Az itt leírt adatok az eddig legvalószínűbbnek tűnő eredmények kivonatosan. A Szent Korona Európa egyik legrégibb, leghosszabb ideig használt uralkodói jelvénye. A korona két részből áll, eredetét, korát és stílusát tekintve. A zománcképek feliratai alapját az egyiket görög, a másikat latin koronának nevezték el a XVIII. században.

A „corona graeca” (görög korona) egy diadém. Egy kerek abroncs, melyet alul-felül gyöngydrót szegélyez, mely forrasztással van felerősítve, közöttük tartófüleken átbújtatott drótra fűzött igazgyöngysor fut körbe. Az abroncsra rekeszzománc képek és drágakövek (zafírok és almandingránátok) vannak felerősítve felváltva, köztük függőlegesen elhelyezett gyöngydróttal. A zománcképek foglalatát egyszerűen ráhajtották a lemezre, míg a középsőtől egyre kisebbedő ívelt és háromszögletű, gyöngydróttal keresztezett oromdíszek vannak, tetejükön átfúrt drágakövekkel (ametiszt, zafír, korund és igazgyöngy). A középső legnagyobb ívelt oromdíszen trónoló Krisztust ábrázoló rekeszzománc kép található, míg a többi hátlap nélküli zománclemez, melynek ívelt pikkelyrészeit kék és zöld zománc tölti ki. Hátul középen az abroncs fölött gyöngydrót keretezésű ívelt oromdísz helyezkedik el (nem befoglalt, hanem foglalatára szegecsekkel felerősített) rekeszzománc képpel. A kép mellett mindkét oldalon gyöngyök vannak felültetve. Ezen kívül oldalt 4-4, hátul 1 pendília (csüngő dísz) van ovális láncszemekből 3-3 drágakővel. Az oldalt levők közül kettő-kettő átfúrt lyukba van akasztva, míg a másik öt (kettő-kettő oldalt és hátsó) az abroncs aljára van forrasztva.

Tehát a görög korona egy női korona. A rajta lévő zománcképek közül néhány (Dukasz Mihály, Constantinos és Géza) valószínűleg 1074-77 között készült. Az viszont biztos, hogy bizánci eredetűek, s a császári ötvösműhely munkái. Egyik verzió szerint egy más tárgyat díszítettek, s itt Magyarországon kerültek az abroncsra III. Béla idején. A másik változat teljes egészében bizáncinak tartja. Arról tehát nincs egységes álláspont, hogy I. Géza feleségéé, a Bizáncból érkezett Szünadénéé volt-e, vagy III. Béla készíttette felesége, Antiochiai Anna számára.

A korona körmérete az átlagos emberi fej arányaihoz képest igen nagy, de megfelel a középkori koronák átlagos méreteinek, ugyanis mindig fátyollal vagy szövetsapkával viselték.

A görög koronán látható képek: A félköríves lemezen a trónon ülő Krisztusnak, a Pantokratornak (királyi jelvényekkel ellátott Krisztusnak) egész alakos képe látható, baljában könyvvel, jobbját áldásra emelve. Kétoldalt a kerek mezőkben görög névbetűi, oldalt pedig egy-egy ciprus van. Égi udvartartásának tagjai jelennek meg az abroncson levő négyszögletes zománclemezeken.

Mihály és Gábriel arkangyal az égi seregek vezérei, Szent György és Szent Demeter a seregek tisztjei, valamint két orvos szent: Kozma és Damján, az égi tudomány képviselői. A korona hátoldalán egy kisebb összetartozó csoport képei történeti személyeket ábrázolnak. Az abroncs fölött Dukasz Mihály bizánci császár látható, jobbjában labarumot (uralkodói jelvényt), baljában kardot tartva.

Jobbról az abroncs négyszögletes lemezén Konstantinos társcsászár, balról pedig a rangban alacsonyabb I. Géza királyunk képe látható Geobitzasz pisztosz kralesz Turkiasz (Géza, Turkia hívő királya) felirattal és a királyi jelvényekkel (diadém, kard, jogar, palást).

