Heti vers
Juhász Gyula
Hungária
Hungária, te bús, te szent anya,
Dicsőséges fájdalmak asszonya,
Ki talpig gyászban állsz magányosan,
Van-e, kinek sötétebb gyásza van?
Te láttad őket, bokrétás vonat
Mint vitte halni hű fiaidat,
Dalolva mentek száz halálba mind,
És másokért pusztultak fiaid!
Minden nyomorból rész jutott neked,
S a diadal mind másnak integet,
S ma ezeréves gyászpalástodat
Vígan tiporja száz rabszolgahad.
Kikötnek, ütnek egy világ előtt,
Könnyes szemedre varrnak szemfedőt,
Házadba tör ma mind a martalóc,
És köntösödre kockát vet a móc!
Művészeted oltárán oltogat
Örök időkre fénylő lángokat,
Hungáriánk, s te fölényes, nyugodt
Gyásszal egekbe tartod homlokod!
A csillagokba emeled fejed,
Hol Isten trónol villámok felett,
Hol az igazság palotája van,
S a vértanúk várnak rád boldogan!
Hungária, te bús, te szent anyánk,
Csillagszemeddel nézz azért le ránk,
Földúlt tanyánkra, tört szívünkre nézz,
Könny a borunk, kenyerünk szenvedés!
A köntösünk nyomor, párnánk a gond,
De mégis, mégis, árva magyarok
Állunk e vak viharban, jegenyék,
S jöhet pokol minden verése még.
Ármány ölelhet, önkény ölhet itt,
Egek kárpitja repedezhetik,
Míg a szívünk ver és míg ép a kar,
Magyar marad itt mégis a magyar!
Kép: mek.niif.hu/01900/01905/html/index644.html
|