Életmód
2012.01.22. 18:13
A sütőtök
Télen az egyik legkedveltebb csemege a finom, édes sütőtök. Régebben kemencében sütötték. A II. világháború után néptápláléknak számított.
Különböző ásatások, valamint az indián kultúra vizsgálatai bizonyítják, hogy e terméket Közép- és Dél-Amerikában már több mint tízezer évvel ezelőtt ismerték. Az ősindiánok kezdetben csak rágcsálták a tökmagot. Később nemcsak elfogyasztották, hanem különféle használati tárgyakat – tárolóedényt, kanalat, tálat – is készítettek a tökből. Ha halásztak, úszóként szolgált, sőt még ritmushangszert is fabrikáltak belőle. Amerika felfedezése után Kolumbusz Kristóf hozta magával az első kultúrformát Európába.
A kabakosok növénytani családjába tartozik az uborka, a cukor- és görögdinnye, valamint az egyre kedveltebb patisszon és cukkini is. Maga a töknemzetség is igen népes: mindannyian ismerjük a főzeléknek való spárgatököt, az állatok etetésére használt takarmánytököt, a lopótököt, a változatos színű és alakú dísztököt és a kedvelt téli csemegét, a sütőtököt.
Ez utóbbi betakarítási szezonja ősszel van. Begyűjtésének a levelek, a kacs és a szár elszáradása után van itt az ideje. Mínusz 3 fokig a fagy nem okoz benne kárt. A beérett, hibátlan példányok hűvös, levegős helyen tavaszig eltarthatók.
A tököt nagy, éles késsel vágjuk félbe, magját kanállal kaparjuk ki. Felhasználástól függően hámozzuk meg, és a húsát vágjuk kockákra! A felszeletelt sütőtököt lehetőleg minél hamarabb használjuk fel!
Kiváló kompótok, chutney, felfújtak és leves, saláta is készíthető belőle. A sárgarépához hasonlóan süteményekhez is használhatjuk. Különösen jól illenek hozzá az olyan egzotikus fűszerek, mint a szegfűszeg, a fahéj, a gyömbér, a curry vagy a koriander.
Vízhajtó hatása miatt ajánlott szív- és veseproblémák esetén. Módfelett egészséges, gazdag vitaminokban – béta-karotinban, B-vitaminokban –, tartalmaz nátriumot, káliumot, magnéziumot, kalciumot, vasat és foszfort.
A népi hagyomány szerint akkor jó a tök, ha már megcsípte a dér, ezért a hidegebb őszi hónapokban sokkal édesebb darabokhoz lehet hozzájutni, mint kora ősszel. A vásárlásnál ügyeljünk arra, hogy minél keményebb héjú, jó illatú, fényes tököt válasszunk. Ez ugyanis biztosíték arra, hogy tovább eláll. A puha, sérült héjú zöldség sokkal hamarabb megromlik.
Forrás: http://kiszo.hhrf.org/?module=news&target=get&id=6779
|