Ünnepét Szent István is megüli. Árpád megkeresztelkedett hada Gellért közbenjárására Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát és az egész országot, a hazát.

Az országot és a királyságot Mária örökségének, tulajdonának érezte és vallotta. Ő volt az Árpádok mennyei édesanyja, Emese álma hagyományunk tette alkalmassá erre. Mária hazánk örökös királynéja. Eleink Fehéregyházán Árpád sírja fölé Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek templomot, de az ő védelme alatt állott a székesfehérvári bazilika, az esztergomi bazilika, a kalocsai érseki, a váci, a győri püspöki székesegyház, Szent István alapításai.

Az Árpád-korban Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma, a koronázó templomok, főpapi székesegyházak, számtalan monostor, búcsújáró hely és kisebb templom az ő égisze alatt állottak.

Mária halála, temetése, mennybemenetele a középkornak, mennybevétele és megkoronázása a barokk kor jellemző ikonográfiai vonása. Az ősegyházig visszanyúló néphagyománya szerint a Megváltó Mária holttestét nem engedte át az enyészetnek, röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe.

A magyaroknak Mária iránti tisztelete az egyik legrégebbi és legmélyebben élő jegye. Alapmomentuma az az esemény lehetett, amikor István halálos ágyán Mária gondviselésébe ajánlotta országát, s a szent király tette ölthetett alakot a magyarság több egyedi szokásában: hogy korábbi századainkban himnusz gyanánt a „Boldogasszony, Anyánk” kezdetű egyházi éneket énekeltük; hogy a hitvallásban Mária nevére meghajolunk; s hogy csak a magyar Üdvözlégyben imádkozzuk: „Asszonyunk”.

Az ünnep előestéjén asszonyok gyűltek össze a temetőkben vagy a templomokban, elimádkozták rózsafüzérükön a dicsőséges olvasót s virrasztottak. Egyes helyeken epikus énekben előadták az ünnep történetét, vagyis Mária dicsőséges mennybevételét. Természetesen az ünnephez hozzátartozott a munkatilalom, még csak nem is sütöttek ezen a szent napon.

„A hagyomány még sokfelé virágzik a falusi asszonynép, olvasóstársulat körében. A Mária virrasztása az elmondottakat is számbavéve, még föltétlenül a praetridentinus liturgia ábrázoló készségét, illetőleg a középkori misztériumjátékok világát őrzi.

Rábaközben a vigilia estéjén az asszonyok összegyülekeznek a temetőben egy frissen ásott, de még üres sír körül. A dicsőséges olvasót végzik és ponyvaszöveg nyomán a mennybevételről szóló, már említett legendát éneklik.

Tápai hagyomány a Mária koporsaja, vagyis az a virágból rögtönzött koporsó, fekvőhely, amelyet az asszonyok az ünnep vigiliáján a temetőkápolna oltára előtt készítenek, és ájtatoskodva, énekelve virrasztanak mellette. A virágot három nap múlva széthordják, szentelménynek tekintik.

Hercegszántó sokác asszonyai a falu határában lévő vodica, vagyis szentkút kis Mária-kápolnájánál gyertyafény mellett énekelve, imádkozva virrasztanak. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom főoltára egyébként a felvirágozott koporsóból égbeszálló Szűzanyát ábrázolja. Virágszentelés már nincs.

Nagykáta asszonyai, leányai még a közelmúltban is esti harangszóra égő gyertyával a temetőben gyülekeztek Mária virrasztására: énekeltek, imádkoztak. Jámbor hitük szerint éjfélkor az angyalok énekeltek fölöttük: Szent, Szent, Szent a seregeknek Ura, Istene…

A hagyomány bizonyára még az ország más vidékein is él. Jellemző helyi fejleménye, hogy Egerbakta jámbor asszonyai az ünnep hajnalán várják a napkeltét, mert ilyenkor rózsa hull az égből.

