Az „áprilist járatás”, „április bolondja” az ókori tavaszkezdő tréfás örömünnepekre vezethető vissza. Hozzánk talán német közvetítéssel került. Erre vall, hogy elsősorban városi és gyermekmulatság, a felnőtt falusi nép körében sohasem gyökeresedett meg.

Fekete vasárnap

Két héttel előzi húsvétot. Különös gyásszal ülték meg. Némely vidékeken ekkor hozták rendbe a sírokat, s végig látogatták a határkereszteket. Fekete ruhában mentek a templomba, s e naptól a feltámadási szertartásig violaszín lepellel takarták le az Isten házában a feszületeket és a főoltárt.

A székesfehérvári gazdák „feketehéten” nem dolgoztak a szőlőben. Az endrődi gyerekek pedig házról-házra járva kosarakból zöld búzát szórtak a küszöbre. Mosásra asszonyi dologtiltó napnak számított, de vetőnap a mákra és a lenre.

Virágszombat (április 12.)

A gyerekek kimentek a közeli erdőbe, vagy hegyre, s barkaágakat gyűjtöttek e napon.

Virágvasárnap (április 13.)

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás, míg nyugati szomszédaink más vasárnapokon, böjtidőben, leginkább feketevasárnap gyakorolták a szokást. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábút körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének. Hazánkban szintén mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát.

Zöldágjárás: A lányok kézfogással sorba állnak. A sor mindkét végén kaput tartanak, zöld ággal a kezükben. A sor egyik vége átbújik a sor másik végén lévő kapu alatt, s így mennek végig a falun.

Április 14. Tibor, Kakukk és pacsirtaszólogató nap

Ezen a napon országszerte gyerekek szaladtak ki a mezőre és az erdőszélére, hagy meghallgassák a „se nem kicsi, se nem nagy madár, aki éppen akkora, hogy az eget a földdel összekötheti”, a pacsirta első énekét, hogy lelkük égbe repülve erősödjék, s az erdő madarától a kakukktól kérdezzék: „hány évig élek még?” A pacsirta a kint és a fönt, a kakukk a bent és a lent erejét idézi meg. Ha napján a rét már zöld, jó szénatermést jósol.

Nagyhét

Nagyhét, Somogyi Eleknél sanyarúhét, az őrségi Bajánsenye reformátusainak ajkán videshét (vizeshét). A természet tavaszi újjászületése az embert is analógiás jellegű megújulásra, tisztálkodásra indítja. Ezek az ősi tavaszi lusztrációs szokások az ember egészségének és jólétének biztosítására, a betegségek távoltartására, a háztájék és jószágok megoltalmazására irányulnak. A velük összefüggő mágikus műveletek népünknél leginkább nagyhéten történnek. Ez egyúttal a húsvéti előkészületnek és vallásos megindulásnak, olykor telítettségnek testi, de főleg lelki tisztálkodásnak ideje, alkalma még a század elején is. Töredékei egyének, olykor még falusi közösségek mágikusnak érzett cselekedeteiben, munkájában máig fölcsillannak.

A palóc még a századfordulón is megtisztította egész portáját. Kihordta az istállót, kijavította a melléképületeket, söpört, tapasztott, meszelt, egészen megfiatalodott a hajléka. Szerszámait rendbehozta, néha ki is fényesítette. Minden holminak, még a legkisebbnek is ragyognia kellett a tisztaságtól. Mikor a házával rendbejött, akkor elhalt hozzátartozóira gondolt: sírjukat fölfrissítette.

Hasonlóképpen történik az ország többi vidékén is. Így Magyarpolány német népe éppúgy rendbeteszi és felkoszorúzza a sírokat, mint halottak napjára. Szil rábaközi faluban nemcsak a temetőt, hanem még árkait is megtisztítják húsvétra. Minden sírt rendbe hoznak. Azokét is, akiknek már nincs családbeli gondozójuk. Végül a sírokra barkacsokrot raknak. A tisztálkodás főképpen nagypénteken és nagyszombaton érte el mágikus-szakrális teljesedését.

