Két ember tette őt örök életűvé. Arany János, aki két verset is írt róla, és Stróbl Alajos szobrászművész, aki megmintázta a vén gulyást a nagykőrösi Arany János szobor alkotásakor.

Arany János sűrűn kilátogatott nagykőrösi tanárkodása idején a tetétleni pusztára, többek között Inárcsi Farkas Elek tanyájára is tanártársával, Deák Józseffel, (aki nevelő volt Inárcsi Farkaséknál), és Szilágyi Sándor történésszel, az MTA tagjával, akinek alakját megtekinthetjük a nagykőrösi Arany János Múzeum előtti „nagy tanári kar” szoborcsoportban. A birtokosoknak, szolgálóknak, pásztoroknak naponta kellett volna ingázni a város és földjeik között, ezért alakultak ki a tanyasi központok. Tetétlenen főleg Nagykőrösi gazdák birtokai voltak. Inárcsi Farkas Elek Nagykőrösön született 1829-ben, 1861-ben Nagykőrösi elöljáró lett, majd 1875-től több cikluson át országgyűlési képviselő. A család nevéhez fűződik  Pest megye egyetlen Mohács előtti, viszonylag épségben megmaradt családi levéltára, amely közel száz darab XIII-XVII. századi oklevelet tartalmaz. Tetétleni birtokain mintagazdaságot létesített. Leszármazottja Inárcsi Farkas László a hazai virágtermesztés meghatározó alakja volt. Az általa létrehozott világszínvonalú kertészetben még az 1960-70-es években is folyt kertészeti tevékenység. A közeli Beretvás kastély felújítási munkálatait nemrégiben kezdte meg Szűcs Imre és családja, aminek következtében ez a kastély megmenekült az enyészettől. A felújított épületből, és melléképületekből következtetni lehet, hogy milyen pompás, minden igényt kielégítő uradalmi kastélyokat építettek a pusztában. A kastély mellett volt fürdőmedence, jégverem, tó, angolkert.

 Arany egy tetétlen- pusztai látogatáskor találkozott Csonka Márton gulyással, aki akkora hatással volt rá, hogy verset írt róla. Valószínűleg az 1700-as évek második felében született, mivel saját elmondása szerint 100 éves volt. A szolgálatot Farkas Elek nagyapjánál kezdte, és apját is szolgálta, azaz három generációt. Az öregember nemcsak a kora miatt lehetett megbecsült ember, hanem azért is mert az alföldi pásztor hierarhiában a gulyások, azaz marhapásztorok voltak az elsők, és legmegbecsültebb szolgálók. Ez tájegységenként változott, pl.a Hortobágyon a csikósok (lópásztor) voltak az élen, és csak utána következtek a gulyások. A Dunántúlon, pedig a kanászok vagy kondások (disznópásztor), később, pedig a juhászok (juhpásztor) vezették a rangsort. A rangsor csúcsán állt a számadó, aki a legelőre hajtott állatokért a legeltetési időszakban anyagilag is felelős volt és a gazdaság fogadta föl minden szezonban. Ő jelölte ki, fogadta föl a bojtárokat. Tulajdonképpen ő alá tartozott az összes felfogadott pásztor. Távollétében az öregbojtár, vagy az első bojtár helyettesítette. Csak ezek után következett a többi bojtár, és a sor végén a kisbojtár. Akkoriban még nem volt nyugdíj és nyugdíjaskor, így a legtöbb esetben, amikor a szolgáló egészségügyi állapota megromlott arról a birtokos gondoskodott. Valószínűleg így volt ez Marci bácsi esetében is, aki egész életét a tetétleni pusztán, és a Farkas majorban töltötte. A major helyén kialakult tanyaközpontban még az 1980-as évek második felében is laktak. Azóta teljesen elnéptelenedett és csak a Kőröstetétlenről Törtelre, és Abonyba vezető műútakról lehet látni az egykori épületek romjait, és a víztornyot. Marci bácsi nagy valószínűséggel néhanap kilátogatott a közeli Kettős Csárdába is, hogy a környező földesurak szolgálóival egy-egy pohár bor mellett megvitassák a pusztán történteket, nagyapáiktól hallott történetekkel szórakoztassák egymást. A csárda a Via Magnán, Budáról a tiszai átkelőhöz, Várkonyra vezető úton van, így valószínűleg az országban, és a világban történő dolgokról is innen értesültek a környékbeli pásztoremberek.