A zománcképek között drágakövek helyezkednek el. Elöl középen egy háromszögletű indiai zafír, tovább kétoldalt egy-egy sötétvörös almandingránát, majd két világos zafír, ezután két (egy-egy) zöld üvegkő s végül hátul középen, fazettásan csiszolt zafír van. Ez utóbbi a XVII. században lett felcsvarozva, a többi csak polírozott. Az oromdíszeken és a csüngőkön is zafír és almandin található.

A zafír az ég kékjét, a levegőt, az almandin a tűz vörösét, a zöld kő a termékeny, a növényekkel borított földszínét jelöli a középkori szimbolikában. A negyedik elem a víz, ennek jelképe a tengerből származó igazgyöngy. E négy díszítőelemmel megjelenik a koronán a világmindenség jelképrendszere.

A „corona latina”, vagyis latin korona nem pontos kifejezés, ugyanis nevét a zománclemezek latin feliratáról kapta, nem pedig a készítés helyéről. Eredeti rendeltetését nem ismerjük, az bizonyos, hogy utólag hajlították boltozatos formára, mivel a képek közötti hajlításoknál lévő apró hajszálrepedések erre utalnak, és az is biztos, hogy eleve kereszt alakúra készítették. Ezt mutatja, hogy a zománcfiligrán, a drágakő (almandingránát) és a gyöngydíszítés a száraknak a középső négyzet alakú lemezhez való forrasztása után kerültek fel.

Tehát eredetileg lehetett ereklyetartó (koponyaereklye) vagy nagyméretű patenára állítható csillag (a patena a keleti liturgiában használatos tárgy, melyre kenyérdarabkákat helyeztek, s ezeket óvta a pánt a ráborított kendőtől).

A korona részeként, a nyugati koronák egy fontos elemének, a keresztnek a tartására szolgált. A keresztpánt középlemezén a görög koronáéhoz hasonló trónoló Krisztus-képet láthatunk, a szárakon pedig két-két apostolt. Ezek szerint a négy hiányzó apostol és a kereszt miatt durván átfúrt középső zománclemez ékes bizonyítéka a másodlagos használatnak. A zománcképek eredetének a meghatározása nehezebb, mint a diadémnál. Az biztos, hogy nem bizáncban készültek, de hasonló emlékanyag híján közelebbi készítési helyük nem azonosítható pontosan. A kutatás hajlik a magyarországi eredet elfogadása felé. Mivel a görög korona aXI. századtól Magyarországon volt, elképzelhető, hogy a latin korona mestere arról vette a mintát. Erre utal a latin korona középlemezének és a görög korona Pantokrator-lemezének hasonlósága.

A latin koronán látható képek: A középlemez a trónoló Krisztust ábrázolja dicsfénnyel, könyvvel és jobbját áldásra emelve, a trón mellett álló ciprusokkal, feje mellett a nap és a hold képével. A rekeszzománc csak a medaliont tölti ki. A pántokon álló téglalapokon nyolc apostol egész alakos képe látható. Fölül János, Pál, Jakab, és Péter, alattuk Bertalan, Fülöp, Tamás és András. Ezeket a képeket teljes felületükön zománcozták.

Az emberalakokat kétoldalt indák vagy ornamentális díszítés kíséri, a fejük mellett pedig két-két madár, illetve négylábú állat látható. Fölöttük a nevük van vízszintesen írva latinul.

A két rész összeépítése későbbi időpontra utal, mivel igen eltér az eredeti munkák finomságától. Egyszerűen összeszegecselték.

III. Béla a bizánci trón várományosa volt, erre az alkalomra szereltette fel első felesége, az elhunyt Antiochiai Anna számára készült bizánci női koronára a császári hatalmat jelképező pántokat. 1190-ben veretett pénzein már zárt koronával ábrázolták az uralkodót.

Egyes történeti adatok szerint 1270-re V. István koronázására nyerte el mai formáját, mert V. István elől IV. Béla legidősebb lánya, Anna hercegnő vejéhez, II. Ottokár cseh királyhoz menekítette a koronázási jelvényeket. V. István ezért titokban a kincstár régi darabjaiból, az évszázados abroncskoronából, valamint az ugyancsak régi zománcdíszes pántokból készíttetett egy szándékosan archaikus (régies) királyi jelvényt. A feltételezés szerint nem került többé elő az államalapító királytól származó korona.

