A helyiek évszázadokon keresztül őrizték a legendát, miszerint Ápád vezér sátra állt a domb tetején, amikor seregével itt táborozott, mielőtt Alpárnál megütközött Zalán Bolgár fejedelemmel. Egy kedves történetet is őriz a népnyelv, mégpedig magáról a település nevéről. Íme a történet: Amikor Árpád elhatározta, hogy itt fog tábort ütni seregével, akkor rögtön neki kezdtek a halom építésének a vezéri sátor számára. Az egyik munkás lazsálni próbált, mire Árpád dörgedelmesen rászólt: Dolgozz TE TÉTLEN, és azóta a település a Tetétlen nevet viseli.

Véleményem szerint a település nem innen kapta a Tetétlen nevet, és a domb is régebbi eredetű, de az biztos, hogy Árpád nagyvezér sátra a domb tetején állt. Azt a nézetet osztom miszerint a tetétlen név a csúcs nélküli dombtetőre utal, azaz nincs teteje, tehát tetőtlen, és ebből lett a tetétlen elnevezés. Hajdú- Bihar megyében is van egy Tetétlen nevű település, ahol szintén található egy hasonló méretű és lapos tetejű halom. Valószínű, hogy az is egy csúcs nélküli hegy, azaz tetőtlen. A Kőröstetétleni Árpád halomról III. Béla király (1172-1196) udvari jegyzője Anonymus tesz említést a Gesta Hungarorumban, ahol Tétetlen-hegynek nevezi a helyet. Íme a történet:

„Eközben Salán vezér, mikor megismerte a magyarok hatalmát és tetteit, megijedt, hogy egyszer csak haragra gyulladva őt űzik ki országából. Tehát tanácsot tartván övéivel, követeit a görögök császárához meg a bolgárok vezéréhez küldötte, hogy adjanak neki segítséget az Árpád magyar vezér ellen való küzdelemre. A görög császár és a bolgár vezér nagy hadsereget küldöttek Salán vezérnek. Mikor ezek megérkeztek, azon a helyen, amelyet Titelnek mondanak, nagy öröm támadt a vezér udvarában. Másnap, pedig Salán vezér és nemesei tanácsot tartván, követeket küldöttek Árpád vezérhez azzal a felszólítással, hogy a földjüket hagyja el, s induljon haza szülőföldjére. Mikor ezek megérkeztek Árpád vezérhez, és előadták neki Salán vezér üzenetét, Árpád vezér meg nemesei felbosszankodva, ugyanazon követek útján ezt üzenték vissza Salán vezérnek: "A földet, amely a Duna és a Tisza között terül el, azonkívül a Duna vizét, amely Regensburg felől Görögországba folyik, a magunk pénzén szereztük meg akkor, amikor új emberekként megjelentünk itt, s azok ára fejében küldöttük a tizenkét fehér lovat meg a szóban volt többi mást. Ő maga az, aki földje jóságát dicsérve egy nyaláb füvet küldött Alpár homokjáról és egy korsót a Duna vizéből. Megparancsoljuk tehát uratoknak, Salán vezérnek, hogy hagyja el a mi földünket, s amilyen gyorsan csak szaladni tud, hordja el magát a bolgárok földjére, ahonnan ősapja idetelepedett a mi ősapánknak, Attila királynak a halála után. Ha pedig ezt meg nem teszi, tudja meg, hogy mi ellene rögtön hadat indítunk." A követek ennek hallatára, miután megkapták az engedelmet, szomorú arccal Salán vezérhez siettek. Árpád vezér és nemesei pedig az egész hadsereggel elindultak a Zagyva folyótól, és a Tétetlen-hegy mellett ütöttek tábort egészen a Tiszáig. Azután a Tisza partján tovább vonulva, Alpár homokjára érkeztek.”

