52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes Egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból!

Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is:

A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betevő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel, az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte "Noel Baba"-nak, ami azt jelenti "Ajándékozó Apa". A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.

Szent Miklós püspök emléknapja, amely hazánkban az Oláh Miklós püspök prímás alatt 1560-ban tartott zsinat döntése szerint még parancsolt ünnep volt. A kötelező ünnepek sorából az 1611. évi nagyszombati zsinat törölte. Szent Miklós a kisázsiai Myrában működött, a keleti egyháznak máig legtiszteltebb szentje. A nyugati egyházban csodatevő híre akkor terjedt el, amikor ereklyéit 1087-ben a D-olaszo.-i Bariba vitték. A 11. sz.-tól kultusza egész Európában elterjedt, alakját egyre több legenda vette körül, és népszerűségével csak Szent Antal vetekedett.

Kultusza hazánkba is korán elkerülhetett mind Keleti mind Nyugati befolyásra (pl. a Szepességbe és Erdélybe vándorló szászok által). Emlékét helynevek, templomok, képzőművészeti alkotások őrzik. Egykorú feljegyzések a halászok és révészek patrónusaként említik; a vízenjáróknak, vízimolnároknak, általában a vízi utaknak is védőszentje volt, ugyanúgy a folyók mellé települt mo.-i bencés apátságoknak. „Vízi” kultuszát csak Nepomuki Szent János mosta el, tisztelete a magyar kalmárok, tőzsérek körében is virágzott (bor- és gabonakereskedelem).

Selmecbánya vidékén a bányászok patrónusaként is tisztelték. Általában a polgári élet, polgárvárosok védője volt Ny-on, de nálunk is. A kecskeméti Miklós-templom toronykeresztjén eredetileg városvédő célzattal szélkakas módjára forgott szobra (helyi neve: Pörgő Miklós, Pörgetős Miklós).

Szegedi népszerűségét középkori énekek tanúsítják. – A Mikulás-napi ajándékozás részben új keletű, városi eredetű szokás – osztrák kapcsolatokra utal (ablakba, cipőbe tett ajándék) –, a gyáripar népszerűsítésének is fontos szerepe volt elterjedésében (legújabban – szovjet hatásra – Télapóként emlegetik az ajándékozó Mikulást). – Maga a Mikulás cseh eredetű szó, a múlt században terjedt el. De a téli ünnepek ajándékozó lényeinek tulajdonképpen igen régi hagyományai vannak (ném. Frau Holle, fr. Père Noël, orosz ’fagyapó’ ’télapó’ stb. – részint szerencsét hozó, ajándékozó, részint ijesztő, démonikus lények).

Az ajándékozásnak vannak magyar paraszti hagyományai is: főleg a Dunántúlon és a magyarlakta területek É-i részén volt ismert a Mikulás-járás; hasonló formában német, osztrák, cseh, szlovák területeken, amely részben a diákok középkori aprószentek napi „püspökválasztási” játékából ered. E szokás a 13. sz.-tól Mikulás napjára került; plébániai diákság rekordációjával kapcsolódva Európa nagy részén elterjedt. A játék lényege az, hogy Miklós püspök kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyerekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal fenyíti őket, ill. sokszor a kíséretében lévő ördöggel fenyítteti (az ördög, ill. krampusz alakja a Szent Miklós-legendában gyökerezik).

Ismert a Mikulás-járásnak olyan formája is, ahol láncos, álarcos, gyakran szalmába burkolt Mikulás ijesztgeti a gyermekeket és a fonóházbelieket.

Egy 1785-ben kelt csepregi tilalom említi, hogy a papnak öltözött Mikulás kíséretével, a ministránsokkal, a harangozóval, az ördöggel stb. járta sorra a fonóházakat és gyóntatta az ott összegyűlt lányokat, menyecskéket. E szokás változatainak nyomaival É-Dunántúlon, a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly mentén találkozunk. A „pap” a szoba közepén leült egy székre, körülötte helyezkedett el kísérete. Az ördög esetleg az asztal alá bújt. A litánia-paródia után a harangozó egymás után szólította a lányokat és a menyecskéket, hogy végezzék el a karácsonyi gyónást. A pap különböző tréfás kérdéseket tett fel a gyónónak. Aki a kérdésre nem felelt, elvitte az ördög.