A VÉN GULYÁS

Egy pohár bor a kezében,
Bora elfoly, keze reszket,
Vén gulyás ül a karszéken
Mult időkre emlékeztet.

Hosszú évsor nyomja vállát,
Száz esztendőt emlegetnek;
Elég volna hagyománynak,
Elég volna történetnek.

Ifj'urakkal iddogál sort,
Kik, mint gyermek a toronyra,
Oly bámulva, oly szédülve
Néznek e nagy életkorra.

Elgondolják, hogyha évök
Összeraknák hárman, négyen,
Az ha lenne olyan lépcső,
Ami e tetőig érjen.

S elgondolják, hogy kedélyre
Három-négy sem ér ez aggal,
Ki nevet, iszik, danolgat
Tréfaűző ifj'urakkal.

"Azt a régit, Marci bátya!"
S felkurjant a kedvenc nóta!
Ki tudná hanyadszor fúja!
És ki tudná, hogy mióta!

"Hej Nagy-Kőrös híres város,
Ez s ez ottan a nótáros..."
De az mégsem oly keserves
Mint a: "gonosz komiszáros."

Erre még most is neheztel,
Nem felejti a vén pásztor:
Sok borsot törhettek egymás
Orra alá, egyszer-másszor.

S ki a rövdebbet húzá,
Az ellenfél, hol azóta?...
Csak a Marci bácsi ajkán
Élteti egy öreg nóta.

Így danolgat, így beszélget
Ama régi jobb időrül,
Közbelopván egy-egy rejtélyt
Hol tinórul, hol üszőrül.

Körben ülnek hallgatói
S egyik így szól ingerkedve:
"Hát a halál, - Marci bátya?...
Volna-e már hozzá kedve?"

Nem felel rá; most az egyszer
Úgy tesz, mint aki nagyot hall,
Néz sokáig a padlóra
S döföli az ónas bottal.

Végre homlokát felütve
Néz merően, szól nyugodtan:
"Beszámoltam minden ősszel,
Kárban soha nem maradtam.

Egy borjúfark sem hibázott,
Ennyit sem tud rám a gazda;
Még apjának, nagyapjának
Sem volt soha rám panassza."

S leül biztos öntudattal
Hogy rendén a számadása.
Nem hiányzik-é majd végül?
Nem én dolgom, - azt ő lássa.

S ujra felpirul kedélye,
Had busúljon aki káros;
Jót iszik rá és felkurjant:
"Hej Nagy-Kőrös híres város!..."

1855. február 25-én a Vasárnapi Újságban beszámoltak Marci bácsi haláláról, és temetéséről. A szertartáson nagyon sokan részt vettek, valószínűleg maga Arany János is, aki egy verssel állított örök emléket a nagyszabású temetésnek 1855-ben.

„Rendkivüli temetés. A tetétleni pusztán Csonka Márton nevü 100 esztendős gulyás halt meg, Elek F. ur szolgálatában, a kinek nagy apjánál is gyakorolta már a gulyás mesterségét, és ollyan szertartással temették el, a mellynek hire aligha be nem futja az egész világot, minél messzebb annál inkább megtoldva foldva. – A temetés vasárnapra esvén, az egész vidékből nagy nép sokaság gyülekezett össze, és valóban volt is mit látnia a szokatlan temetésen, a melly igy ment végbe: egy szekér feketével volt bevonva, arra tették a 100 esztendős gulyás koporsóját s 48 ökröt fogtak a szekér elé, és minden ökörnek fekete fátyol lebegett a szarvain, ugy vitték a temetőbe a halottat. A szekér előtt ment az egész gulya, mellyet az öreg őrzött, a koporsó után ment a tenger nép, legutol pedig az egész ménes.”       