Más adatok szerint az eredeti korona a trónviszályok miatt visszakerült Rómába. Ennek pótlására készíttette Könyves Kálmán, atyjának, I. Gézának Bizáncból kapott koronájából, pontosabban Szünadénének, Géza feleségének sztemmájából, és a székesfehérvári Bazilikában őrzött Szent István ereklyetartó pántjaiból. Így a szent király csontjai által megszentelt koronához jutott.

Magát a Szent István-kultuszt is Könyves Kálmán építette ki, és ő íratta meg Hartvik püspökkel azt a legendát, melyben először hangsúlyozza, hogy István az Úr akaratából a pápától kapta a koronát.

A mai kereszt nem az eredeti középkori kereszt, mivel csavarral történt a rögzítése. Az eredeti keresztet egyes vélemények szerint III. Béla tette fel saját országalmájáról a korona tetejére. Már a XVII. század elejéről ránk maradt ábrázolás ferdének mutatja. A ferdeség valószínű oka a túl tágra fúrt lyuk. Az eredetit, megy valószínűleg egy, a Szent István tulajdonát képező szent keresztfa ereklyét tartalmazott, amelyet egy egykorú lengyel krónika szerint Izabella királyné tört le, amikor a koronát átadta Ferdinándnak. Izabellának az volt a meggyőződése, hogy a korona ahhoz tér vissza, akinél ez a letört dolog van.

E keresztet János Zsigmond haláláig a nyakában viselte, majd később Báthory Zsigmond nyakába került.

A kutatók többsége szerint a koronázási jelvények, és így a korona végleges formájának kialakítása is III. Bélához köthető.

Eddig a történészi és művelődéstörténészi szempontok alapján kialakult vélemények voltak olvashatók. A következőkben az aranyművesi vizsgálatok eredményei kerülnek papírra.

A 80-as években Csomor Lajos aranyműves és ötvös-csoportja tett meghökkentő felfedezéseket a koronával kapcsolatban.

E feltételezés szerint a Szent Korona egységes aranyműves alkotás, amely egy avar technológiával dolgozó műhelyben készült.

Erre a következtetésre a méretek, arányok, forma, technológia, stílus, valamint az arany és a zománc minőségének vizsgálata folytán jutottak. A korona eredetileg öt, fehér követ magába foglaló csüngővel és a tetején, álló kereszttel készült. Később került fel még négy pendília, s ekkor cserélték ki a fehér köveket vörösekre. Ezt követően is történtek még kőcserék a függődíszeken. A korona abroncsán, hátul három képet kicseréltek. Eredetileg hátul a Dukasz Mihály-kép helyén valószínűleg Szűz Máriát ábrázoló alkotás lehetett. Későbbi felhelyezésű Konsztantinosz és Géza képe is. (Elődeik talán Szent Orbán pápa és Mátyás apostol lehettek.) E cserére utalnak az utólagos szerelési nyomok, valamint a képek stíluskülönbségei is. A nagyobb kopottság pedig arra enged következtetni, hogy ezek más tárgyakról kerültek a koronára. Még a három kép közül is kiválik Gézáé. A Dukasz Mihály íves lemeze fölötti gyöngy utólagos rátét egy letépett nagyobb méretű alkotórész helyén, amely eredetileg valószínen egy liliomos kettős kereszt volt. A Dukasz-kép alatti csiszolt követ 1608-ban tették a törött zafír helyére. A pártán, illetve az abroncson többször javított kőfoglalatokat, cseréltek, illetve pótoltak köveket.

A keresztpánt vizsgálatakor kiderült, hogy eleve két-két apostol volt csak a szárakon, valamint az is, hogy íves kupola formára készítették, bár jelenleg súlyos berogyás nyomait viseli magán. E sérülést valószínűleg 1440-ben a csecsemő V. László bölcsőjébe elrejtve, Székesfehérvárról Győrbe történő szállításakor szenvedte el.

A pántokat összefogó Pantokrator, vagyis Világbíró Krisztus lemez is szerves része a kupolának, s vele egy időben készült. A kereszt számára a lyukat már a készítéskor meghagyták, mivel fúrásnak nyoma sincs, hanem az alap a lyuk körül fel van peremezve.

