is: "Hungary's Place in the Sun" („Magyarország helye a nap alatt”), a másik oldalának felirata: „Jövő nagyságunk alapjait múltunk nagyjai rakták le.” A harmadik oldalon Papp-Váry Elemérné „Magyar Hiszekegy” című költeményének utolsó versszaka volt olvasható. Az elképzelt ősmagyar stílusú virágdíszből nyúlt ki a húsz méter magas zászlórúd, amely egy 1 méter nagyságú esküre emelkedő aranyozott kézben végződött (melyhez Horthy Miklós keze szolgált modellként). A rúd alját egy turulmadár őrizte.

A háborúban az Ereklyés Országzászló megsérült, ám az irredenta szobrok viszonylag épen megúszták az ostromot. Amikor a szovjet városparancsnokság itt is emlékművet akart állítani (a Lipótvárosban már volt egy szovjet emlékmű a Vigadó téren), akkor az Országzászló megmaradt részét is lebontották. Ezután még négy hónapig álltak a szobrok, majd Vas Zoltán polgármester utasítására két nap alatt eltüntették őket. Egyesek tudni vélik, hogy többet összetörtek (ami nem lehetett egyszerű feladat, hiszen betonból készültek), mások úgy tudják, hogy valahol még egészben megvannak. Tény, hogy a mai napig egyik szobor sem került elő.

A szobrok leírása:

Az „Észak”című emlékmű főalakja 3m magas, keresztre feszített Hungária. A hozzá simuló fiú a tót nemzet ragaszkodását jelképezi a régi anyaországhoz. A kettő egységét kivont karddal előretörő kuruc alakja védi, emlékeztetvén arra, hogy a magyar szabadságért Rákóczi hadaiban tótok is küzdöttek. Alkotója Kisfaludi Strobl Zsigmond.

A „Dél”című szobron magyar férfi karddal és a magyar címerrel díszített pajzzsal védőleg áll a Délvidéket jelképező sváb leány védelmére. Az előtte lévő búzakévék a Nagy-Magyarország éléstárát, a Bácskát és Bánságot jelképezik. Szetgyörgyi István műve.

A „Kelet” című szobron az ősi magyar erőt megtestesítő Csaba vezér a megtorlás pillanatát várva felszabadítja a bilincsekbe vert, Erdélyt jelképező-kékben az országrész címerét görcsös reménységgel szorító alakot. Pásztor János műve.

A”Nyugat”című szoborcsoporton az ifjú az elszakított nyugati vármegyéket jelképezi. Térdre hullva borul a magyar Szent Koronára, s míg jobbjával a nyugati vármegyék címerpajzsát öleli magához, addig baljával görcsösen tartja a magyar kettős keresztes pajzsot. Fölötte áll a Hadúr alakja, kezét nyugtatva az ifjú címert szorító karján-jobbjában védően tartva a nemzet pallosát. Arcán kemény dac, hit és önbizalom. Lábainál szárnyait repülésre tárva a Turul. Sidó Ferenc alkotása.

A jelképek magyarázata:

Hungária: Ő Magyarország védőszentjének, Szűz Máriának és a pogány „ősanyának” sajátos keveréke, az ezeréves Magyarország szimbóluma.

Hadúr: a bosszúállás – szintén pogány eredetű - istene.

Turul: Az Árpádok totemállatának tartott madár, a millennium idején vált az ország ezer évének jelképévé. ( A Turult egyébként szinte mindig széttárt szárnyakkal ábrázolják. Vagy felszállni készül, s ilyenkor kardot tart a karmai közt, a közeli bosszút jelezve, vagy védően borul valamilyen, az ország integritását jelképező tárgy, általában a Szent Korona fölé.)

Az egykori Szabadság téren ilyen sorrendben álltak a revíziós szobrok:

(revízió = elmélet felülvizsgálata)

Balról-jobbra: Nyugat, Észak, Kelet, Dél.

Forrás: A Magyarság évkönyve, 1934

Közvélemény és propaganda, In: Rubicon, 2001/8-9. szám

Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között

nemnemsoha.gportal.hu

lexikon.katolikus.hu/I/irredenta%20szobrok.html

budapestancient.freeblog.hu/archives/2008/12/14/Szabadsag_ter_-_Irredenta_szobrok/

danyikronika.hu/node/2987

szoborlap.hu/9166_irredenta_szoborcsoport_budapest_sidlo_ferenc_1921.html

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.