Hungarikumok
2012.01.21. 21:18
A MAGYAR SZÜRKE MARHA
A magyar szürke marha hazánk őshonos fajtája, amely a primigenius eredetű, podóliai jellegű állományra vezethető vissza. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik.
Hogy milyen régóta ismerik őseink a szarvasmarhát, nem tudjuk. A Krisztus előtti V. században Közép-Ázsiában és Kelet-Turkesztánban már ismerték a háziasított szarvasmarhát. Minden szarvasmarhával kapcsolatos szavunk legősibb török szókincsünk közé tartozik („bika, ökör, tinó, ünő, borjú, marha, sajt, túró, író, köpü stb.). Honfoglalás kori bizánci és arab szerzők műveiben pedig egyértelműen olvassuk, hogy a magyarokat „állatok sokasága követte részben tejivás, részben élelem céljából… kocsijaikat három pár szarv nélküli ökör húzta…” (Bölcs León Taktika című művének 51. fejezete).
A magyar szürke marha pedig szépségével, szilajságával, impozáns megjelenésével a magyar Alföld világszerte nyilvántartott jellegzetességeihez tartozik, de a magyar tarka épp olyan terméke a magyar földnek és a magyar népnek, mint minden más kultúrája (Bocsor G. 1960).
Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz kergemarhakór-mentes, már a XVI. Században is becses és keresett vágóállat volt Nyugat - Európa városainak. Több száz kilométerre lábon hajtva, kitűnő ízletes húst szolgáltatva, megalapozta Magyarország hírnevét a kiváló hízó marhát igénylő országok körében.
A szürke marha kereskedelmi értékén kívül is nagy szerepet játszott a mindennapi életben, sajátosan épült be a paraszti termelés rendjébe. Csontjából enyvet főztek, a drága viaszgyertya helyett a paraszti háztartásokban marhafaggyúból készült gyertyával világítottak. A pásztorok több évszázados eljárással tartósították a húsát: az apróra vágott húst nagyon sós vízben megfőzték, majd kiterítették és megszárították, s szellős vászontarisznyában tárolták. Főzésnél személyenként fél marékkal tettek a bográcsba. Valószínűleg ez az étel lehetett a világhírű gulyás (s nem gulyásleves!) elődje, amelynek egyik leghitelesebb leírását Erdei Ferenc adta:
A szigorúan hagyományos gulyásfőzés technológiája az, ahogyan a gulyások főzték, ezért gulyás a neve. Ez adja a legízesebb marhahúslevet, s ez a legegyszerűbb főzési mód: a bográcsba egyszerre bele kell tenni a húst és a hagymát, hidegen hozzátenni a szükséges mennyiségű vizet, s feltenni a tűzre. Mindjárt bele lehet tenni a piros csövespaprikát, de sózni, paprikázni legjobb a felforrás után. És amikor már előrehaladt a hús puhulása, akkor kell hozzáadni a burgonyát, hogy egyszerre főjön meg a hússal. (…) Ám az így készült gulyás minden más marhahúslénél jobb ízű. Nem húsleves ízű, nem is olyan, mint a paprikás, hanem a kettő között álló saját íze van.
A szarvasmarha húsa mellett nagy értéket képviselt bőre is, amelyet ügyes kezű mesteremberek dolgoztak fel. A tímármesterek által kikészített bőr a csizmadiákhoz került, hogy elnyerje végső formáját. E mesterségek központi szerepet töltöttek be a mezővárosokban. A fa helyett az alföldi pásztorművészetben központi szerepet játszik a szürke marha szarva. A szarut könnyű volt megmunkálni, hiszen hőre könnyen lágyul, s ezt úgy érték el, hogy forró takarmányrépát, tököt húztak rá, majd faragással, karcolással, spanyolozással gazdagon díszített pásztorkürtöket, sótartókat, orvosságos edényeket készítettek. A parasztok által a fenőkő tárolására használt tok éppúgy a szürke marha szarvából készült, mint a gombok és fésűk, amelyeket a vásárokban árultak.
Küllem
A magyar szürke marha színe ivarától függően változó. A tehén többnyire ezüstszürke, a bika daruszínű. A fej, a test mellső részei és a törzs alsó fele sötétebb színárnyalatú. A rigó száj és ókula a bikákon általános. A borjak első vedlésig pirók színűek. A magyar szürke fajta másodlagos nemi jellege igen kifejezett, ami nemcsak a színeződésben, hanem a testarányokban is határozottan kifejezésre jut. A fajtára jellemző a primitív marhák testarányai, a hústermelés szempontjából értékes részek viszonylagos fejlettsége, az elkeskenyedő far, a keskeny hát és ágyék, a nyurga comb, és a gyengén fejlett gulyatőgy.