A Szent Korona tetején álló kereszt belül üres. Eredetileg függőlegesen elhelyezve készült, s mai ferdeségét több fokozatban érte el. A keresztet rögzítő „csavarszerű” (?) alkatrész a sérülés utáni megerősítést szolgálja. (Ilyen javítási módot alkalmaztak a nagyszentmiklósi kincs egyik kelyhén is.) A kereszt azonos időben és helyen készült a korona többi részével.

„A keresztpánttal kapcsolatban van még egy jelentős mozzanat. tudniillik elfordították 180 fokkal. Erre azért volt szükség, mert a tulajdonképpen hátul levő Bertalan-képet súlyosan megcsonkították a Dukasz-lemez felhelyezésekor, s ezt így most eltakarja az elöl lévő Krisztus-kép. (Ez az elforgatás az oka az abroncs és a keresztpánt utólagos szerelési nyomainak is.)” Az abroncs görög, és a keresztpánt latin nyelvű felirataira talán segít magyarázatot találni az a tény, hogy a magyarokat már a honfoglalás (magyarok bejövetele) előtt is érték keresztény behatások, s a letelepedés után a Kárpát-medencében egy időben tevékenykedtek görög és latin (római) térítők. „Mi több Szent István monostoralapításai között voltak a latin mellett görög rítusúak is.”

S végül még egy adalék, mely nincs összefüggésbe az eddig leírtakkal. Ha szemügyre vesszük a Szent Koronát és elődein sámán (táltos) fejdíszeit, érdekes hasonlóságokat vehetünk észre. Érdemes még összevetni Szent István és I. András monogramját, valamint az ősi magyar rovásírás betű-összevonási technikáját.

A Szent Korona újkori története

„1848 őszén múzeumba akarták tenni. Végül is Debrecenbe, Budára, majd Szegedre került. A szabadságharc bukásával felmerült a megsemmisítés gondolata is. Ez szerencsére mégsem következett be, mert inkább elásták, és 1853-ig elő sem került. Ezután ismét Budára vitték. 1867-ben a koronázás után három napig közszemlére tették, majd a Mátyás-templomban őrizték. 1880-ban engedélyezték a tudósoknak egy komolyabb szemrevételezést (de nem érinthették).

1896-ban újra közszemlére tették, miközben 1890-től 1944-ig egy számára épített páncélteremben helyezték el. A második világháborúban a budai királyi vár óvóhelyén vigyázták, majd ismét elásták a katonaőrség szenespincéjében. 1944. november 4-én Szálasi a Szent Koronára tette le az esküt, Majd Veszprémbe vitette, ahol a Nemzeti Bank sziklabarlangjába került elhelyezésre. Innen a kőszegi óvóhelyre, majd 1945. január 12-én Velem községbe, március 8-án pedig Ausztriába Mürzuschlag melletti vadászkastély óvóhelyére került. Később Mariazel-en, Attersee-n keresztül Mattsee-be szállították, s ott egy tóparti mocsárba újra elásták május 5-én. Ezután az amerikaiak vették birtokukba, akik Ausburgon és Frankfurton át az Egyesült Államokba vitték, és a Fort Knox erődben őrizték. Majd hosszú távollét után 1978. január 6-án ünnepélyes keretek között Budapesten az Országházban átadták hazánknak. Ma a Parlament épületében tekinthető meg.

A Szent Korona-eszme

A XII-XIII. században Fehérváron őrzött koronázási jelvényeket Szent Istvánnak tulajdonították. A királyt és a koronát az oklevelekkel együtt említik. Egykorú források  beszélnek a korona tisztességéről, dicsőségéről, hasznáról, javáról, gyalázatáról, káráról és sérelmeiről, de a királytól nem elválasztva.

Már Szent István intelmeiből kitűnik, hogy a korona tulajdona a hatalom, az ország és maga a király is. IV. Béla idején a koronához fűzött nézetek némileg változtak. Ő ellenezte a nagymértékű birtokadományozást, a királyi birtok és a hatalom gyengülését. Apja halála után az adományok korlátozásával egy időben igyekezett visszaszerezni a már elszármazott birtokokat. E törekvések során találkozunk olyan utalásokkal, melyek szerint a birtokvisszavétel igazolására megpróbálta felhasználni a király személyétől független korona javára való hivatkozást, ezzel igazolva a javak visszavételének jogosságát.

