Március 12. Gergely napja

Gergely napja tavaszkezdő, meleg váró nap. A gyerekek acélt és tűzkövet tartva a kezükben, e szavakkal köszöntek be a házakhoz: „Acélt hoztam, tüzet ütöttem kegyelmeteknek.” Az acélt úgy dobták a földre, hogy egy darabig forogjon. Ezzel a tavaszba forduló Napot akarták jelképezni.

A szőlőt is ilyenkor metszették, mert úgy tartották, hogy ezen a napon metszett tőkéről majd sok szőlőt szüretelhetnek le. E napon vetették a búzát, rozst, hüvelyeseket s a palántás növényeket is.

Nagy Szent Gergely a VI-VII. század fordulóján élt, bencés szerzetes volt, majd római pápa lett. Egyháztanító és doktor volt, a középkori európai műveltség megalapozója. Nevéhez fűződik a „gergelyezés” vagy „gergely-járás” szokása. A játékot eredetileg három diákgyerek adta elő: egy püspök és két káplánja. A többi gyerekek megfelelő öltözetben egy-egy mesterséget képviseltek. A gyermekpüspök a templomban versbeszedett prédikációt mondott, majd tavaszköszöntő seregével bejárta a várost. Az ünnep egyúttal a diákok tavaszi félévének kezdete is volt, amikor új társakat toboroztak.

Március 15. Nemzeti ünnepünk

Az 1848-1849-es szabadságharcról emlékezünk.

Március 17. Patrik, Gertrúd napja

Szent Patrik az ír nép térítője és védőszentje. Patrik napját hazánkban a győri székesegyház ünnepli meg, ugyanis Írországból hozott ide egy püspök egy Mária-képet, amely a hagyomány szerint 1697. március 19-én vérrel verejtékezett.

Szent Gertrúd a VII. században élt, egy frank udvarnagy lánya volt. Ő volt a zsendülő vetés gondozója, s az ő áldását kérték a kerti munkára. Régen az ő ünnepén fejezték be a benti asszonyi munkát: a szövést, fonást.

Fekete vasárnap

Két héttel előzi húsvétot. Különös gyásszal ülték meg. Némely vidékeken ekkor hozták rendbe a sírokat, s végig látogatták a határkereszteket. Fekete ruhában mentek a templomba, s e naptól a feltámadási szertartásig violaszín lepellel takarták le az Isten házában a feszületeket és a főoltárt.

A székesfehérvári gazdák „feketehéten” nem dolgoztak a szőlőben. Az endrődi gyerekek pedig házról-házra járva kosarakból zöld búzát szórtak a küszöbre. Mosásra asszonyi dologtiltó napnak számított, de vetőnap a mákra és a lenre.

Március 19. József napja

Szent József Szűz Mária jegyese, később férje, a gyermek Jézus nevelőapja. Több európai nép is védőszentté választotta őt. A jó halál, a házasság, a család, az árvák, a favágók, az asztalosok és a koporsósok védőszentje.

József napja tavaszkezdő nap, már semmi sem akadályozhatja meg az újulást. Szent József napja a szőlőnyitás ideje: „Szent Józsefkor nyissad, ha vízben áll is a lábad.”

Egyes vidékeinken a marhát ezen a napon eresztik ki először a legelőre. Sok helyen József engedi ki a méhrajokat, e szavakkal: „Atya, Fiú, Szentlélök Isten nevibe’ induljatok, rakodjatok, minden mézet behordjatok.” E napon kezdik el a kerti munka javát. József meleghozó: „Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget.”

Március 21. Benedek napja

Érdy-kódexben lelhető legendájában Subiaco egyik sziklabarlangjában böjtölt három esztendeig.

A göcsejiek azt tartják, hogy Benedek engedi ki zsákjából a meleget. Az Alföldön, e napon hagymát duggattak, amelyet „benedöki hajma” névvel illettek. Bertalan napján szedték föl. Termésfakasztó nap a fűre, termőnap, ültető idő fokhagymára. Dörgésével szárazságra utaló negyvenes nap.

Virágszombat (március 23.)

A gyerekek kimentek a közeli erdőbe, vagy hegyre, s barkaágakat gyűjtöttek e napon.