Ehhez hasonló Miklós-játék nyomai Ausztriába vezetnek, ahol az Enns völgyében a parodizált litánia mellett a prédikáció is része volt a játéknak. A Felső-Csallóközben házról házra járó Mikulások dec. 5-én este – miután kikérdezik a gyerekeket jó és rossz tetteikről – puttonyból megajándékozzák őket.

„Miklós a középkor páratlanul tisztelt szentje. Legendáját, számos hiedelem, hagyomány, ikonográfiai sajátosság forrását, az Érdy-kódex igen szűkszavúan adja elő:

Mikor Miklós ez világra született volna, ottan megszentelteték az Úristentül és betelék Istennek kiváltképpen való szent malasztjával, kik bizonyojtanak doktorok az nagy csodadologból, hogy mikoron ez világra született volna és feresztenék, lábára álla az feredőben... Még ollyan kisdedségében kezdé követni Krisztus Jézusnak szent halálát, mert két hétnek utána kezdé a szerdát és pénteket bejtelni, mely napokon csak egyszer veszi vala szájában ő anyjának emléjét. Még az püspekségre es isteni csodajelenetnek miatta választaték. Mert mikoron Myra nevű várasnak püspeke megholt volna, az több püspekek és érsekek bejtet és imádságot szerzének, hogy annak miatta Úristennek akaratját megtudhatnák, kit akarna választani az püspekségre. Ellyen szózatot hallanak mennyből, hogy valaki először az vecsernyére menne, kinek Miklós volna neve, ezt tennék püspekké. Úgy is történt.

Az eretnekek ellen úgy bizonyítja a Szentháromság titkát, hogy fölkap és megüt egy téglát: ottan tűz származék belőle és víz. Marada csak az sár ő kezében. És mondá: Íme látod, hogy miképpen három állat vagyon ez teremtett állatban és egy tégla, azonképpen három személyek vannak és egy istenség ő állatjában az Szentháromságban. Könyörgésére halála óráján Isten elküldi angyalait hozzá, akik énekszóval az égbe ragadják lelkét. Amikor márványkoporsóban eltemették, az ő fejénél szép tiszta olaj kútfő fakada fel és ő lábánál tiszta kútvíz. Az olajon az jegyzetik, hogy nagy irgalmasságú volt. Az vízen, hogy valaki az ő segedelmét kérendi, minden bűnéért bocsánatját érdemli.

A kódex előadásából sok lényeges mozzanat kimaradt belőle. Más kódexeinkben nem kerül elő Miklós alakja. Illyés András azonban, a 18. század legelejének erdélyi püspöke csodatételeiből, legendájának épületes történeteiből jónéhányat elmond. A Miklós-legenda egyetlen ismert magyar hajtását Bonfini nyomán a jezsuita Taxonyi János történetei között olvassuk. Eszerint Kálmán király Dalmáciát elfoglalva, bevonult Zára városába is, amelynek Miklós volt a patrónusa. Amikor seregével eltávozott, Velence visszafoglalta, de Kálmán ismét győzedelmeskedett. Zára önként megadta ugyan magát, a gyanakvó király mégis föl akarta a várost gyújtani.

Midőn ezeket – irja Taxonyi – éjjel ágyában Kálmán elméjében forgatja, végre elszenderedik és mély álomba merül. Álmában megjelenik néki Szent Miklós, aki hajdan püspöke vala, most pedig patrónusa Jádra városának. Elsőbben kemény tekintettel elnézi és megrettenti, aztán hajánál fogva idestova vondossa és hurcolja. Tovább egy arany vesszővel úgy megpaskolja, hogy az egész háta megkékül a veréstől. Utoljára halállal fenyegeti, ha a jádraiak ellen valamit kezdend. Ezek után a szent püspök a királynak szeme elől eltűnék. Az pedig felocsodék (magához tért) és fölötte igen elrémüle, kiválképpen minthogy még most is érezné a verésnek fájdamát. Mindazonáltal, hogy végére menne, ha ugyan igaz volna-e ez az álomlátása, és valóságosan meg volna-e veretve, nézi, s megvizsgálja a testét. Hát íme látja, hogy minden tagjai megkékültek volna.