A XV. században új nézetek is fűződtek a Szent Koronához.

Ezen elképzelések igyekeztek elválasztani a koronát a királytól, sőt még szembe is állították vele, s így kívánták korlátozni a király hatalmát. A nagyurak a Szent Korona felhatalmazása és jóváhagyása alapján adtak ki olyan rendeleteket, melyek a király hatáskörébe tartoztak. Azzal, hogy az ország Szent Koronájának nevében történik minden, azt akarják kifejezni, hogy azé a hatalom, akié a korona (az állam és az államfői hatalom is), a korona pedig az országé (ez idő szerint a nagyuraké, főpapoké, mivel Zsigmond király őrizetben van).

A XVIII. században már az a nézet uralkodott, hogy a magyar államban a hatalom mellett a földtulajdon is egyedül a koronáé, Magyarországon és a kapcsolt területeken egyaránt.

Ez azt is jelentette, hogy az uralkodóháznak, vagy uralkodónak nincs joga a magyar az ausztriai közbirodalomba beolvasztani.

Tehát a Szent Korona maga az állam és minden, ami ahhoz kapcsolódik politikailag és jogilag egyaránt. A korona mindenek fölött áll.

Jelenleg a Szent Korona a magyar államot, annak függetlenségét, a jogrendet és az alkotmányosságot szimbolizálja, és őrzi a Szent-István-i gondolatot, mely biztosította a nem magyar anyanyelvű polgárokkal való békés együttélést a Szent Korona minden népének.

A Szent Korona a magyar államiság eszményének megtestesítője.

Az előbb tárgyaltak Kiszely István magyar nép történetét kutató antropológus professzor megfogalmazásában:

„A TITKOK KORONÁJA

(A MAGYAR SZENT KORONA)

Nincs még egy olyan nemzet a Földön, amely egyetlen nemzeti ereklyéjének ekkora

jelentőséget tulajdonítana és olyannyira tisztelné, mint a magyar nép a Szent Koronát.

Birtoklásáért trónviszályok dúltak, sokszor árulások és összeesküvések áldozatává lett. Volt

eset, amikor egyszerűen ellopták vagy titkon őrizték. Egy alkalommal hazaszállítása közben

vesztették el, de mindig megkerült. Többször hurcolták ki az országból, föld alatt elásva

rejtegették, és történt, hogy zálog tárgyát képezte. A korona „szent” elnevezése abból az

áhítatból eredt, miszerint az államalapító királyt szentté avatták. Példa nélküli az a szemlélet

is, melyet a régi feudális Magyarország alkotott a Szent Koronáról: a Szent Korona Tan. A

Magyar Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, s a legrégebben

használt, mind a mai napig épségben megmaradt királyi fejék Európában. A Magyar

Szent Korona csaknem ezer esztendeje hozzá tartozik történelmünkhöz. A Magyar Szent

Koronával ezer év alatt 55 magyar királyt koronáztak meg (csak két király fejére nem tették a

Szent Koronát; II. János Zsigmondékra, mint „ellenkirályra”, aki csak névleg uralkodott és

1570-ben le is mondott, valamint II. József fejére, aki saját akaratából nem koronáztatta meg

magát).

A koronáknak három típusát ismerjük: 1. a házi korona, melyre semmiféle megkötés nem

vonatkozik; 2. az országló korona, melyet az uralkodóknak meghatározott alkalmakkor viselni

kellett, és 3. a beavató korona, melynek analógiái csak Belső-Ázsiában vannak; európai

képviselője egyedül a Magyar Szent Korona. Ezt az uralkodó csak koronázáskor viselheti,

amúgy két koronaőr őrzi. Rajtuk kívül csak a nádorispán nyúlhat hozzá, aki koronázáskor

párnán a helyszínre viszi és az érsek helyezi a király fejére. A magyarok királyainak

koronája az államiság jelképe lett, ebből alakult ki a világon egyedülálló Szentkorona

Tan.