Virágvasárnap (március 24.)

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás, míg nyugati szomszédaink más vasárnapokon, böjtidőben, leginkább feketevasárnap gyakorolták a szokást. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábút körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének. Hazánkban szintén mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát.

Zöldágjárás: A lányok kézfogással sorba állnak. A sor mindkét végén kaput tartanak, zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújik a sor másik végén lévő kapu alatt, s így mennek végig a falun.

Nagyhét

Nagyhét, Somogyi Eleknél sanyarúhét, az őrségi Bajánsenye reformátusainak ajkán videshét (vizeshét). A természet tavaszi újjászületése az embert is analógiás jellegű megújulásra, tisztálkodásra indítja. Ezek az ősi tavaszi lusztrációs szokások az ember egészségének és jólétének biztosítására, a betegségek távoltartására, a háztájék és jószágok megoltalmazására irányulnak. A velük összefüggő mágikus műveletek népünknél leginkább nagyhéten történnek. Ez egyúttal a húsvéti előkészületnek és vallásos megindulásnak, olykor telítettségnek testi, de főleg lelki tisztálkodásnak ideje, alkalma még a század elején is. Töredékei egyének, olykor még falusi közösségek mágikusnak érzett cselekedeteiben, munkájában máig fölcsillannak.

A palóc még a századfordulón is megtisztította egész portáját. Kihordta az istállót, kijavította a melléképületeket, söpört, tapasztott, meszelt, egészen megfiatalodott a hajléka. Szerszámait rendbehozta, néha ki is fényesítette. Minden holminak, még a legkisebbnek is ragyognia kellett a tisztaságtól. Mikor a házával rendbejött, akkor elhalt hozzátartozóira gondolt: sírjukat fölfrissítette.

Hasonlóképpen történik az ország többi vidékén is. Így Magyarpolány német népe éppúgy rendbeteszi és felkoszorúzza a sírokat, mint halottak napjára. Szil rábaközi faluban nemcsak a temetőt, hanem még árkait is megtisztítják húsvétra. Minden sírt rendbe hoznak. Azokét is, akiknek már nincs családbeli gondozójuk. Végül a sírokra barkacsokrot raknak. A tisztálkodás főképpen nagypénteken és nagyszombaton érte el mágikus-szakrális teljesedését.

Nagycsütörtök

Az utolsó vacsora ünnepe. Jézus elbúcsúzik a tanítványoktól, kenyérrel és borral új szövetséget köt, s itt alapította meg az Oltáriszentséget.  A régiségben néhol ilyenkor állították a „hajnalfát”, s az asszonyok e napon „keresztet” jártak.

Nagypéntek

A csíki székelységnél „hosszúnap”, az északi csángóknál „aszupéntek”. Jézus Krisztus kereszthalálának és földbetételének napja. A gyász és a vezeklő szemlélődés ideje.

A legtöbb helyen ilyenkor tartották a passiót. A nagypénteki misztériumjáték a liturgikus passiómondás gyakorlatából kívánkozott ki a szabad ég alá.

Nagypéntek napján már a föltámadás ünnepére is készülünk. A lányok e napon írták a tojásokat.

Nagyszombat

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.

Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette.

A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.

Húsvét vasárnap (március 31.)

Több vidékünkön szokás volt a hajnali határkerülésnél a „Jézuskeresés”. A hajnali határkeresztjárás utolsó állomásán, a legtávolabbi keresztnél volt elrejtve a föltámadt Jézus szobra. A szobrot diadalmenetbe vitték a templomba. Ott kigyulladtak a gyertyák és lobogtak a napraforgószárból készült fáklyák. Végül a gyertyás körmenet a temetőbe látogatott, hogy a feltámadás hírét oda is elvigye.

Forrás: Czárán Eszter Világnak Világa alapján, (16. o. – 48. o.)

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

jelesnapok.oszk.hu/prod/honap/03

Molnár V. József: Kalendárium – Az esztendő körének szokásrendszere (55. o. – 69. o.)

hungarotheka.hu/szokasok/tavasz.html alapján

jelesnapok.oszk.hu/prod/honap/04 alapján.

Kép: jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/marcius__bojtmas_hava__tavaszelo__kikelet_hava