Miklós hazai kultuszából a keleti és latin egyház egyaránt kivette a maga részét. Lieduinus francia származású bihari püspök, amikor Liege városában testvérét meglátogatta (1047), magával vitte Miklós ereklyéjének egy darabját. Ehhez Szent István királyunk úgy jutott, hogy a görög császár szövetségében seregével egy bolgár uralom alatt álló város elfoglalásában vett részt. István a katonáit nem engedte zsákmányolni, mint a görögök tették, hanem bement Szent György templomába és onnan elvitte a benne őrzött ereklyéket, közöttük Miklósét.

Nem tudjuk, milyen körülmények között keletkezett Pásztó Miklós oltalmába ajánlott bazilita monostora, amely még az Árpád-korban a ciszterciták kezére jutott. Nyilván még keleti eredetű volt Aranylábú Bács (1291) patrociniuma is. Az elnevezés talán búcsújáró kultuszra, Miklós bearanyozott lábú, hajósoktól tisztelt, csókolgatott ábrázolására emlékeztet. Itt alapította meg IV. Béla Bélakút cisztercita apátságát (1235). A bizánci eredet föltételezhető, részben meg is állapítható Aracs (XI. század?), Tihany (bazilita? perjelség, 1270), Csernekhegy (bazilita monostor, 1458), esetleg Gyulafehérvár városkapu melletti kápolnájában, egyúttal búcsújáróhelynek (1526) Miklós-patrociniumában. A keleti egyháznak, így a mi görögkatolikusainknak is, Miklós a legtiszteltebb szentje. Alakja ott van az ikonosztáz négy főképe között. A szegények templomi perselyének Szent Miklóspersely a neve.

Miklós többek között patrónusa még a gabonakereskedőknek, pékeknek, vászonszövőknek, borkereskedőknek, ügyvédeknek, patikusoknak olajárusoknak, halászoknak és vízimolnároknak, hídépítőknek, raboknak és zarándokoknak, eladólányoknak és diákoknak, továbbá céheknek és egyéb közösségeknek. A nagy európai kultikus és gazdaságtörténeti összefüggésbe illeszkedik bele városaink közül Sárospatak (Imre király idejében), Esztergom (1202, az egyház mellett piactér), Nagyszombat (1211), Székesfehérvár (1244), Eperjes (1255), Selmecbánya (1260), Bács (1291), Veszprém (1293), Pozsony (XIII. század, augusztinus), Brassó (XIII. század), Nagyvárad (XIII. század, augusztinus), Eger (XIII. század; augusztinus), Szatmár (középkor), Nagybánya (középkor), Kecskemét (középkor) templomainak Miklós-titulusa. Jellemző, amit még Székesfehérvárról tudunk: a kisprépostság a Szent Miklós gyolcsosai utcában emelkedik, ahol nyilvánvalóan takácsok, gyolcsosok, posztókereskedők éltek. A dominikánusok várbeli Miklós-kolostora és temploma IV. Béla idejében keletkezett: a latini, tehát Buda középkori flamand, vallon, francia, olasz polgárai, kereskedői ide jártak és ide temetkeztek. A balkáni hadjáratra (1396) induló francia lovagok itt helyezték el címereiket. Maradványa a Miklós-torony. Miklós megszenteli a vízi közlekedést is. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az összes, Miklós pártfogása alatt álló hazai bencés apátságok folyó mellett emelkedtek: Madocsa (1145), Szeged (1225), Ercsi (1255), Babócsa (1348). Szent Miklós földje a tatai bencés apátság birtoka (1388) tóvidéken. Rómer Flóris szerint Pesten állott a johanniták Szent Miklós-konventje (1467).