Nagycsütörtök (április 17.)

Az utolsó vacsora ünnepe. Jézus elbúcsúzik a tanítványoktól, kenyérrel és borral új szövetséget köt, s itt alapította meg az Oltáriszentséget.  A régiségben néhol ilyenkor állították a „hajnalfát”, s az asszonyok e napon „keresztet” jártak.

Nagypéntek (április 18.)

A csíki székelységnél „hosszúnap”, az északi csángóknál „aszupéntek”. Jézus Krisztus kereszthalálának és földbetételének napja. A gyász és a vezeklő szemlélődés ideje.

A legtöbb helyen ilyenkor tartották a passiót. A nagypénteki misztériumjáték a liturgikus passiómondás gyakorlatából kívánkozott ki a szabad ég alá.

Nagypéntek napján már a föltámadás ünnepére is készülünk. A lányok e napon írták a tojásokat.

Nagyszombat (április 19.)

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.

Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette.

A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.

Húsvét vasárnap (április 20.)

Több vidékünkön szokás volt a hajnali határkerülésnél a „Jézuskeresés”. A hajnali határkeresztjárás utolsó állomásán, a legtávolabbi keresztnél volt elrejtve a föltámadt Jézus szobra. A szobrot diadalmenetbe vitték a templomba. Ott kigyulladtak a gyertyák és lobogtak a napraforgószárból készült fáklyák. Végül a gyertyás körmenet a temetőbe látogatott, hogy a feltámadás hírét oda is elvigye.

Húsvét hétfő (április 21.)

Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.

Az életre locsolás alkalma.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték (vödör vízzel). Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

A legények a locsolkodásért hímes tojást kaptak. Néhol a vályúba fektették a leányt, vagy a patakba dobták. A Galga mentén kedden a lányok locsolták meg a legényeket, rendszerint orvul a palánk „árnyékából”.

Kakas- és tyúkütést tartottak e napon számos faluban.

Fehérvasárnap

Fehérvasárnap, Magyaregres református népének ajkán kishúsvét szorosan a húsvét ünnepköréhez tartozik. Nevét (Quasi modo geniti infantes, dominica in albis) eredetileg onnan vette, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ekkor vetették le fehér ruhájukat. Keresztszüleik ilyenkor föltétlenül megvendégelték őket, utalással a királyi ember lakomaszerzéséről szóló evangéliumi példázatra (Máté 22. 1-14.) is, az évfordulókon pedig ajándékokkal, elsősorban a húsvéti eulógiával emlékeztették őket a nevezetes eseményre: a keresztség szentségében való újjászütetésükre.

Később, amikor a katekumenátus megszűnt, és már az újszülötteket is megkeresztelték, ezen a napon történt hazánkban – adatok híján tisztázhatatlan előzmények és kezdeményezések után – a házasok, illetőleg a házasulandók között a leendő keresztkomáknak, keresztszülőknek kiszemelése.

A magyarság körében, több hagyományőrző tájunkon legújabb időkig élő komálás, komatálküldés, mátkálás ennek az ókeresztény liturgikus képzetkörnek a maradványa, amely egyébként lényegében ősrégi primitív szokásokban is gyökerezik. Innen a hahóti mátkavasárnap elnevezés.

A húsvétot követő első vasárnap különleges szerepet a koma- vagy mátkatálküldés szokásával nyert. Többnyire lányok, de fiúk is – többnyire a húsvétról maradt tojásokkal szépen földíszített – étket vittek egymásnak, mellyel örök barátságot (komaságot, mátkaságot) fogadtak. Ennek szimbolikus eseménye, hogy a megajándékozott fél egy hímes tojást kivett s helyette kettőt rakott a tálba. E hagyomány emlékét gazdag népdalkincs őrzi. E vasárnapok egyikén tartották a játszót. Ekkor lányok és legények külön-külön csoportokban kivonultak a falu szélébe, s ott különféle játékokkal szórakoztak egész nap. Egyházi eseményhez kötődött a lilázás, amikor is a lányok litánia után az utcán összekapaszkodva táncoltak, énekeltek, körjátékokat játszottak. A legkedveltebbek a „Bújj, bújj, zöldág” és a „Fehér liliomszál” kezdetű játékok voltak.