A temetési menet a tetétleni pusztáról indult a felsőkarai Kun temetőbe, igazi nomád fejedelmi menet volt, Magyarországon több hasonló kultikus pusztai temetési szertartás nem volt több. Valószínűleg Farkas Elek szervezte meg a különleges menetet a család hű szolgálójának, amelyről több média is tudósított. Két egyház papja is utolsó útjára kísérte Marci bácsit. Az egyik a tószegi katolikus plébános volt, mivel az volt a legközelebbi „papos” falu, és az ő gyülekezetéhez tartoztak a Tetétlen pusztán élők. A másik pap, pedig a nagykőrösi református lelkész volt. Inárcsi Farkas Elek akkor a nagykőrösi reformátusok főgondnoki tisztségét is ellátta. Csonka Márton halotti adatait a tószegi plébánián találta meg Molnár Zsigmond Jászkarajenői katolikus plébános 1930-ban.  Végső nyughelye nagy valószínűséggel a Jászkarajenőhöz tartozó felsőkarai kisharangosi dűlőben lévő feltáratlan Árpád kori temetőben van. A helyet még a mai napig is Kun temető néven ismerik a helyiek. A karai, törteli, kocséri, tetétleni pusztán letelepedett kunokat a XIII. században maga az esztergomi érsek keresztelte meg. A temető mellé a betelepült Kunok később templomot is építettek, amelynek romjai még az 1910-es években is álltak. A pásztorok 1778-ban öntettek egy lélekharangot, amelyet az omladozó templom tornyába helyeztek, és amellyel Marci bácsit is a végső útjára kísérték. A pusztai harangot napjainkban a jászkarajenői álltalános iskola előtt láthatjuk, közvetlenül a főút mellett. A temetőbe évszázadokon át temetkeztek a környékbeli pásztoremberek. Egész pontosan 1862-ig, utána a ma is fentartott Jászkarajenői, és Kőröstetétleni temetőkbe helyezték örök nyugalomra a meghaltakat. A templom köveit elhordták, a temetőt, pedig belepte a dudva. A helyen Kőröstetétlen és Jászkarajenő önkormányzata 1990-ben kopjafát állíttatott. A kopjafát egy szép tűzzománc metszet díszítette, amelyen a vén gulyás volt látható ökrökkel. A metszet sajnos nem sokáig volt a helyén, de a kopjafa még állja az idő próbáját.

A vén gulyás temetése

Viszik Marci bácsit, nem is hozzák vissza,
Hova ő most indul, nem csekély út lesz a!

Nincs is benne mód, hogy gyalog odaérjen:
Mint urat kell vinni fekete szekéren.

Harminchat ökör van fogva a járomba...
Majd csak bévontatják a paradicsomba.

Hát még a kiséret! az egyszer a fényes:
Előtte a gulya, utána a ménes.

S a lágyszívü barmok, mintha búsulnának
Mind olyan ostoba képeket csinálnak.

De az neki mindegy: ő már deszkát árul,
Vagy tud, vagy nem is tud e komédiárul.

A gulyát sem kérdi: hever-e? szalad-e?
Csak egyszer se mondja: tala te! tala te!

Csöndesen nyujtózik hátán a szekérnek,
Már nincs messze a hely, tüstént odaérnek.

Ott örök bucsút vesz tőle ménes, gulya;
Mögötte bezárul másvilág kapuja.

De kiséri két pap, két egyház imája...
No, hisz valamelyik majd csak eltalálja.

S amit száz esztendő nyilt kérdésül hagyott,
E szegény bitang juh fölleli itt, vagy ott.

Lelje is föl nyáját, lelki üdvösségét:
Béke födje hamvát... fátyol az emlékét.

1910. szeptember 25-én avatták fel Nagykőrösön az életnagyságú Arany János mellszobrot, országos adakozásból Ádám László egykori tanítvány és polgármester kezdeményezésére, amely „mellékalakjaként” méltóságteljesen ül Marci bácsi kutyájával haraszti kőből kifaragva. A szobor kompozíciót Stróbl Alajos készítette nagy körültekintéssel, és hozzáértéssel. Marci bácsi megmintázásához a kőrösi határból választott modellt, szintén egy pásztorembert, akit szintén Mártonnak hívtak. Pásztorkutyáját a kőrösi erdőőr Hattyú nevű kutyájáról mintázta, aki hűségesen fekszik a Vén Gulyás mellett. Kezében egy pásztorbotot tart, amelyre a következő van felróva, ahogy annak idején az eredeti vén gulyás botjára:

„A becsület olyan erős mint az oroszlán”.

Bízom abban, hogy eljön még az az idő a Kárpát hazában, amikor ez lesz az általános értékrend, és az adott szó felér egy szerződéssel!

Forrás:

Hídvégi Lajos: Regélő falvak – Történeti elbeszélések 1983

Pataki Ferenc: Adalékok Kőröstetétlen község történetéhez, 1972. augusztus 20.

Kósa Károly honlapja. http://www.kosakaroly.hu

Vasárnapi Újság, 1855. 2. évfolyam. 8. szám

Vasárnapi Újság, 1910. 57. évfolyam. 40. szám

Fotó:

Kósa Károly

http://www.jaszkarajeno.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.