2-3 éves korban a gyerekek még nem tudnak éles különbséget tenni a valóság és a vágyak, a fantázia között. A mesék a gyerekek gondolkodását jelenítik meg, és érthetővé teszik számukra a világ működését. A jó mese tartalmazza azokat a konfliktusokat, melyekkel a gyermeknek meg kell küzdenie. (A jó mesék, pl. népmesék, szimbolikus formában az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, súlyos problémákat járnak körbe.) A gyermek, azonosulva a mesefigurákkal, saját problémáit éli meg a mesével, és - a legfontosabb - a mesehős diadalával ezeknek a problémáknak, és szorongásainak oldására is talál. Felmerülhet bennünk a kétely, hogy a mesék erőszakos cselekedetei vajon ilyen jó hatással lehetnek-e gyermekünkre. Nem ugyanezt látja a tévében? A legfontosabb különbség az, hogy a mesét a szülő mondja a gyermeknek, az ágy szélén ülve. A nap folyamán felgyűlt agresszió, félelmek, indulatok a mesehős kalandjaihoz kapcsolódnak, és fel is oldódnak a mese pozitív kimenetele végett, no meg a szülő biztonságot árasztó közelében. A szülő a mesemondással jelzi gyermekének, hogy ismeri a problémáit, és segít a mesék által megoldani azokat. Fontos, hogy minél több mesét ismerjen meg a gyermek, hogy rátalálhasson arra, amely leginkább az ő problémájához illik. Viszont ezt a mesét hadd hallja annyiszor, amennyiszer csak akarja.

Fontos az is, hogy a mese csonkítatlanul jusson el a gyerekhez. Minden elem lényeges szereppel bír a szorongások oldásában, így ne változtassunk a "brutális" részeken. A mese azt tanítja, hogy kellő erőfeszítéssel le tudjuk győzni a gonoszt, fontos tehát, hogy meghagyjuk a gonoszt teljes valójában. A mese akkor léphet leginkább kapcsolatba a gyermek lelkével, ha a gyermek által megjelenített képekben rajzolódik ki. Nem érünk el tehát ugyanolyan hatást, ha a tévében nézzük ugyanazt a mesét. A belső képek a kulcsai a szorongások, problémák oldásának. A gonosz részeket a gyermek épp csak annyira jeleníti meg magának, amennyire még képes feldolgozni. Ezzel ellentétben, a televízió képernyőjén a gyermek számára feldolgozhatatlan sebességgel következnek egymás után a képek, és nem megy végbe a belső képalkotás. A gyermek még ingerültebb lesz.
Már akkor mesélhetünk a gyermekünknek, amikor még nem is beszél. Elmondhatjuk este, hogyan telt a napja, később mondhatunk neki állatmeséket, melyekben ő is az állatcsalád tagja (Geoffrey Hayes Patrick mackós könyvei - sajnos egyelőre csak angolul) vagy olyan történeteket is mesélhetünk, amelyek a gyerekek mindennapjairól szólnak (ilyenek például Bartos Erika Anna és Peti könyvei), majd 3-4 éves korban következhetnek a népmesék, tündérmesék.
A mese fontosságával kapcsolatban nem utolsó szempont az sem, hogy így megszerettetjük gyermekünkkel a könyveket, az olvasást.

"A mese gyerekeink mindennapi lelki tápláléka. Azok a gyerekek, akik mindennap hallanak mesét, az iskolába lépés idejére egy-másfél évvel előzhetik meg anyanyelvi fejlettségben azokat, akiknek ez nem jutott osztályrészül. De rosszul mondom. Nem ezért kell mesélni.
Azért kell mesélni, mert a kisgyerek lelki és testi egészsége követeli ezt meg. [...] És nem csak a kisgyereké. Klinikai tapasztalatok szerint a kisgyerekkorban hallott mesék olyan mintákat adnak, melyek a kamaszkoron túl is elkísérik a gyerekeket, és segítenek a válságos élethelyzetek meg- és feloldásában." (Vekerdy, 148-49)

Forrás:
 Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak I. A kisgyerekkor. Park, 1996
 Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Gondolat, 1985
 Ranschburg Jenő: A tündérmesék lélektanából. Eső, IV. évf. 2. sz.

Kép: sites.google.com

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.