A Szentkorona Tan

A közvéleményben ma is él az a tudat, mely szerint a Magyar Szent Koronát II. Szilveszter

pápa küldte/adta Szent Istvánnak, az első magyar királynak. A határainkon kívüli magyarság

tudatában az anyaországbeliekénél sokkal erősebben él az a tudat, mely szerint a Magyar

Szent Koronához hozzá tartozik a Kárpát-medence egész területe. Ennek oka az a jogviszony,

melynek értelmében a Kárpát-medence a Magyar Szent Korona tulajdona. Ebből következően

a Kárpát-medence minden polgára, aki a Magyar Szent Korona uralma alatt került be a

Kárpát-medencébe, a Magyar Szent Korona polgára. Ez a jogi helyzet azért áll fenn, mert

1038. augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján Szent István magyar király

Székesfehérvárott a Mennybe emelt Szűz Mária templomában országát a Magyar Szent

Korona képében a Mennybe emelt Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez az ég és a Föld között

kötött szerződés a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette, és ezért ezen a jogi helyzeten

a földi hatalmak nem változtathatnak. A szentkorona-eszme Szent István tudatos politikai és

államjogi alkotása.

A törzsi szervezet felbomlása és a megyerendszer bevezetése szükségessé tette, hogy a

Kárpát-medence egész szabad lakossága számára István király jogi biztosítékot adjon a

kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára. Ennek legegyszerűbb módja ez volt,

hogy István király koronáját önmaga (pontosabban a mindenkori király) az ország fölé

helyezte. Szent Istvánnak „Intelmei” szerint a Magyar Szent Korona jelképezi az országot,

mint területet, az országot, mint egy uralom alá tartozó népességet, a közigazgatási

intézményrendszert, az apostoli keresztény hitet, az apostolságot, az uralkodó személyét, az

uralkodói tulajdonságokat és képességeket, az igazságos ítélkezést és a jogi

intézményrendszert, a társadalmi türelmet, az ország védelmét és az országban lakó,

együttélő, vendégként befogadott idegen népeket. Szent István Intelmei fiához, Imre

herceghez a 720-as izlandi alkotmány után a világ második alkotmányának írásban

megmaradt emléke.

A szentkorona-eszme, mint államjogi rendszer alkalmas arra, hogy ma is jogi, társadalmi

rendünk középpontjában legyen, ugyanis ez keresztényi, türelmes, befogadó - nem kirekesztő

-, ugyanakkor nemzetvédő és megtartó erő is. „A Szentkorona-tan nem csak emléke egy dicső

múltnak, hanem, kötelező érvénnyel bíró közjogi tan. A Szent Korona élő személyiség voltát

és a Szentkorona-tan hatályos közjogi tan voltát nem kérdőjelezheti meg az a sajnálatos tény,

hogy a mai magyar törvényhozó hatalom nemcsak, hogy nem igényli a Szent Korona közjogi

tana segítségét, de nem is tekinti élőnek, illetve hatályosnak, márpedig a Szent Korona a mai

magyar társadalom akaratától is függetlenül az, ami volt, aminek hosszú évszázadokon

át tekintették. A magyar államhatalom alanya, a Szentkorona-tan pedig a történelmi

magyar alkotmánynak éppen az a központi elmélete, amely hatálytalaníthatatlansága

által legfőbb biztosítéka a magyar közjog folytonosságának.” (Kocsis István).

A Szentkorona-tant soha vissza nem vonta alkotmányosan összeült magyar törvényhozás. Az

1920. évi magyar nemzetgyűlés a jogfolytonosság kérdését érdemben a Szentkorona-tan

szellemében tárgyalta. A második világháború után Magyarországon a magyar nemzeti

öntudat elsorvasztását kormányprogram szintjére emelték; az idegen hatalom kiszolgálói

megpróbáltak mindent megtagadtatni a magyar néppel, ami nemzeti önérzetét megtarthatta

volna. Az 1990-ben összeült rendszerváltoztató országgyűlés sem a Szentkorona-tan, sem a

jogfolytonosság jelentőségét nem tudta felfogni. A törvénysértés jogot nem alapít elve alapján

a magyar történelemben mindig - 1790-ben, 1865-ben és 1920-ban is - helyreállt a

jogfolytonosság csak az 1990-es országgyűlés tagjai nem merték felvetni a jogfolytonosság

helyreállításának a kérdését.

