Ezekre a lehetőségekre Raffay Ernő történészprofesszor hívta fel a figyelmet, aki az Antall kormányban honvédelmi államtitkárként működött közre. Az alábbi beszámoló tőle származik.

„Az első lehetőség 1989-ben adódott, a romániai forradalom és államcsíny idején. Ekkor az állam alapjában meggyöngült, s Budapestnek lehetősége lett volna az eseményekbe másképpen is beleavatkozni, mint ahogyan tette (oly módon tette, hogy a magyar hírszerzés segítette a romániai kormányzatot), de Németh Miklós kommunista kormánya nem lépett. További lehetőségeket a trianoni békediktátum felbomlásának a kezdete jelentett, ugyanis Jugoszlávia és Csehszlovákia darabjaira hullott. Jugoszlávia felbomlásának folyamata alatt több lehetőség is adódott Magyarország számára a délvidéki trianoni kérdés megoldására: az egyik a horvát-szerb háború alatt volt, mikor a horvátokkal együtt – akiknek fegyvereket szállítottunk – döntő csapást lehetett volna mérni a szerb sovén kommunizmusra. A harmadik lehetőség a délszláv háború következő szakasza volt, a boszniai háború, melynek során a bosnyák-horvát koalíció megtámadta az ottani szerbeket, aminek következtében Szerbia északi része, a magyarok által lakott Bácska és Bánság katonai felügyelet nélkül maradt. Ekkor Magyarország előtt több katonai és civil lehetőség is állt, például fel lehetett volna vetni a magyar területi autonómiát a Ferenc-csatornáig terjedő övezetben lakó magyarság részére. 1995 is kínált lehetőséget Horvátország utolsó Szerbia elleni hadművelete kapcsán, mikor is a magyar kormánynak kutyakötelessége lett volna a horvátokkal szövetségben a szerbiai eseményekbe beavatkozni a magyarok megvédése céljából, ugyanis a szerb menekültek százezrével lepték el a Délvidéket. A Horn-kormány azonban, baloldali- álliberális kormány lévén, nem tett semmit.” Ugyanúgy nem cselekedett az Orbán-kormány 1999-ben Jugoszlávia bombázása idején, pedig újra veszélyben forgott a délvidéki magyarság. Az amerikai hadsereg után pedig bevonulhatott volna a magyar békefenntartó hadsereg, mint ahogy tette azt már annyiszor más országok területén. „A cseh-szlovák téma is lehetőségcsomag volt. A felbomláskor szétosztották a csehszlovák hadsereget kettő-egy arányban. Amíg ez a folyamat tartott, közel egy évig, Szlovákiának nem volt hadserege. Az Antall-kormány ahelyett, hogy a veszélyeztetett felvidéki magyarok védelmére kelt volna, nem csinált semmit, sőt, a világ országai közül elsőként elismerte Szlovákia függetlenségét. Kárpátalja tekintetében is volt egy lehetőség az Antall-kormány idején, amikor Ukrajna elszakadt a Szovjetuniótól, s azzal volt elfoglalva, hogy Oroszországgal való viszonyát rendezze. A megalakult ruszin kormány hajlott a Magyarországgal való kapcsolatkötésre, ehelyett Antallék megkötötték az ukrán–magyar alapszerződést, melyben lemondtak mindenféle területi követelésről. Mint látható tehát, míg a két világháború közötti kormányok felismerték és ki is használták az adódó lehetőségeket, a rendszerváltás utáni kormányok egyike sem tette ezt meg ez idáig.”

A lehetőségeket végiggondolva tényleg elérhető közelségben voltak. Nem szabad lemondani a jövőben a hasonló lehetőségekről, mert azok mindig tálcán fogják kínálni magukat. Egy 1000 éves egységet nem fog tudni megtörni pár évtized. A Délvidéki helyzetre visszatérek pár sor ereéig. A Szerbek soha nem fogják elfelejteni, hogy Taszárról bombázták a fővárosukat, és, hogy a Horvátokat fegyverekkel támogattuk. A Délvidéki magyarság későbbi védelmében mindenféle képen szükség lett volna Magyar jelenlétre, főleg az előzmények ismeretében. Pl. Az első sorokba Magyarokat küldtek golyófogónak, Délvidékre telepítették a fontos fegyverraktárakat, többször átlőttek Magyar területre, taposóaknákkal elárasztották a határsávot, amikből Magyarországra is jutott bőven, és még a mai napig is vannak Magyar területen lezárt részek az aknák miatt.