Kőröstetétlentől a Tisza légvonalban kb. 6-7 km-re van, ekkora körben volt a tábor aminek a közepén állt a domb. (A topográfiai térkép alapján a domb talpátmérője 50 m lehetett, magassága kb. 4 m, platójának átmérője, pedig 25 m körüli.)  A hadsereg több 10.000 főből állhatott. A halom és környéke több száz évig háborítatlanul hirdette a letűnt évszázadok dicsőségét, míg 1879 októberében egy régész csapat, pontosabban az Ősrégészeti Társulat küldöttei érkeztek Nagykőrösre, akik a város határában álló halmokon folytattak ásatásokat. A kor legnevesebb régészei érkeztek, név szerint: Dr. Hampel József, Dr. Pulszky Károly, Dr. Thallóczy Lajos, Wagner János. Nagykőrös polgármestere Póka Károly 30-40 embert és 4-5 igás jószágot biztosított a feltárásokhoz. Először Nagykőrös határában lévő Szer halomnál ástak, kevés sikerrel, majd a Czakó halomnál folyatták az ásatásokat. Tíz évvel ezelőtt, 1869 tavaszán itt találták meg a máig legnagyobb, legdíszesebb, legnehezebb Hun bronz üstöt. Ami a Nemzeti Múzeum tulajdonába került, és Törteli Hun üst néven ismerik a világon. A Hunok ezekbe az üstökbe főzték különleges, ünnepi alkalmakkor az Áldos nevű áldozati ételt (ennek receptjét megtalálja a gasztronómia menüpontunkban).

A Czakó halmot minden részletesebb térképen megtalálhatjuk, Törtel és Kőröstetétlen határán található. Sajnos a közepén egy dűlőút vezet keresztül, ami nincs jó hatással a halom állapotára. Az ásatások során a régészek temetőt és egy templom vagy kápolna alapfalait találták meg.

A következő ásatási helyszín a Kőröstetétleni Árpád halom volt, amit az itt lakók Pengyomnak hívtak. Leírták, hogy a halom és környéke Valkó Pál Úr birtokában volt, akinek a háza a domb tetején állt. Megmutatta nekik azt a galambtojás nagyságú magyaros motívumokkal díszített ezüstgombot, amit itt talált, és elmondta, hogy az egyik istállója alatt beszakadt a föld, és ott olyan mély üreg lett, aminek az alját még petrence rúddal sem érték el. A munkát nagyban nehezítette, hogy a dombon volt egy lakóház, oldalában szőlős, gyümölcsös, körben, pedig gazdasági épületek, istállók. Így a halom és környezete szinte érintetlen maradt. Ahol tudtak ásni, ott halomra hányt csontokra bukkantak, amiből semmire nem tudtak következtetni. A domb környékén viszont cserépdarabokat, ökör – ló csontokat, széles talpú vas lópatkókat, elrozsdásodott zablákat, réz és pléhdarabokat találtak, amelyek vagy sisak vagy, edényfélék lehettek.  Az ásatás pár száz méterrel arrébb folytatódott, mivel az egyik munkás felhívta a figyelmet arra, hogy ő tud olyan helyet, ahol találhatnak edényeket, „Ha csak bögre kell az uraknak, ásathatnak ott akár százat!” A hely Kupai Kovács Zsigmond birtokán volt. Itt egy őskori urnatemetőt fedeztek fel. A beszámolóban azt írják, hogy, szép és nagy urnákat találtak, de szinte az összeeset összetörve, épen egyet sem sikerült kivenniük. A nagyobb urnák tele voltak földdel, és az aljukban találták az égett, majd összezúzott csontokat, ezek fölé kis bögrékben (melyek épen maradtak) feltehetőleg ételt raktak. A felfedezők arra a következtetésre jutottak, hogy a telep a hasonló, nemrégiben feltárt tószegi  bronz kori telep párja.

Az Árpád halom Arany Jánost is megihlette, és 1855-ben verset írt róla. A költőt ekkoriban sokat gondolt egy ősmagyar eposz megírására, ami végül nem készült el.

A tetétleni halmon

Írta: Arany János

Még áll a domb s én állok a felett,
Játszik velem bûbájos képzelet.
       
Csekély a domb, alig emelkedõ,
Ormán csak fû, nem a bérc fenyve nõ.
  