A Magyar Szent Korona és megítélése a történelem folyamán

A magyar középkor a Magyar Szent Koronáról azt vallotta, amit első királyunk Szent István

legendájának Hartvik püspök által Kálmán király uralkodása idején (1095-1116) készített

változatában olvashatunk, amely szerint a pápa Asztrik (Anasztáz) püspökkel Szent Istvánnak

áldását és egy koronát is küldött. Thietmar von Merseburg (+1018-ban) jelentésében ugyan

megemlékezik arról, hogy III. Ottó hozzájárult István magyar fejedelem királlyá

koronázásához, a pápa áldását is küldte, de semmiféle koronáról nem ejt szót. 1613-ban Révay

Péter koronaőr egyértelműen vallotta, hogy a teljes Szent Koronát II. Szilveszter pápa

adományozta Szent Istvánnak. 1790 után Weszprémi István, Katona István, Koller József,

majd Franz Bock kezdtek alsó ún. "görög" és felső, ún. „latin” koronáról beszélni ahelyett,

hogy a Szent Korona alsó és felső részéről írtak volna. A korona hátsó részén elhelyezett

Konstantín, Dukász Mihály és Geobicás képeket sem Ipolyi Arnold, sem Hampel József nem

tudta egységes koncepciójába betenni. Ez okozott problémát Czobor Bélának, Varjú

Elemérnek, Otto von Falkénak és sok más főleg művészettörténész és régészkutatónak. A

Magyar Szent Korona származási idejét a IX. századtól a XIII. század közöttire, annak

keletkezési helyét pedig Bizáncba, Rómába, Nyugat-Európába és ki-ki fantáziájának és

műveltségének megfelelően minden más helyre tette. Szent Koronánk részei voltak

könyvabroncsok, ereklyetartók, kapudíszek, stb. Akadtak ügyeletes okos „hagyományos”

magyarázók, akik nem ismerve a Szent Korona analógiáit taglalgatták annak felső és alsó

részét, mintha azt úgy külön készítgették volta és valamikor - a késő-középkorban -

összebarkácsolták. Sajnos az ilyen konformis nézetek vallók leírásai kerültek be a köztudatba.

Ilyen „hagyományos” nézetet vallott a Benda Kálmán és a Fügedi Erik páros, valamint a

Kovács Éva és a Lovag Zsuzsa páros, majd Kopári Dénesnek volt afféle „egyéni” nézete,

amely szerint Szent Koronánk felső része Szent Bertalan apostol ereklyetartójából készült

volna. E nézetek - Szent Koronánk eredetére eddig kb. 40 elmélet született - felsorolása aligha

több tudománytörténeti érdekességeknél.

Új fordulatot vett a Szent Korona vizsgálata, miután az az Egyesült Államokbeli Fort Knoxból

1978 január 6-án visszakerült Magyarországra. Ekkor egy négytagú mérnökökből álló

csoport (tagjai: Beöthy Mihály, Ferencz Csaba, Ferenczné Árkos Ilona és Fehér András)

végzett olyan vizsgálatokat a Magyar Szent Koronán, amely megkérdőjelezték a

„hagyományos” nézeteket. Később Ludwig Rezső és Csomor Lajos aranyművesek ötvös és

aranyműves szemmel vizsgálták meg szent ereklyénket és a következő alapvető

természettudományos ténymegállapításokra jutottak: a Magyar Szent Korona egységesen

tervezett és kivitelezett ötvösmű. Szakmailag nem lehet sem bizánci, sem dél-, sem nyugat sem

észak-európai készítmény. Ékszerkészlete belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai eredetű

kaukázusi technikák felhasználásával feltehetően egy kaukázusi ötvösműhelyben készülhetett.

A felső pánton eredetileg is nyolc apostol volt, az alsó rész hátsó oldalán levő - feltehetően

Szűz Mária, Raffael- és Uriel arkangyalok képét későbben cserélték ki és másodlagosan tették

be a ma látható Konstantín, Dukász Mihály és Geobicás képeket.