Trianon közeledtével sűrűn eszembe jut a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás is. A népszavazás kudarc volt, bárhogy szépítettük. A Magyarok Világszövetsége kezdeményezte. Több jobboldali párt, szervezet is támogatta a szavazást. Átütő egész országra kiterjedő kampányt csak egy párt tudott véghezvinni. A többiek megmaradtak a melldöngetésnél.

Egyébként elgondolkodtató az is, hogy a kezdeményezőnek sem volt meg az anyagi háttere egy országos kampányhoz, de beszélhetünk az akkor még sok pénzzel rendelkező MIÉP-ről, vagy az akkor már párttá szerveződött országos lefedettséggel rendelkező Jobbikról is. Hogy ők miért nem vettek részt intenzívebben a kampányban, erről őket kellene megkérdezni.

A mi választókerületünkben, Abonyt és Nagykőröst kivéve, csak a polgári párt ragasztott ki plakátot, kampányolt, az igen mellett.

A FIDESZ vezetése próbálta meggyőzni a Világszövetséget, hogy tavasszal legyen megtartva a népszavazás, mert a december nem alkalmas erre (időjárás, ünnepi készülődés), tisztában volt az esetleges sikertelenséggel is, ennek ellenére teljes erővel támogatta azt. A MVSZ valószínűleg nem volt tisztában, az anyaországban élők érdektelenségével, és a nemzetellenes erők rosszindulatával sem. Az ellenkampányban az MSZP, SZDSZ kormány koalíció vitte a prímet. Gyurcsány Ferenc kijelentette a TV-ben, hogy két millió Román fogja ellepni az országot, és minden munkát elvesz az itt élőktől, ha a népszavazás sikeres lesz. A nemre buzdító plakátjaik, TV reklámjaik ellepték az országot. Nemzetárulás volt a javából! A szavazás viszont arra jó volt, hogy felrázta a tenni akarókat. Sorra alakultak a civil szerveződések, szinte minden településen készült Trianon emlékhely. Meggyőződésem, hogy ma másképpen alakulna egy hasonló népszavazás. Erre viszont nincs szükség, mert 2010-ben a parlament elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és a 2014-es választásokon szavazójogot is kapnak a mai határon kívül rekedtek - persze ha kérik.

(A jászkarajenői, kőröstetétleni és törteli emlékművek.)

A mai napig élénken él bennem az a történet, amely a népszavazás után pár hónappal történt velem. 2005-ben a Csíksomlyói pünkösdi búcsúból hazafelé tartva, egy középkorú hölgy elmondta nekem, hogy ő azért jött el, mert nem értette, hogyan korbácsolhatta fel ennyire a Magyar közéletet a népszavazás. Ezért saját maga akarta megtapasztalni a határon túl élő magyarok életét. Egy hetet töltött Erdélyben. Utána, röviden csak ennyit mondott: „Életem egyik legrosszabb döntése volt, hogy nemmel szavaztam!”

Elnézést kérek mindenkitől, ha egy kicsit több politikai téma került ide, mint ahogyan az szokás az oldalon, de ebben a témában ez elkerülhetetlen. Ugyanis a rossz trianoni döntésnek máig ható következményei vannak, amit nem lehet tabuként kezelni egy színtéren sem. Trianon ma is él! Továbbá erre nem kifejezetten politikai állásfoglalásként kell tekinteni az írás különböző mozzanataiban, a leírtak sokkal inkább történelmi tények.

Ma, amikor a Nagy-Magyarország kontúr viselése már nem megbélyegzés, és előítéletes cselekedet, már bátran versenyeznek hogy, kinek van nagyobb, több matricája a kocsin, vagy kitűző a ruháján, esetleg tetoválás a testén. Remélem, tudják is, miért rakják ki, vagy viselik, és nem járunk úgy többet, mint 2004-ben. Nekem is van egy kicsi, szinte alig látszódó ütött-kopott matricám a kocsin.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.