Csak, mintha pajzán szélfiak szeszélye
Egykor magát mulatta volna véle,
    
Midõn a porba' játszván, mint szokott,
Fövénybõl a pusztán csibét rakott.
    
                                     Vagy mintha ember hányta volna nemrég...                           
Ki gondolná, hogy százados nagy emlék!
    
Hogy épen e halmon verette sátrát
Honunk szerzõje, diadalmas Árpád!
    
Innen tekinte szét uralkodó
Szemekkel a vitéz honalkotó,
      
Le a Tiszáig , melyen túl ama
Berek sötétül, a táj karama,
    
S le Alpárnak , hol a kevély Zalán
Földönfutóvá lesz...holnap talán!
    
Ma még a zászló mind nyelére függ,
Ma még a harclovat békózza nyûg;
    
Békén legelnek a halom körül,
Ropogva, mint láng, mely avarba dûl.
    
Egy ménes ez, egész a látkörig,
Hol a nap fénye játszva megtörik.
    
Csúcsos süveggel a tengernyi sátrak
Elszórva mindenütt, - s a dali bátrak,
    
Mint a köpûbõl méh, ha rajt ereszt,
Körüldonogják a szellõs ereszt.
    
Itt õsi dal zeng bujdosó Csabárul,
Bús vígalomban a szív öble fájul;
    
Ott kancatejnél, mely borrá megerjed,
Harsány mulatság nyers lármája gerjed,
    
Míg ösztörûfán egy-egy vizsga kém
Függ, mint árboc fölött hajóslegény,
    
Vagy egy vezér, a hadnak pásztora,
Vágtat s nyomán fölkél a föld pora.
    
Megszólal egy kürt napnyugat felé,
Csatára hívó - ez a Lehelé ...!
    
Nem, nem, - csak a szomszéd Abony vagy Törtel
Kanásza múlatá magát a kürttel.
    
Gulyát növel a tábor helye s õk
Alusznak régen, a honkeresõk.
    
De te virulj lábuk nyomán, Tetétlen !
Bársony füvet, sarjút tenyéssz a réten,
    
Hogy a kaszás ha egymást sarkalá,
Kövér rend dõljön a csapás alá.
    
Terhes kalászok habzó aranya
Borítsa földed, - s a csinos tanya,
    
Mely ott fehérlik zöld fasor megett,
Hordjon magán jóléti bélyeget;
    
Körözze mindég színe-telt majorság,
Hogy lássa hasznát Isten, ember, ország, -
    
És álljon a domb, a múltak jele,
Kímélve bánjon a vész is vele.

Nagykőrös képviselő testülete Mészöly Gáspár gimnáziumi tanár, és képviselő javaslatára 1895. december 13-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a Magyar állam ezeréves fennállásának Millenium emlékünnepén a halmot emlékoszloppal jelöli meg. A törvény által előírt hét emlékoszlopon (az égtájaknak megfelelően: Dévényi vártetőn, Munkácsi várhegyen, Brassói Czenk ormán, Zimonyban; Nyitrai Zobor hegyen, Pannonhalmán, Pusztaszeren) kívül számos emléket állítottak 1896-ban az ország különböző pontjain, ezek közé tartozik a kőröstetétleni is. A terület akkori birtokosa Özv. Tanárky Gedeonné Úrnő örömmel egyezett bele, a földterület átadásába. Az emlékoszlopot „Gerendai Antal és fiai” budapesti szobrász cégénél rendelték meg. Magassága talapzattal együtt: 9,5m, anyaga: sóskúti kő, mind a négy oldalára vésett, fehér carrarai márványlapot illesztettek. 1996-ban még egy márványtábla került az obeliszkre, amelyen a Millecentenáriumra emlékezett a település önkormányzata. Az ünnepélyes felavatásra 1896. augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 11 órakor került sor. Képviseltette magát a Magyar Tudományos Akadémia, a Történelmi Társulat, Nagykőrös városban lévő egyházi, katonai és világi hatóságok képviselői, a Pest- Pilis- Solt­- Kiskun Vármegye törvényhatósága, szomszéd városok, és települések képviselői. Legtöbben Nagykőrösről érkeztek, ahonnan a 20 kilométernyi távolság ellenére több száz zászlódíszbe öltözött lovas kocsival jöttek a vendégek. A 7 km-re lévő Abonyból lovas bandérium élén indultak a város lakói, s velük (mint legközelebbi vasútállomásról) az ország különféle pontjairól érkezett vendégek. Nagyobb küldöttséggel képviseltette magát, Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Tószeg, Ó- és Újkécske, Kara-Jenő, Kocsér, Törtel, s több taggal a fővárosi napisajtó. Tószeg község azzal szerzett meglepetést, hogy két lobogó gyolcsgatyát és bő ujjú inget viselő legénytől küldötte üdvözletét, s ők lóhátról mondták el a köszöntőt. Ragyogó szép idő volt, az emlékmű körül rengeteg sátor várta az ünneplő tömeget, és azt az érzetet keltette, mintha újra megelevenedett volna az ezer évvel ezelőtti tábor. A domb körüli fás ligetet is ekkor alakították ki, amelyekből pár fa még most is pompázik, és hatalmas árnyékot ad.

