Helyenként (Hajdúság) a török riogatásának emlékét látták e hangoskodásban. Meglehet azonban az is, hogy mindez csak a magyarokat jellemző ünnepi féktelenség megnyilvánulása volt. Különös szokása volt e napnak a „nyájfordítás”, amikor is legények keresték föl a gazda házát, hogy varázsló énekeikkel a jó szaporulatot elősegítsék vagy bőséges gabonatermést – még különösebb szokásként – azzal, hogy fölszántották az udvart s közben elmesélték a kenyér születéstörténetét. Arra is találni példát, hogy az óévet a faluközösség együtt búcsúztatta, kiváltképpen Erdélyben: ilyenkor a nép az esti hálaadó szentmise után a templomtéren gyülekezett, tüzet gyújtottak, annak melegénél és fényénél móka és mulatságok mellett várták az éjfélt, amit fél órás harangzúgás és a himnusz köszöntött.

„A XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött. Ezt az elkülönülést talán a protestáns pasztoráció is tudatosította.
Az óév-temetés protestáns tájakon virágzik leginkább. A szokás Erdélyből húzódott fel a Szilágyságon és Szatmár megyén át egészen Beregig. Óév estéjén éjfélkor a legények és a fiatal gazdák a kivilágított templomtoronyba mennek. Meghúzzák a harangokat, templomi énekeket, zsoltárt énekelnek. A családok a templom körül gyülekeznek. Mezőpanit református magyar népének temetőjárása az új esztendő beállta előtt, vagyis az éjszakai harangszó előtt történik. Ilyenkor mindazok kimennek a temetőbe, akiknek az elmúlt esztendőben halottjuk volt. Meghívják ismerőseiket is, akikkel zsoltárokat és más énekeket énekeltetnek a sír fölött. Utána a gyászolók hajlékában vendégség: kalács és bor kerül az asztalra. Ha a harang megszólal, az egész falu a templom elé megy, ahol ünnepélyes harangzúgás mellett az óesztendőt siratják el. Eléneklik a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű éneket. A kivilágított toronyból a gyerekek csillagszórókat dobálnak. Magyarózd legényei, fiatal házasemberei éjfélkor a templomtoronyban első harangszóra az óévet búcsúztatják, másodikra pedig az új esztendőt köszöntik, közben énekelnek is. E hagyományok archaikus gonoszűző célzata kétségtelen.
A katolikusok koraesti hálaadó istentiszteletének, a pap népmozgalmi beszámolójának, Istensegíts székelyeinek ajkán végvecsernye, Ecsegen óvecsernye, Tápén bérösök vecsörnyéje a neve, mert ilyenkor gyülekeztek a templom előtt azok a béresek, akik a következő évre gazdát kerestek. A fogadás is itt történt. Tápén Szilveszter napján kitolókása, vagyis keményre főzött köleskása került az asztalra.”

(Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium)

A keresztény magyar hagyománykör az újév első napját Máriának, Isten anyjának szenteli. Máriát a magyarok különös tisztelettel övezték, ma is „Asszonyunknak” nevezzük, róla énekelt szent énekeink hosszú századokon át a magyarok himnuszai voltak:
„Mennyországnak királynéja, / irgalmasságnak szent anyja. / Tengernek ezer csillaga, / üdvözlégy szép szűz Mária. / Légy segítője népednek, / az elveszett bűnösöknek. / Kísérője istenednek, / anyja lettél teremtődnek.”
A magyar újévnek – vagy esetleg karácsony másnapjának – különleges szokása a regölés, noha léteznek Európa más vidékein hasonló, bőséget és boldogságot kívánó hagyományok. A regölés különlegessége a regösénekek, melyeknek „hej, regö rejtem”-refrénje, a csodaszarvas gyakori fölemlegetése a régi magyar világra utalnak. A regösök beköszönő szövege, melyben István király szolgáinak nevezték magukat, arra mutat, hogy a középkorban István napján tartották ünnepüket – a korábbi, ősi időkben e szokás talán a téli napfordulóhoz kapcsolódott. (Itt meg kell jegyezni, hogy a régi magyar világ és a Szent István király utáni szoros kapcsolatban volt egymással, egy folyamat volt és nem egy törés. Ezt bizonyítja, hogy a régi szokások nagyrésze beépült a kereszténységbe és hozott létre egy tipikusan magyar kereszténységet. Ezt tudták akkoriban a regösök. Ez akkor is így van, ha ma némelyek ezt próbálják tűzzel-vassal cáfolni. – a szerk.) Ezen éneket mindmáig nem sikerült teljességgel megfejteni: folyóvízben kerek pázsiton csodaszarvas legel, s agancsán ezer gyertya gyullad meg. E képzet nagy jelentőséggel bírhatott, hiszen a Képes Krónika szerint másik szent királyunknak, Lászlónak is egy ilyen csodálatos szarvas jelent meg uralomra jutásának kritikus pillanatában, a váci ütközetben. Az újkorban a kalendáriumok a vízkereszt utáni első hétfőt regölő hétfőnek nevezték: legények járták az utcákat láncos bottal, köcsögdudával állati – főként bika – alakban, s minden lányos házhoz betérve ott elénekelték bőséget, jó egészséget kívánó énekeiket: „Adjon az Isten ennek a gazdának egy hold földön száz mérő buzát! Régi rejtem, régi rejtem, sej, regü rejtem! Ez a nagy Uristen ezt is megengedte. Adjon az Isten ennek az asszonynak egy tyuk alatt száz csirkefiat! Régi rejtem, régi rejtem, sej, regü rejtem! Ez a nagy Uristen Ezt is megengedte.” (Vas m.) A fiatalok számára még nagyobb jelentősége lehetett azoknak a regösénekeknek, amelyeket a leendő párokért mondtak a versben néven is nevezve a lányt és a legényt. Nem volt ritka, hogy a regösök a korabeli társadalom visszáságait énekelték meg, mégis énekeik inkább a mulattatást szolgálták. Hasonló szokás volt a csángók között a hejgetés, amikor éppúgy nagy hanggal, ostorral, a bikának nevezett dudaszerű hangszerrel járták körbe a lányos házakat, s énekeikben a kenyér születését adták elő.
Mindennek a varázselemektől megfosztott változatát kell látni a férfiak szomszédjárásában, amikor is szerencsehozó jellegükkel tarsolyukban a legkülönfélébb jókívánságokkal üdvözölték a háziakat az újesztendőre. E napon a falu utcáit gyerekek, fiatalok járták, kolompokkal, edényekkel nagy zajt csaptak, hogy elriasszák a házakból a rosszat; sőt a Székelyföldön egy szalmabábut elásva a telet jelképesen el is temették, a Balaton-felvidéken pedig hajlott hátú öreget jól megvesszőztek, mintegy a telet verve ki. A középkori feudális viszonyokra ment vissza a szokás, amikor pásztorok, cselédek, de többnyire a gyerekek fölkeresték a módosabb gazdákat, hogy minden jót kívánjanak az új esztendőre ilyesféle versikékkel: „Adjon Isten minden jót ez uj esztendőben: fehér kenyér dagadjon füzfatekenőben; bor, bula, kolbász legyen mindig bőven; a patikát felejtsük el ez új esztendőben!” (Békés m.). A szolgálónépek rendszerint ekkor kapták évi pénzjáradékukat.

Forrás: hungarotheka.hu/szokasok/tel/63-szilveszter-napja.html alapján.

hungarotheka.hu/szokasok/tel/63-szilveszter-napja.html?start=1

hungarotheka.hu/szokasok/tel/64-ujev.html alapján.

Kép: nemnemsoha.gportal.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.