Április 23. Adalbert

Ő keresztelte meg Géza fejedelmet és fiát Vajkot (Szent István király).

Április 24. Szent György

Alakját a legújabb kutatások nem igazolták, az egyház törölte a szentek sorából, de önnepét meghagyta.

Az Érdy-kódex őrizte meg legendáját. Kappadókiai vitéz fejedelem fia, akire rászállt a vitézség apja halála után. Lóháton Líbia tartományába ment, ahol Sylena pogány város mellett legyőzte a pusztító sárkányt, a poshadó tó urát, megmentve a várost a pusztulástól, s a király lányának életét. Küzdelmében a lány is segítette, aki megtért, s még virradat előtt a város lakóit is kereszténnyé tette.

A győzelem után az emberek Szent Egyházat rakattak Szűz Mária és Szent György tiszteletére. Oltára alól élő kútfő buzog, minden betegség gyógyítója. A királytól kapott pénzjutalmat szétosztotta a szegényeknek. Később a császár börtönbe vettette és vértanú lett, megölték. Gyilkosát tűz emésztette el.

Legendájának számos népi változata él hazánkban is, de ide sorolható királylányt szabadító napvitézeinkről szóló meséink is.

A középkorban ő a lovagok védőszentje, később a lovaskatonáké és a cserkészeké is.

Zománcképe párban Demeterrel, a másik harcos szenttel, Ott van a Szent Koronán. Károly Róbert 1318-ban Szent György lovagrendet alapít hazánkban, Zsigmond pedig Sárkányrendet. Báthory István Szent György erejével győzi le a törököt Kenyérmezőn (1479).

Fejereklyéjét Veszprémben őrzik. Szent György a kikelet ünnepe, a jószág mezőre való kihajtásának a napja. György napi eső aranyat ér. E napon misét mondtak az anyaföld áldásáért, termékenységéért, alkalmas időjárásért, a parasztok boldogulásáért. Megtisztították a legények a mezei kutakat, forrásokat. Este dudaszó, tánc, lakoma járta. Azt tartották, hogy a mezei forráskutakból csak Szent György, illetve Márk napja után szabad inni és itatni is.

Április 25. Márk

Dunántúlon Márok, Székelyföldön Márkos. Evangélista, jelképe az oroszlán.

Napján tartották a határjáró búzaszentelő körmenetet. A kereszténnyé vált ősi szokásokban régebben a szentek ereklyéit is körbehordozták a határban. A rendszerint keresztútnál, határkeresztnél megszentelt búzavetésből mindenki tépett: a férfiak a kalapjuk mellé tűzték a zsenge szálakat, a Napra tárták az „életet” vele, saját életüket is, a nők pedig az imádságos könyvbe rejtették, a „bentet”, a benti-életet varázsolták vele. Tápén a szentelményből koszorúkat fontak, amelyeket a templomi zászlókra és búcsúkeresztekre helyeztek, s nyolc nap múlva a szántóföld négy sarkába rejtették el. Csíkszentmihályon is koszorút készítettek belőle, s az ablakléc keresztjére kötötték.

Régebben e napon tilos volt kenyeret sütni. Vetőalkalmát adja az indás növényeknek.

Április 30. Sienai Szent Katalin

Népünk nyelvén „Széna Kata”. Nagy Lajos királyunk levelezett vele. Katalin megkapta testére Jézus sebeit (stigmák), testén hordozta fájdalmát.

Ha a rét szép, üde e napon, az jó szénatermést jelent.

Forrás: Czárán Eszter: Világnak Virága alapján, (16. o. – 48. o.)

Molnár V. József: Kalendárium – Az esztendő körének szokásrendszere (55. o. – 69. o.)

hungarotheka.hu/szokasok/tavasz.html alapján

jelesnapok.oszk.hu/prod/honap/04 alapján.

Kép: jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/aprilis__szent_gyorgy_hava__tavaszho__szelek_hava