Mária virrasztásának sajátos, archaikus hagyományokat újjáteremtő módja bontakozott ki századunkban Karancs hegyén. Mária fekvő (halotti) szobrát helyezik a rajta lévő fehér gyermekkoporsóba, gyertyákkal, virágokkal, rozmaringgal ékesítik. A szertartás egészen hosszadalmas, keresztjárással, imádkozással, „Boldogasszony anyánk” éneklésével telő egyházi esemény.  

Nagyboldogasszony ünnepén az ország számos magyar, de főleg német vidékén él a virágszentelés (benedictio herbarum), népiesen virágáldás. A szertartást nyilvánvalóan Mária halála, mennybevétele ihlette. A hagyomány már a középkori liturgiában virágzott. A szegedi tájon nyilván még középkori, praetridentinus hagyományként napraforgó, ökörfarkkóró, de főleg comborka, más néven mentavirág (Mentha pulegium), XVI. századból származó szegedi kolostori följegyzés szerint Boldogasszony mentája szentelésére kerül sor. Együttes mai nevük nagyboldogasszonyi fű. Leginkább halottak koporsójába teszik, hogy hitük szerint Máriához hasonlóan, azok is dicsőségre jussanak. Tápén az új ház fundamentomába is jut belőle. Tettek az új pár ágyába, csecsemő bölcséjébe is. Főzetét olykor hideglelésről is itták. Olyan asszony is van a faluban, aki a szentélményt az ünnep után három nap, három éjjel a háztetőn tartja, hogy nap meg a harmat is érje, mert így még foganatosabbnak véli.

Gyöngyössolymos rózsafüzértársulati asszonyai az ünnepi litánia és a dicsőséges olvasó ötödik titkának – ki Téged Szent Szűz a mennyben megkoronázott – elvégzése után a templomi Máriaszobor fejére apró virágokból font koszorút tesznek. Ez a Mária koronázása. Itt a virágszentelés már elmaradt, esetleg megszűnt, vagy az adatközlő nem jegyezte föl.

A mohácsi sokacok a virágot halottjaik koporsójába teszik, de a búzát is megkeresztezik vele a hombárban. Alsószölnök vend asszonyai Nagyboldogasszony napján szedett virággal hintik be a gyerekágyas fekvőhelyét, hogy magzatával együtt életben maradjon. A templomi virágszentelésről az adatgyűjtő már nem emlékezik meg. Ez tehát elmaradt és így a hagyomány, illetőleg szentelmény teljesen népivé vált.

Az áldásnak sajátos fejleménye a kürti búzaszentelés. Nagyboldogasszony ünnepén a tisztlányok, vagyis a templomgondozó gazdalányok gondoskodnak arról, hogy a falu minden felnőtt lakosának jusson egy-egy búza-, rozs-, árpa-, zabkalászból, mezei és kerti virágból kötött, majd kosarakba rakott csokor. Ezeket az oltár előterébe rakják, a pap pedig mise kezdetén megszenteli őket. Ezután nyomban szétosztják a hívek között, akik megőrzik, imádságoskönyvbe is belerakják.

Németprónán kaprot szenteltetnek. A szomszédos Csék faluban egyik-másik szlovák család kimegy az erdő szélén lévő juhakolba, és a magával vitt szentelt kaporral megfüstöli. Így majd a következő évben a juhokon semmiféle rontás nem fog.

Nyilván a középkorból származó hagyomány magyarázza, hogy a német eredetű, de már elmagyarosodott Károlyfalva öregasszonyai a templomban az imádságoskönyvükbe tett kakukkfüvet, borsfüvet szagolgatják, hogy el ne szunnyadjanak. Ez régebben nyilván nagyboldogasszonyi szentelmény volt.

Jellemző régi gömöri hiedelem szerint akinek Nagyboldogasszony éjszakáján elvesz valamije, azt a szentek vitték föl a mennyekbe.”

Forrás: Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

hungarotheka.hu/szokasok/nyar/161-nagyboldogasszony-napja.html?start=1

hungarotheka.hu/hiedelmek/nyar/124-nagyboldogasszony-napja.html?start=1

jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/nagyboldogasszony__szuz_maria_mennybevetele

Kép: keresztenymagyarorszag.hu/unnepek/Nagyboldogasszony%20ünnepe

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.