Hagyományos legeltető állattartás
Az állatok legeltetése két szinten folyt, s minden állattartó közösség megpróbált mind ártéri legelőt, mind szárazlegelőt használatba venni, mert így nem voltak kiszolgáltatva annyira az időjárásnak és az árvizeknek. Ha emelkedett a vízszint, a szárazlegelőre hajtották a marhákat, ha a hőségtől kisült a növényzet, a nedves ártéri legelőket vették használatba. A legnagyobb legelőkkel Szeged, Kecskemét (Bugac) és Debrecen (Hortobágy) rendelkezett. A jászberényiek Lajos és Mizse pusztákra hajtották állataikat Cegléd és Nagykőrös határán keresztül, engedéllyel és fűbért fizetve.
Sőre és gulya
Megkülönböztették a külső legelőn tartott fekvőmarhát a belső legelőn tartott járómarhától. A göböly és sőre szavunk a hízóra fogott marhákból álló egységet jelenti. A göböly legmagasabb létszámát 250 állatban határozták meg, ennyiért tudott a pásztor felelősséget vállalni. A legelőre való kihajtás napja hagyományosan április 24. , Szent György napja volt, a sőréket a legjobb legelőre hajtották, s gyorsan el kellett érniük vágósúlyukat, hiszen augusztus 1-jén, Vasas Szent Péter napján már kezdődtek a vásárok. A gyors hízást a pásztorok sózással érték el, mert a marha szereti a sót, ám szomjas lesz tőle, az ivástól viszont nő az éhsége. S az állatok a késő tavasszal és nyáron így mintegy három hónap alatt elérték vágósúlyukat.
A másik őrzési egység a gulya volt, amely akár ezer állatból is állhatott. Ivar és életkor alapján állították össze a gulyákat: volt szűzgulya, üszőgulya, tehéngulya, anyagulya, ökörgulya, aranygulya stb. A meddőgulyában a borjat nem fogott teheneket hajtották, s ha továbbra is meddőnek bizonyultak, a sőrébe kerültek. A tinógulyába az ivartalanított borjakat gyűjtötték össze, amelyeket három éves korukban kezdtek igába fogni. Az igázott ökröket a pihenőnapokon, munkaszünetekben gulyákba fogták, s az ökörgulyát ugyancsak a legelőre hajtották. Ha a gazdának szüksége volt az ökreire, kiment értük. Az aranygulyába a legszebb teheneket, bikákat tették, tulajdonképpen itt folyt a tenyésztés. A kis létszámú gulyát falkának nevezték
A hajdúk
A félvad állatoknak a terelése, védelme a rablóktól és a vadállatoktól fegyverfogatásban jártas, harcedzett férfiakat igényelt. Ők voltak a hajdúk, akik a török hódoltság előrehaladtával a 16. század végére jelentős katonai erővé váltak, s a marhapásztorkodást felcserélték a zsoldos katonai szolgálattal. Kialakult sajátos katonai szervezetük – elöljáróikat, kapitányaikat, hadnagyaikat és tizedeseiket maguk választották – és jellemző harcmodoruk, melynek lényege a portyázás és lesvetés volt. Háború idején katonáskodtak, ennek fejében közösen nemesi szabadságot kaptak, és mentesültek mindennemű földesúri szolgáltatás alól.
Modern szürkemarha-tartás
A magyar szürke marha tartásának és takarmányozásának ma is legfontosabb eleme a legeltetés. Évente átlagosan 215 legeltetési nappal számolnak a tenyésztők, de ez erősen időjárásfüggő. A legeltetés általában az első hóig tart, s közben a marhák nem kapnak sem abrakot, sem más kiegészítést. Egy szarvasmarhának a fű minőségétől függően 1-10 hektár területre van szüksége. Az itatást még ma is a gémeskutakból oldják meg, de általában szivattyúval, folyóvizet elővigyázatosságból nem itatnak a marhákkal. Az állatok vízigénye nyáron 50-100, télen 20-50 liter naponta. Télen szénát, takarmányszalmát, kukoricaszárat kapnak. A szürke marhát tilos bármilyen ipari eredetű táppal, terméktakarmánnyal etetni, mert csak így biztosítható a teljes BSE-mentesség. A fajta megmentésében nagy szerepet játszó hazai nemzeti parkokban ma is jelentős állományaikat tartják. A Hortobágyi Nemzeti Park a Kiskunsági Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén a szikes puszták és más füves élőhelyek természetvédelmi kezelésében a ridegen tartott magyar szürke gulyák fontos szerepet játszanak.
Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_sz%C3%BCrke_szarvasmarha
http://www.agr.unideb.hu/animaldb/marha/f8.htm
http://www.demokrata.hu/ujsagcikk/a_pacalporkolt/
kép: puszta.com
|