Miklóst Selmecbánya vidékén a bányászok patrónusaként is tisztelték. Így Bakabánya (Pukanec) plébániatemplomának korabarokk freskóján oltalmába fogadja a leboruló bányászokat. Nyilván a kultusszal függ össze a csolnoki Miklósberek (Niklasberg) elnevezés is.

Szent Miklós hazai ikonográfiája a kultuszt még teljes középkori virágzásában idézi. Sokkal színesebb, mozgalmasabb szárnyasoltáraink képciklusainak legendaábrázolása: Bártfa (Erazmus-oltár, 1505), Eperjes Miklós-templomának Mária-főoltárán (1500), Kund (1500), Malompatak (1500), Nagylomnic (1500), … Szepesszombat (1503), Tarnóc (1500)…

A barokk ábrázolások rendszerezése még a jövő feladata. Figyelmet érdemel a Szeged-Felsővárosi templom régebbi korabarokk főoltárképe: Miklós a vízenjárók pártfogója. Ezenkívül Toronyszentmiklós freskóciklusa (Cymbal 1774).

Miklós nevét viselő helységeinknek nyilvánvalóan ő volt és részben máig ő a védőszentje. Hazai patronátusai szinte áttekinthetetlenek. A Miklós-keresztnév középkori nagy népszerűségét a belőle képzett családnevek is igazolják: Miklós, Mika, Mike, Mikcse, Mikes, Mikecs, Mikse, Mikó, Mikos, Mikocsa, de talán még a Kónya és Kós, Kósa, Kossa is idetartozik.

Láttuk, hogy Miklós a magyar középkor századaiban védőszentje volt a vízenjáró népnek is. Így Egerben Miklós templomához tartozott a Miklós-malom (1557). Ezt a vízi patronátust emlegeti a protestáns Szkhárosi Horváth András gúnyversezete. A budai ágostonrendi, ma franciskánus templom barokk oltárképén Miklós az odafestett Duna és királyi vár felé fordulva oszt áldást.

A Mikulás mai hiedelemvilága ismereteink szerint hazánkban alig több másfélszáz esztendősnél. Maga a szó kései jövevény, nyomtatott magyar szövegben először csak 1856-ban bukkan föl. A Mikulás szó cseh, maga az ajándékozás: az ablakba kitett gyermekcipőkbe csempészett mikulás, illetőleg krampusz pedig közvetlenül osztrák kapcsolatokra utal. A szokás népszerűsítésében része volt korunk gyáriparának is, amely a cukorból öntött figurákat olcsón elterjesztette.”

Régi népszokások

Miklós-napi alakoskodásra, alakoskodókra azonban már ennél korábbi adataink is vannak. A Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is. A szokás régi voltát igazolja a Csepreg városából, 1785-ből való tiltás: „...Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai üdőben némelyek különféle öltözetekben, álorcákban magukat elrejtvén, házrul-házra járnak... keményen megparancsoltatik, hogy senkit sem Szent Miklós előtt való estve, sem Üdvözétönknek születése napján, éjszakáján akár alatta valói, akár gyermekei vagy leányai által az ilyetin szines öltözeteket, avagy házrul-házra való énekliseket, melyek által az éjszakai csendesség sértődik, megengedni ne merészeljenek...” (Bálint S. 1977: I. 47).

Forrás: mikulasfalva.com/szent-miklos-eredeti-legendaja.html

mikulasfalva.com/mikulas-miklos-napja.html

hungarotheka.hu/kalendarium/99-karacsony-hava/255-december-6-miklos.html alapján.

hungarotheka.hu/kalendarium/99-karacsony-hava/255-december-6-miklos.html?start=1 alapján.

antalvali.com/hirek/edes-kedves-mikulas.html#mikulas_tortenete alapján.

Kép: antalvali.com/hirek/edes-kedves-mikulas.html

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.