Az ünnepség műsora:

1. Himnusz. Előadta a Nagykőrösi Énekkar
2. Póka Kálmán nagykőrösi polgármester megnyitó beszéde
3. Szentelt hantok. Előadta a Nagykőrösi Dalárda
4. Emlék- beszéd: Hegymegi Kiss Kálmán nagykőrösi református tanítóképző igazgatója
5. Molnár Gedeon Nagykőrös város főjegyzője felolvasta az emlékirat szövegét, mely az alapkőben van.
6. Nemzeti zászló. Előadta a nagykőrösi énekkar
7. Szavalat: Dajka Balázs elszavalta Telkes Béla Alkalmi Ódáját, mellyel Nagykőrös város által erre az alkalomra kitűzött pályadíjat megnyerte.
8. Alkalmi Himnusz, Hegedűs Endrétől előadja a Nagykőrösi Dalárda
9. Történelmi szónoklat: Eötvös Károly – Nagykőrös város országgyűlési képviselője
10. Szózat: közének

 Nagykőrös város pályázatán 100 frankkal jutalmazott pályamű. Szavalták a Tetétleni Árpád halmon emelt emlék szobor leleplezési ünnepélyén1896. augusztus 30-án.

Ezer Év

Írta Telekes Béla

Ezer év! Szent emlékű idő,

Nagy múltunk te, s jövőnk záloga!

Fényes, gyászos, de egyként dicső:

Szállj szívünkön által újra ma.

Emléked száz látomást sugalljon…

Mintha hősök árnya lenge itt.

Mintha Árpád állna még e halmon

Intve, áldva népe ezreit.

E halmon még látta, nézte őt,

A por itt száz szent nyomot takar…

Itt volt sátra ezer év előtt,

Imádkozva állj itt, oh magyar!

Árpád halma ezer éves oltár,

Ezre éves emlék, biztatás…

Állj itt, mint ki égi szózatot vár

S nézz múltadba, hogy jövődbe láss.

Rengeteg volt a te őserőd

Ott az ősi honban egykoron…

Attól sarjadt ezer év előtt

Magyarrá itt róna, völgy, halom.

Annak magját itt e földbe

Őseidnek vándor vihara…

S rengeteg nőtt itt is égre törve,

Bár csak híre zúg fülünkbe ma.

Ezer év… Mintha ma volna csak!

Ünnep lőn itt győztes harcz után.

Imát mondott millió ajak:

Legyen áldás a magyar hazán!

Ezer év…S im áll az ünnep újra,

Ezer éves küzdés ünnepe,

S mintha most is amaz ima zúgna

S esküt várna Árpád szelleme.

Ismeritek ezt a szellemet?

Ez a szellem nem sírból kelő.

Sírja nincs… Úgy leng e hon felett:

Ősi harczunk ősi lelke ő.

Éles kardot bűvöl a kezekbe,

Hogyha int a csaták csillaga,

És fegyvere éles ige, eszme,

Hogy szólít vértelen csata.

