Hungária, te bús, te szent anya,

Dicsőséges fájdalmak asszonya,

Ki talpig gyászban állsz magányosan,

Van-e, kinek sötétebb gyásza van?

Te láttad őket, bokrétás vonat

Mint vitte halni hű fiaidat,

Dalolva mentek száz halálba mind,

És másokért pusztultak fiaid!

Minden nyomorból rész jutott neked,

S a diadal mind másnak integet,

S ma ezeréves gyászpalástodat

Vígan tiporja száz rabszolgahad.

Kikötnek, ütnek egy világ előtt,

Könnyes szemedre varrnak szemfedőt,

Házadba tör ma mind a martalóc,

És köntösödre kockát vet a móc!

Művészeted oltárán oltogat

Örök időkre fénylő lángokat,

Hungáriánk, s te fölényes, nyugodt

Gyásszal egekbe tartod homlokod!

A csillagokba emeled fejed,

Hol Isten trónol villámok felett,

Hol az igazság palotája van,

S a vértanúk várnak rád boldogan!

Hungária, te bús, te szent anyánk,

Csillagszemeddel nézz azért le ránk,

Földúlt tanyánkra, tört szívünkre nézz,

Könny a borunk, kenyerünk szenvedés!

A köntösünk nyomor, párnánk a gond,

De mégis, mégis, árva magyarok

Állunk e vak viharban, jegenyék,

S jöhet pokol minden verése még.

Ármány ölelhet, önkény ölhet itt,

Egek kárpitja repedezhetik,

Míg a szívünk ver és míg ép a kar,

Magyar marad itt mégis a magyar!

Kép: mek.niif.hu/01900/01905/html/index644.html

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.