Hogy az immár szakmailag bizonyítottan egységes korona hol és mikor készülhetett arra is

több nézet van. Csomor Lajos szerint „a Kaukázusban készült hun formában, hun és párthus

valamint kaukázusi ábrázolási hagyományok szerint, hun és párthus viseletek ábrázolásával

hun és kaukázusi munkamódszerrel” a IV. században. Mivel a dunhuangi 325-ös barlangban

két vezető hun fején, valamint az ordoszi sírleletek között is a Szent Koronánkhoz hasonló

kör- és keresztpántos korona látható, felvetődik a kérdés, hogy nem egy ősi hsziungnu (hun)

fejedelmi viselet túléléséről van-e szó. Szigeti István szerint Szent Koronánk ott volt az

avarok által Kaukázusból elrablott aranykincsek között, amelyet Nagy Károly zsákmányolt,

vagy valamelyik avar kagán (el)adott neki. Vannak adataink arról, hogy amikor Nagy

Tundum avar kagán Aachenben hódoló látogatást tett és megkeresztelkedett 796-ban a

csodálatos avar ékszerek között volt egy drágamívű korona is és hódolata jeléül felajánlotta

Nagy Károlynak. Feltehető, hogy ezekkel az avar kincsekkel együtt került Szent Koronánk

Aachenbe. III. Leó pápa 800-ban Nagy Károlyt ezzel a koronával koronázta meg. A korona

Nagy Károly halála (804) után az uralkodóval 1000-ig Aachen-ben a sírban nyugodott. 1000

húsvétján III. Ottó megtalálta Nagy Károly sírját. Amikor október 2-án Rómába érkezett, a

Szent Koronát is magával vitte és átadta II. Szilveszter pápának, aki neki barátja volt. II.

Szilveszter pápa (Gilbert) pedig ezt a koronát küldte el Szent Istvánnak 1000. karácsonyán.

Szigeti István szerint a Szent Korona 310 táján Grúzia keleti részében készült. E logikusnak

látszó feltevés mellett természetesen még igen sok más is létezik; Csapody Csaba egész

egyszerű feltételezése pl., az; István volt olyan hatalmas és gazdag király volt, hogy vehetett

vagy készíttethetett magának grúz műhelyben koronát, amivel Anasztáziusz (Asztrik) apát őt

1000 karácsonyán megkoronázta.

A Magyar Szent Korona eszmei tartalma két részre oszlik, ahogy két szerkezeti egység alkotja

a koronát: az abroncs és a pántok. A felső rész Isten mennyei birodalmának a szimbóluma; az

alsó rész Isten földi országát jelképezi. A pántok csúcsán felírás nélkül az ég és a

makrokozmosz uraként trónol a Teremtő Atya Isten. Az alsó részen az abroncson felírással

(Jézus Krisztus görög nevének rövidítésével) Isten földi birodalmának ura, Krisztus székel

Mihály és Gabriel arkangyal kíséretében. A pántokon az Atyától jobbra nem lehet más, mint

Krisztus földi helytartója, Péter, háta mögött Péter helyettese, a második fő-tanítvány, Jakab

áll. A Pantokrátor balján Pált ábrázolja az ikon, mert külön meghívást kapott. Leveleinek

egy része a kisázsiai egyházakhoz szól, így kultusza az örményeknél is megvolt. Ezután

következik a kedvenc, szeretett tanítvány, János, akire az Atya Fia, Krisztus a kereszten függő

édesanyját bízta. Péter lábánál testvére, András látható, aki először ismerte föl, hogy Jézus

messiás. Sokan felvetik, hogy miért nem 12 tanítvány van a Szent Koronán; azért, mert a 12

tanítvány (Júdással együtt 13) csak az Utolsó Vacsoránál volt együtt. A középkori templomok bejáratánál általában csak 8 apostolt szoktak ábrázolni. A korona tervezője azokat a szenteket választotta példaképnek, amelyek védőszenteknek bizonyultak egy keresztény uralkodó számára (Kozma, Damján, András, Fülöp, György és Demeter). A Szent Korona valamennyi ábrázolt személye örmény típusú; legklasszikusabb a két angyal ábrázolása. A Isten égi és földi birodalmának egybeszövése klasszikusan a Magyar Szent Koronában csúcsosodik ki.”

Forrás: Vér Sándor – Életfa 29-36. o. alapján.

Kiszely István – A magyar nép őstörténete 344-350. o.

Kép: magyarvagyok.com

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.