Száz kudarcz közt, száz bukás után

Ő a remény, ő a győzelem,

Vére halt ki Árpádnak csupán.

Lelke most is úr e nemzeten!

Ama vérfrigy széjjeltéphetetlen,

Mert esküjét meg nem szegi ő…

Csak az pusztul, ki vét e frigy ellen,

Száz nemzedék is, ha pártütő!

Im ezerszer hajtott ki megint,

A mióta ő a nagy, a hű

Egyre áld még és még egyre int.

Oh hisz egyre tart a küzdelem még-

Vért kívánva s kincset, tudományt…

Harczi jelként álljon itt ez emlék,

Győzelemre intő ujj gyanánt!

Álljon büszkén, bármily vész süvölt,

Meg ne ingjon alapján soha!

Legyem áldott, melyen áll: e föld

S körülötte széles e haza! –

Ez a róna, az aranykalászos

És ott távol a kincse hegyek,

Csöndes falu, zajjal teli város…

S hol csak magyar nóták csengenek!

S legyen áldott ez az ősi nép,

A mely itt már ezer éve él

S új ezrede, melybe küzdve lép,

Legyen dicsőbb az előbbinél!

Szálljon áldás minden jó királyra,

Sújtson átok minden árulót…..

Őse porát megbecsülve, áldva

Legyen áldott őssé az utód!

Jertek hát ti szálló tavaszok!

Számlálgasson sorra ez a kő.

És magyar szó zengjen rólatok,

Majd a távol ezredik ha jő.

Az lesz majd az ünnep!....Zengve, zúgva

Völgyön, halmon, rónán, síron át

Égre tör az ősi ima újra:

Isten, álld meg a magyar hazát!

Kurgán

Hazatérve megpihennek a daliás vitézek,

Tábort vernek ősi halmuk tövében,

Csodaszarvas dicső népe itthon ismét megpihen,

Erőt gyűjt a nagy csatához az országrablók ellen.

Éles a kard feszül a húr Tetétlen hegyénél,

Kelevéz csillan a kopjafák tövénél,

Szent liget fái fölött vezér sátor fehérlik,

Körülötte a táltosok a csata sikerét kérik.

Dolgozik a kovács, izzik a parázs,

Az erős nyílhegy szúr, mint a darázs.

Seregük vége a Tisza körül még látszik,

Irtózatos csapatuk az ellenállókat elsöpri.

Meglibben a sátor fátyla, s nagy vezérünk előlép,

Máglya gyúlik a pusztában, s kürt hangját viszi a szél.

Ékes arcát a napnak tartja, s így szól népéhez:

Visszatértünk országunkba dicső Atilla véréhez!

Árpád vezér csendre int, és tovább folytatja,

Dicső vitézeivel Csaba királyt méltatja.

Szent liget tetejéről még egy mondat elhangzik:

Ne feledjék az utódok: Itt mindig Magyar virág virágzik!

2000-ben a ligetet részben körbe kerítették, a bejáratnál pedig egy faragott székely kapu került felállításra, a helyi vállalkozók jóvoltából padok és kandeláberek kerültek a parkba. 2007-ben, Árpád vezér halálának, és a pozsonyi csata 1100. évfordulójára állított kopjafát a liget bejáratánál a helyi civil szervezet. Faragta: Hegedűs József tószegi fafaragó, a népművészet mestere.

Összeállításomat ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a Kárpát- medence történelmi helyszínei iránt.

Kőröstetétlen, 2011. december 26.

Forrás:

Vágó Béla: Emlékkönyv- 125 éves a kőröstetétleni oktatás, 2003

Pataki Ferenc: Adalékok Kőröstetétlen község történetéhez, 1972. augusztus 20.

Vasárnapi Újság, Dr. Öreg János beszámolója, 1880. 27. évfolyam. 7. szám.

Vasárnapi újság, 1896. 43. évfolyam. 38. szám

Anonymus: Gesta Hungarorum 1196-1203 Pais Dezső fordítása

Kósa Károly honlapja. http://www.kosakaroly.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.